Valótlanságokat beszél a szlovák titkosszolgálat?

2006.03.29. 13:10
A szlovák titkosszolgálat (SIS) már máskor is hivatkozott kétes forrásból származó információkra, írta egy szlovák külpolitikai elemző azzal kapcsolatosan, hogy Budapest figyelmeztetést kapott: a választást megelőző budapesti nagygyűléseken esetleg merényletekre kerülhet sor.

Noha a SIS nem erősítette meg és nem is cáfolta, hogy a magyarországi merényletekre a figyelmeztetés Pozsonyból érkezett a magyar szolgálatokhoz, a szerdai pozsonyi lapok szlovákiai forrásnak tulajdonítják az információt.

Ivo Samson, a Szlovák Külpolitikai Társaság elemzője az Új Szóban megkérdőjelezte az ügy hitelességét, azt is hangsúlyozva: "A hír értékét azonban növeli, hogy a magyar fél ezeket az információkat megerősítette". Véleménye szerint "az ügy leggyengébb pontja azonban az indíték". „Nem világos, hogy a dunaszerdahelyi alvilág Horvátországban tevékenykedő tagjai miért terveznének bombatámadást a magyarországi választási kampány során".

Az elemző "spekuláció szintjén elképzelhetőnek tartja, hogy valaki ezzel a hírrel akarta megzavarni a hét végi nagy budapesti pártrendezvényeket, csökkenteni a résztvevők számát".

Mivel a figyelmeztetés a hírhedt dunaszerdahelyi alvilághoz kötödő veszélyt jelez, a lap megszólaltatta a dunaszerdahelyi járási rendőrkapitányt, Bot Pétert, aki szerint "a városhoz köthető alvilági kör tagjai hosszú évek óta kizárólag olyan bűncselekményeket követnek el, amelyek célja az anyagi haszonszerzés".

Jaroslav Spisiak korábbi dunaszerdahelyi járási rendőrfőkapitány az Új Szónak megkérdőjelezte a tervezett magyarországi merényletekkel kapcsolatos információt, és azt mondta: a rendőrség semmit sem tud róla. "A hír a magyar és a szlovák titkosszolgálatokról szól, a rendőrségnek ehhez semmi köze. Még ha lenne is hasonló értesülésem, soha nem engedném meg, hogy korábban tudjon róla a média, mint ahogy lebonyolítjuk az akciót. Nem tudom, hogyan dolgoznak a titkosszolgálatnál" - áll a lapban.

A liberális SME Bugár Bélát, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnökét, a szlovák parlament ügyvezető házelnökét kérdezte meg, aki elmondta, kedden hivatalos tájékoztatást kért az ügyben a SIS igazgatójától, Ladislav Pittnertől, bár attól tart, hogy hiába, mert Pittner már más ügyben is megtagadta tőle a tájékoztatást. "Borzasztó lenne, ha valaki mégis ilyen eszközökkel avatkozna bele a magyarországi kampányba" - mondta Bugár.