Száműzetésbe vonul Szaddám Huszein?

2003.09.21. 12:17
Amerika kiengedné Irakból a bujkáló diktátort, Huszein cserébe értesülésekkel szolgálna a tömegpusztító fegyverekről és az általa kimenekített dollármilliók hollétéről. Az amerikai hadsereg tagadja a brit lap értesüléseit.
A 4. gyalogos hadosztály tagad
Cáfolta az amerikai hadsereg vasárnap azt a brit lapértesülést, amely szerint Szaddám Huszein volt iraki elnök pénzt és tömegpusztító fegyverekre vonatkozó tájékoztatást ajánlott volna fel annak fejében, ha engedik szabadon Fehéroroszországba távozni.

"A 4. gyalogos hadosztály semmiféle kapcsolatot nem vett fel a volt rezsim bármely tagjával Szaddám Huszein szándékait illetően" - jelentette ki a szóvivő a Reuters brit hírügynökségnek.

Szaddám Huszein száműzetésbe vonulásának lehetővé tételéről folynak tárgyalások az amerikai megszálló hatóságok és a volt iraki elnök képviselői között; Huszein cserébe értesülésekkel szolgálna a tömegpusztító fegyverekről és az általa kimenekített dollármilliók hollétéről - írta a Sunday Mirror, amely szerint azonban az amerikaiak csak az egykori diktátor tartózkodási helyét próbálják azonosítani a kapcsolatfelvétel révén, és nem hajlandók alkura.

A vasárnapi brit bulvárlap értesülése szerint a kilenc napja folyó tárgyalásokon Fehéroroszország merült fel a volt diktátor lehetséges letelepedési helyszíneként.

A cikk szerint Huszein egy angolul beszélő képviselője Tikritben, a szövetségesek által eltávolított volt elnök szülővárosában szeptember 12-én jelentkezett a helyi amerikai hatóságoknál, és elvezette őket egy külvárosi helyszínre, ahol az egykori államfő egyik volt vezető biztonsági tisztje várta őket, egy brit katonai rádióval felszerelve. Az azonnal őrizetbe vett tiszt azt állította, hogy a rádióval olyan személyekkel áll kapcsolatban, akik "Huszeinnel egy fedél alatt tartózkodnak", és az amerikaiaknak egy - állítólag Szaddám Huszein által személyesen írt - kézírásos üzenetet adott át.

Az amerikai katonai hatóságok azóta folyamatosan váltanak üzeneteket a volt iraki elnökkel a rádió "és más eszközök" segítségével - áll a Sunday Mirror értesülésében.

A brit lap iraki forrásai szerint a tárgyalások Ricardo Sanchez tábornoknak, az Irakban állomásozó amerikai erők főparancsnokának közvetlen irányítása alatt folynak, de az összehangolást Condoleezza Rice, George Bush amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója végzi.

A forrás szerint Huszein azért döntött a kapcsolatfelvétel mellett, mert "csapdahelyzetbe került, és mind kevesebb ember hajlandó neki menedéket nyújtani". A volt diktátor fegyveresek kíséretében érkezik meg egy-egy rejtekhelyre, és mielőtt távozna, kísérői halállal fenyegetik meg a "vendéglátókat" arra az esetre, ha beszélnének - áll a Sunday Mirror cikkében.

A lap szerint az Egyesült Államok ugyan hitet tett amellett, hogy soha nem tárgyal Huszeinnel, és élve vagy holtan kézre fogja őt keríteni, de a Fehér Ház abban reménykedik, hogy a titkos tárgyalások révén azonosítani tudja a volt iraki elnök tartózkodási helyét.

Az idézett iraki forrás szerint Washingtonból rendre azt üzenik vissza, hogy "nincs alku". Huszein tudja, hogy a hozzá hű erők támadásai a szövetségesek ellen "okozhatnak ugyan felfordulást", de ez sem hozza közelebb az ő újbóli hatalomra kerülésének esélyét - mondta a Sunday Mirror forrása.