Csecsemőholttestek az iraki tömegsírokban

2004.10.13. 11:02
Gyufányi combcsontok, játékaikat szorító csecsemők csontvázai kerültek elő egy Moszul közeli tömegsírból. A balkáni tömegsírok feltárásában is résztvevő amerikai szakértő szerint Huszein kurdellenes pogromjai példa nélküliek, még Boszniában sem talált bizonyítékot terhes nők kivégzésére.
Gyermekeket és nőket is lemészároltak Szaddám Huszein diktatúrájában, derült ki egy észak-iraki tömegsír feltárásakor. A Hatra közelében feltárt kilenc tömegsírban az 1980-as években kivégzett kurdok holttestei vannak az amerikai feltárók szerint, írja a BBC.

Vérmező

A sírokban magzatcsontvázakat, illetve játékaikat magukhoz szorító csecsemők csontvázait is megtalálták, bizonyítva azt, hogy a diktátor erőszakszervezetei terhes nőket is kivégeztek. "Véleményem szerint ez egy vérmező" - nyilatkozta a BBC-nek az exhumálást vezető Greg Kehoe. "Valakik időről időre tömegeket végeztek ki itt" - tette hozzá.

A sírokba a feltételezések szerint 1987-88-ban főbe lőtt kurdok holttesteit buldózerezték be. Az egyik sírban kizárólag gyermekek és asszonyok holttesteit találták meg. A sírok egyikében egy gyermekét magához szorító anya csontvázát is megtalálták. Több terhes asszonyt is lemészároltak, a legfiatalabb magzati csontváz egy 18-20 hetes magzaté lehetett. "Apró csontokat találtunk, gyufányi combcsontokat" - nyilatkozta a látványtól sokkolt Kehoe a BBC-nek.

Példa nélküli brutalitás

Kehoe már a jugoszláv háború hadszínterein is végzett tömegsír-feltárásokat, de azok - elmondása szerint - közel sem voltak olyan megrázóak, mint mostani munkája. A boszniai mészárlásokban általában harcoló, katonakorú férfiakat végeztek ki, Huszein pribékjei azonban más logika szerint dolgoztak. "Már hosszú ideje dolgozok sírfeltárásokon, de még sohasem találkoztam minden ok nélkül lemészárolt nők és gyermekek maradványaival" - nyilatkozta.

Kehoe szerint az Irakban a feltételezések szerint kivégzett háromszázezer ember tömegsírjainak feltárása hosszabb ideig fog tartani a boszniai feltárásoknál, mivel a tapasztalt európai szakemberek nem vesznek részt a munkában. Az európai szakértők azért maradtak távol, mert a feltárt bizonyítékok alapján Szaddám Huszeint akár halálra is ítélheti a bukott rezsim bűneit feltáró bíróság.