Elfogták Szaddam Huszeint

2003.12.14. 12:17
Kurd értesülések szerint Tikrit belvárosában elkapták Szaddám Huszein volt iraki elnököt. A koalíciós erők magyar idő szerint délután egykor megerősítették a hírt. Az iraki kormányzótanács elnöke szerint DNS-minták alapján már azonosították is Szaddámot.
A hírt az IRNA iráni hírügynökség megerősítette, de az amerikai hivatalos szervek egyelőre még várnak a bejelentés megerősítésével. Az Irakban állomásozó nemzetközi erők magyar idő szerint délután egy órára hívtak össze egy sajtótájékoztatót, ahol várhatóan hivatalosan is bejelentik az elfogást.

A hatvanhat éves volt iraki diktátort az első, meg nem erősített jelentések szerint az iraki ellenállás központjának számító Tikrit belvárosában, az úgynevezett szunnita háromszög fővárosában fogták el a koalíciós erők.

Kurdok fogták el?

Szaddám Huszein 2002.12.20.
Fotó: EPA/INA
Dzsalál Talabáni iraki kurd vezető is közölte, hogy elfogták a megbuktatott iraki elnököt. A Kurdisztáni Hazafias Szövetség (PUK) első számú embere - aki a múlt hónapban az amerikaiak által kinevezett Iraki Ideiglenes Kormányzótanács soros elnöke volt - azt mondta, hogy Szaddámot saját városában, Tikrítben ejtették foglyul. Időközben kurd illetékesek azt közölték, hogy Szaddámot egy tikríti házban fogták el a Kurdisztáni Hazafias Szövetség különleges osztaga és egy amerikai különleges alakulat emberei.

A CNN hírtelevízió értesülései szerint Bagdadban szórványos lövöldözés hallható, valószínűleg a diktátor elfogását ünneplik. Az amerikai hírcsatorna képein levegőbe lövöldöző irakiakat látni, a CNN riporterei szerint sok ember vonult az utcára, sokan táncolnak és énekelnek örömükben. Összecsapásokról eddig még nem érkeztek hírek.

Megerősítik

A brit kormányfő vasárnap délelőtt hivatalosan is megerősítette, hogy elfogták Szaddám Huszein volt iraki elnököt. A Downing Street-i miniszterelnöki hivatal rövid közleménye szerint Szaddámot előző éjjel vették őrizetbe. Tony Blair miniszterelnök szerint a fegyverténnyel sikerült végleg eltávolítani az előző rezsim árnyékát Irak fölül, és megnyílik az út Szaddám Huszein iraki bíróság előtt történő felelősségre vonása előtt.

Ugyancsak megerősítette a hírt Entifád Kanbar, az Ahmed Csalabi vezette Iraki Nemzeti Kongresszus (INC) szóvivője az al-Dzsazíra hírtelevíziónak nyilatkozva: "Száz százalékig biztosak vagyunk abban, hogy Szaddám jelenleg az amerikai erők fogságában van."

Az ideiglenes kormányzótanács soros elnöke, a jelenleg Madridban tartózkó Abdel-Azíz al-Hakím, Ana Palacio spanyol külügyminiszterrel közösen tartott sajtóértekezletén örömmel jelentette be "az iraki nép nevében", hogy Szaddám őrizetben van. Hozzátette, a már elvégzett DNS-vizsgálat igazolta, hogy az elfogott személy valóban Szaddám Huszein.

Az amerikaiak vezette megszálló hatóság egy szóvivőnője délelőtt még csak annyit közölt, hogy "nagyon fontos bejelentést" tesznek egy kora délutáni sajtóértekezleten. A közép-európai idő szerint egy órakor tartott sajtókonferencián Paul Bremer, Irak kormányzója hivatalosan is bejelentette, hogy elfogták Szaddám Huszeint.

Ma még robbantottak

Egy elfogás képei
A diktátor elfogása sok szakértő szerint az iraki merényletek végét jelenti. Az utolsó robbantásos merényletet ma reggel követték el az iraki ellenállók, az első információk szerint húsz ember meghalt, és további harminckettő megsebesült, amikor autóba rejtett pokolgép robbant egy rendőrőrs előtt a Bagdadtól nyugatra fekvő Haldíja városában.

A hivatalos iraki jelentések szerint az áldozatok kül tizenhat rendőr. Szemtanúk állítása szerint öngyilkos merénylet történt, de ezt az értesülést az amerikai hadsereg még nem erősítette meg.

Magyarország üdvözli

Magyarország üdvözli Szaddám Huszein volt iraki diktátor elfogását, nyilatkozta Tóth Tamás külügyi szóvivő az MTI kérdésére. Tóth Tamás szerint a diktátor elfogása jelentősen hozzájárulhat az iraki belpolitika stabilizálódásához és egy valódi demokratikus államforma kialakulásához, és ebben Magyarország is érdekelt.

A külügyi szóvivő kifejtette, hogy a volt diktátor kézre kerítése azért is jelentős fejlemény, mert remélhetőleg megakadályozza a diktatúra visszaállítását, amire az elmúlt hónapokban mutatkoztak jelek.