Egy négymilliós városban én vagyok az egyetlen magyar

"Többekkel ellentétben én nem elmenekültem az országból, nem azért jöttem el otthonról, mert nem láttam perspektívát, mindenem megvolt, a kalandvágy hajtott és éltet. Több mint egy éve utaztam el otthonról, először a Távol-Keletet fedeztem fel, majd Délkelet-Ázsiában töltöttem öt hónapot, végül Kínában kötöttem ki tavaly novemberben.

Kína óriási, tele van izgalmas városokkal, végtelen történelemmel, gazdag nyelvi és konyhai kultúrával, ennek a központjától nem is oly messze állapodtam meg. Kína kapuja a világra Sanghaj, ott élni kiváltság, csak a leggazdagabbak engedhetik meg maguknak a lakásvásárlást, és a város polgárainak is külön kiváltságai vannak. A városban minden, mi szem-szájnak ingere megtalálható, fantasztikus portréja Kína huszadik századi fejlődésének és nyitásának.

De most nem erről fogok írni, hanem arról, milyen az élet egy Sanghaj melletti kisebb városkában. Egy órára vagyok a lüktető gigapolisztól, mégis olyan, mintha egy világ választana el.

Magyarul egyetlenegy ember beszél, én – leszámítva egy ’hoty vaty’-ot a múltkor. Nem-kínai sincs sok, nagyjából két-háromszáz lehet, mindenki ismer mindenkit.

Mindenki ismer mindenkit? Engem nem ismernek. Nem ismerik a hátteremet, nem ismerik a városomat. Persze, akik megjárták Budapestet, imádják, de az más. Még mielőtt idejöttem volna, másfél hónapot egy magyar barátommal utaztam, meg otthon voltam a vízum miatt egy rövid időre, ennyi. Több, mint fél éve csak VPN-szagú magyar szavakat hallottam, meg magamat. Magamat azért, mert elkezdtem az emberekhez magyarul beszélni: magyarosítottam a nevüket, sziával köszönök nekik, az őrületbe kergetem őket ezzel. De nekem ez kell. Kell, hogy halljak magyar nyelvet is.

Több, mint fél éve csak angolt és kínait hallok, és ugyan egyre többet értek az utóbbiból, mert intenzíven tanulom, de ez nem elég. Hiányoznak a magyar poénok, hiányzik, hogy valakivel beszélgessek a Budapestet elöntő rendszeres nyári zivatarokról, a gyönyörű Keleti pályaudvar romló állapotáról (és más épületek hasonló sorsáról), hiányzik a dilemma, hogy most akkor a Normafára menjünk-e fel kerékpárostul, kutyástul, vagy inkább a Városligetet célozzuk-e meg.

A nyár közeledtével egyre többet hallottam és láttam, hogy mindenki megy a Balatonhoz, az Alföldre, a Tiszához, kirándulni hegyekbe itt, tekerni mezőkön ott. Nekem ez kimarad, a tavalyi év után újra. És nemcsak hogy kimarad, de megosztani se tudom a szomorúságomat mással, nem tudok olyanról, aki itt lenne, aki hasonló cipőben járna. Nem telefonálás kell nekem, nem videózás, hanem élő szó.

A minap olvastam Defoe Robinson Crusoeját, nem állítom, hogy a címszereplő én is lehetnék, de hasonlóságokat érzek. Mindenkinek mesélek a magyar nyelv szépségéről (hasztalanul) bizonygatom a kínaiaknak, hogy a magyar nyelv van annyira bonyolult, mint a kínai, csak máshogy, Hungária és Republic dalszövegeket fordítok, és magyarázok el kínai ismerősöknek. De persze miért is értenék, honnan tudom mi jön az után a sor után, hogy "Imádlak, kívánlak, megsimogatnám a ..." Hogy honnan tudom, mi a vége? Mitől oly szép az egy versszakból álló szám, Gyere közelebb, menekülj el a Republictól? Fel kéne adni.

Az ismerőseim közül senki sem érkezett annyira egyedül, mint én. A legtöbbnek vagy párja él itt (vagy vele érkezett), vagy rendszeresen találkozik honfitársaival esetleg anyanyelvű kínai, így nincsenek nyelvi kihívások. Azt már rég feladtam, hogy mindenkinek elújságoljam, hogy a Rubik kocka magyar találmány (minden második gyerek ki tudja itt rakni), már nem köszönök magyarul, egy ideig csináltam, de mivel nem érkezett kielégítő válasz, csak egy hümmögős helló, így letettem erről.

Adriennhez hasonlóan én is folyamatosan nézem a budapesti időjárást, a Balaton hőmérsékletét, figyelemmel kísérem a kedvenc épületeim és utcáim sorsát Budapesten, folyamatosan kapok képeket a tiszai nyaralónkról. De miért? Decemberig nem fogok hazautazni, akkor is csak valószínűleg látogatóba. Utána irány az új kaland, de hogy én nem akarok megint ennyire egyedül lenni, az hétszentség."

Ha ön külföldön él és dolgozik, Levél otthonra címmel  várjuk az ön levelét is jó és rossz külföldi tapasztalatairól a szevasztok@index.inda.hu -ra. A Szevasztok nem politikai blog.