Katonák helyett fegyvereket akarnak az irakiak

2007.01.18. 12:57
Az új iraki stratégiát elítélő határozattal tesztelték a szenátusban a demokraták, hogy elég erősek-e ahhoz, hogy megvonják a hadsereg költségvetését. Terveikhez az iraki kormányfő is segítséget nyújtott, amikor katonák helyett fegyvereket kért.

Ha az Egyesült Államok több fegyvert küldene az iraki kormánynak, három-hat hónapon belül csökkenteni lehetne az országban állomásozó amerikai csapatok létszámát, jelentette ki a brit Timesnak nyilatkozva Nuri al-Maliki iraki kormányfő. Véleménye szerint a lázadók azért erősödhettek meg, mert az iraki kormányhadsereg fegyver- és felszereléshiánnyal küzd.

Az amerikaiak eddig azért vonakodtak az iraki kormánycsapatok felfegyverzésétől, mert a regruták közül sokan a kiképzés után felszerelésükkel együtt a lázadókhoz álltak. Azaz, az amerikai fegyverek végül az amerikaiak ellen harcolóknál kötnek ki.

Határozatban ítélték el a csapatküldést

Maliki jól időzítette nyilatkozatát, hiszen az Egyesült Államok törvényhozásában most kezdődik a csata George W. Bush 21,500 katona Irakba küldését előirányzó új stratégiájáról. Bush terve ellen nem csak a demokraták, hanem egyre nagyobb számban a republikánus szenátorok is kikeltek. Egyikük, Chuck Hagel, aki régóta kritikus az iraki háborúval szemben, két demokrata szenátorral közösen olyan határozatot terjesztett be, ami ellenzi az újabb csapatok küldését. A határozatot egy másik republikánus szenátor Olympia Snowe is támogatta.

Mivel a külpolitika az Egyesült Államok alkotmánya szerint elnöki hatáskör – a szenátus csak a nemzetközi szerződésekbe szólhat bele – a határozatnak nincs kötelező ereje.

Szondáznak

Az AP washingtoni tudósítója szerint a törvényhozók akadákoskodására a Fehér Ház harciasan válaszol majd. "Az elnöknek főparancsnokként kötelességei vannak, és ő ezeket teljesíteni is fogja" - jelentette ki a hírügynökségnek Bush szóvivője, Tony Snow.

Az AP elemzése szerint a nem kötelező érvényű határozattal a demokraták azt akarták tesztelni, mekkora ellenállásba ütközne, ha az egyetlen rendelkezésre álló eszközzel, a hadsereg költségvetésének megvonásával akadályoznák meg Busht a csapatküldésben. A republikánusok ugyanis kínos helyzetben vannak. Az új iraki stratégia támogatásával egy népszerűtlen elnök népszerűtlen döntését támogatnák, a hadsereg költségvetésének elvonásával viszont nyiltan szembemennének a hivatalos pártállásponttal, egyben kockáztatnák a hazafiatlanság vádját is. Lehet ugyanis a háború bármilyen népszerűtlen, a harcoló alakulatoktól elvonni a pénzt mindig is népszerűtlen döntés volt az Egyesült Államokban.