A SAS Koppenhágába tartó MD-87 típusú utasszállítója hétfőn a milánói Linate repülőtéren, 110 személlyel fedélzetén üzemanyaggal tele készült felszállni, mikor a sűrű ködben hirtelen elé került a szabálytalanul közlekedő Cessna. A svéd gép pilótája felszállás közben, amikor a gép orra már a levegőben volt, megpróbálta egy hirtelen manőverrel kikerülni a Cessnát, ám ez nem sikerült. Az MD-87-es, miután a Cessnával ütközött, elvesztette egyik motorját és egyik szárnyát, a füvön csúszva három repülőtéri épületet súrolt, majd egy csomagmegőrző-hangárba csapódott, majd kigyulladt.
Nem működött a gurítóradar
A gépeken utazó embereken túl négy, a csomagok szortírozásánál dolgozó alkalmazott is életét vesztette. A mentőcsapatok azonnal a helyszínre érkeztek, ám senkit sem sikerült kimenteni a lángoló gépekből.
Az utólagos vizsgálatok kiderítették, hogy a repülőtér gurítóradarja nem működött. A nem kötelező műszaki berendezés két éve létezett a Linate repülőtéren, ám adminisztratív okok miatt nem tudták azt üzembe helyezni. A földi mozgást figyelő berendezés a rossz látási viszonyok közt hasznos irányítóeszköz lehetett volna.
Az olasz sajtó megdöbbent
A keddi olasz sajtó megdöbbent azon a felfedezésen, hogy történelmük legszörnyűbb repülőbalesete elkerülhető lett volna, ha egy létező berendezés működik. A milánói Corriere della Sera a hatóságokat "tűrhetetlen gondatlansággal" vádolta meg. "Valakinek majd meg kell magyaráznia a szerencsétlen halottak fiainak, testvéreinek és barátainak, hogyan lehetett a Linate repülőteret két évig sorsára hagyni?" - írja a tekintélyes napilap. A vezércikkíró szerint a legrosszabb az egészben, hogy a repülések biztonságáért felelősek mindenkit hitegettek, hogy a radar csupán ideiglenesen üzemképtelen.
A cikkek keddi hangvételét az olasz belügyminiszter, Claudio Scajola hétfő esti nyilatkozata határozta meg: a miniszter szerint az ügyészség vizsgálatot indít a működésképtelen gurítóradar ügyében, és a büntetést ígért a felelősöknek.