További Külföld cikkek
- Eltűnt egy magyar testvérpár Skóciában
- Fosztogatás és gyújtogatás borzolja tovább a kedélyeket a tragikus Los Angeles-i tűzvészben
- Erőszakos tüntetések törtek ki Kínában, miután rejtélyes körülmények között meghalt egy diák
- Az Egyesült Államok három korábbi elnöke is részt vett Jimmy Carter gyászszertartásán
- Donald Trump: Putyin elnök találkozni akar
Gro Harlem Brundtland a BBC tévé vasárnapi politikai magazinműsorának azt mondta: nyitva van a lehetőség annak megakadályozására, hogy a SARS-vírus az influenzához vagy az HIV-hez hasonló mértékben terjedjen szét a világban.
Kanada okkal került a listára
A WHO vezérigazgatója visszautasította azokat a kanadai vádakat, amelyek szerint a szervezet politikai okokból vette fel Torontót a felkeresésre nem tanácsolt városok listájára. A BBC által idézett kanadai vélemények szerint az Egészségügyi Világszervezet "a kiegyensúlyozottság látszatát" akarta kelteni azzal, hogy a kínai és más távol-keleti városok mellé egy nagy nyugati várost is felvett erre a listára.
Brundtland azonban meglepetésének adott hangot e vádak hallatán, mondván: személyesen beszélt a kanadai miniszterelnökkel és a torontói polgármesterrel is, és egyikük sem fogalmazott meg ilyen véleményt. Brundtland szerint az ilyen jellegű utazási figyelmeztetések is az új járvány kordában tartását szolgálják.
Van lehetőség a kór megfékezésére
Ugyanezzel az érvvel utasította vissza azokat a véleményeket is, amelyek szerint a szervezet "túlreagálta" a vírus felbukkanását. Amikor a BBC-műsorban szembesítették azzal a statisztikával, miszerint a SARS-vírusnak eddig összesen mintegy 300 halálos áldozata volt az egész világon, miközben csak Afrikában naponta 3 ezer gyermek hal meg maláriában, Brundtland azt mondta: pontosan azt kell megakadályozni, hogy az új betegség ilyen "állandó jellegű és világméretű teherré váljon az emberiség szempontjából".
A WHO vezetője szerint erre most van meg a lehetőség, de ehhez globális együttműködés kell, mert a SARS-vírusra nincs gyógyszer, nincs ellene oltás, és ha ez a kór eléri Afrika szegény, fejletlen országait, annak sokkal súlyosabb következményei lesznek, mint most, amikor még csak jórészt fejlett, iparosodott, kiterjedt egészségügyi szolgálatokat működtető országokban jelent meg.
Kínában betiltották a házasságkötést
Ázsiában eközben további halálesetekről és megbetegedésekről érkeztek hírek. Az atípusos tüdőgyulladásnak kilenc újabb halálos áldozata van Kínában, amivel 131-re nőtt a halálesetek száma az országban, Hongkongot nem számítva.
A kínai egészségügy minisztérium vasárnapi bejelentése szerint a SARS-ban megbetegedettek száma pedig 161-gyel nőtt. Hongkongban 12 újabb halálos áldozata van a betegségnek, amivel 133-ra nőtt a számuk a különleges kínai közigazgatási területen. A hongkongi egészségügyi hatóságok 16 új beteget is feljegyeztek.
A járványveszély miatt bezárták Peking harmadik legnagyobb egyetemét is, senki nem léphet sem be, sem ki az egyetem épületeiből. A pekingi önkormányzat elrendelte, hogy egyelőre tilos újabb házasságkötések előjegyzése az anyakönyvi hivatalokban. A már előjegyzett és halaszthatatlan házasságkötések megtarthatók.
Tajvan nem engedi be a SARS-fertőzött országokból érkezőket
A betegségben már Tajvanon is meghalt egy ember. Az ázsiai sziget egészségügyi minisztériuma vasárnap bejelentette, hogy szombat este Tajcsung városának kórházában a betegségben elhunyt egy 56 éves férfi. Közben a valószínű SARS-esetek száma 33-ról 55-re, a fertőzésgyanús esetek száma pedig 50-ről 72-re növekedett a szigeten, mert a tajpeji Ho Ping kórházban járványszerűen terjed a betegség.
A kórházi járványkitörés előtt a legtöbb SARS-esetben olyan emberekről volt szó, akik a közelmúltban Hongkongban vagy Kína más részén jártak. A gyakran feszült kínai-tajvani viszony dacára a 23 milliós tajvani lakosság mintegy öt százaléka él vagy dolgozik Kínában.
Jü Sji-kun tajvani kormányfő bejelentette, hogy mostantól ideiglenesen nem engedik be a szigetre a Kínából, Hongkongból, Szingapúrból vagy Kanadából, azokról a területekről érkezőket, amelyeket az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az atípusos tüdőgyulladás vírusával fertőzöttnek nyilvánított. Azokat a tajvaniakat pedig, akik ezekből az országokból térnek haza, 10 napos vesztegzár alá helyezik.
Fülöp-szigeteken börtön az óvintézkedés megszegőinek
Bombayben egy 34 éves, Calcuttában pedig egy 42 éves férfinél diagnosztizálták a SARS vírusát, és velük hétre emelkedett az indiai esetek száma - közölték az indiai hatóságok.
Gloria Arroyo Fülöp-szigeteki államfő börtönbüntetéssel fenyegette meg azokat, akik nem tartják be a SARS terjedésének megakadályozására bevezetett intézkedéseket. Nem sokkal korábban közölték Manilában, hogy a szigetországban négyen kapták el a betegséget, közülük kettő meghalt, mintegy kétszáz embert pedig vesztegzár alatt tartanak Alcala városában.
Szingapúrban piacok zárnak be
A dél-koreai egészségügyi hatóságok bejelentették, hogy egy Kínából Szöulba repülőn érkező külföldi férfin tapasztalhatók voltak a betegség tünetei, ezért az egyik kórházban megfigyelés alá helyezték. Vele együtt 12-re nőtt a dél-koreai SARS-gyanús esetek száma, a másik 11 mind dél-koreai. Eddig még senkiről nem bizonyosodott be az országban, hogy megfertőződött a SARS vírusával.
A járvány további terjedése miatt és fertőtlenítés céljából Szingapúrban hétfőn bezárnak több tucatnyi piacot. A városállamban ismét meghalt egy beteg - ő a 19. - és három új fertőzéses esetet regisztráltak, amelyekkel 198-ra nőtt a szingapúri SARS-betegek száma - jelentette be az egészségügyi minisztérium. Több mint száz SARS-gyanús esetet tartanak számon, az illetőket kórházban megfigyelés alatt tartják.