Közös feladat
"Közös feladatunk, hogy véget vessünk az iraki instabilitásnak", idézi a hírügynökség a francia külügyminiszter beszédének tervezetét. A kijelentés stratégiai fordulatot jelez, hiszen Franciaország, Németországgal együtt, az iraki háború leghevesebb ellenzőjének számított, és eddig távol is tartotta magát az országtól.
Barnier mindazonáltal nem az amerikai politika feltétel nélküli támogatására szólít. Tervei szerint arra kérné az iraki kormányzatot, hogy kezdeményezzen kerekasztal-tárgyalásokat az összes iraki politikai csoporttal. "Ezek a tárgyalások garantálhatnák a magas szavazói részvételt", érvel a francia külügyminiszter.
Nem beszél katonai szerepvállalásról
Franciaország már korábban is azt akarta, hogy az iraki politikai erők a Sarm el-Sejk-i konferencián kezdjenek tárgyalásokat. A bagdadi vezetés azonban elutasította a francia tervet.
Barnier beszédéből egyelőre nem derült ki, hogy a stratégiai fordulat következményeként Franciaország tervezi-e rendfenntartó erők Irakba küldését.