Hétfőn egy világhírességgel interjúztam, pénteken már répát pucoltam Ausztriában

Prevics Éva 2013-ban otthagyta a média világát, és elment egy nyári szezonra vendéglátózni Ausztriába. Akkor interjúkat készített a vele együtt dolgozó magyarokkal, és amikor 2017-ben ismét visszatért Ausztriába, újra megkereste egykori barátait. Ebből született a Fiatalok külföldön - 5 év múlva című könyv. Az interjúk alapján 5 év alatt sokat változott a helyzet: a legtöbben visszatérnének Magyarországra, ma már itt is sok a lehetőség, de ezt még nem ismerte fel minden magyar munkaadó. Éva az ausztriai évek alatt személyesen is sokat tanult: a kétkezi munka becsületét.

 

Prevics Éva 28 éves koráig néhány nyári diákmunkát leszámítva csak a médiában dolgozott: rádiózott, helyi televíziók munkatársa volt, majd egy hírügynökségnél riporterkedett. 2010-ben Győrben kapott állást az egyik országos kereskedelmi televízió regionális irodájában, ahol dunántúli tudósító lett. 

Nagyon sokat dolgozott, megyéről megyére járt, szinte minden nap úton volt. Tudósításai, riportjai folyamatosan jelentek meg a több milliós nézettségű televízióban. Mindig is ezt szerette volna csinálni, és ez a váltás szakmailag is komoly előrelépést jelentett. 28 éves korára nagyon sok mindent elért.

2013-ban változások történtek a cégnél, nehezebb helyzetbe került a tudósítói stáb, még nagyobb lett a terhelés. Rendszeresen előfordult, hogy Éva két hetet dolgozott egyfolytában 24 órás ügyletben. Egy idő után azt érezte, kezdi elveszíteni a motivációját a nagy darálóban, már nem vonzották annyira a másfél-két perces helyszíni tudósítások.

Vidéki viszonylatban jól keresett, sőt ekkor keresett életében a legjobban. De Győrben azért ki kellett fizetnie az albérletet, a rezsit. Azt vette észre, hogy hiába dolgozik erőn felül, hétvégén és rendszerint nagyobb ünnepeken is, ez csak arra elég, hogy hónapról hónapra fenntartsa magát. Esélyét sem látta annak, hogy anyagilag előbbre lépjen és párjával otthont teremtsen, családot alapítson. Ketten együtt ezért 2013-ban úgy döntöttek, hogy a közeli Ausztriában próbálnak szerencsét.

Alázatra tanítottak az évek

Először egy nyárra mentek ki vendéglátózni a Salzburgtól 100 kilométerre lévő Bad Gasteinbe. Éva a média világa után konyhai kisegítő lett. Máig azt meséli a barátainak, hogy egy hétfői napon még Ramón Vargas világhírű operaénekes bécsi lakásán készített interjút, pénteken pedig egy isten háta mögötti osztrák hotelben pucolta a répát. Később komoly előrelépést jelentett számára, hogy felszolgáló lehetett.

Ezt a szerepváltást nagyon nehéz volt megélni. Tulajdonképpen ez volt az egészben a

legnehezebb. Anyukám persze már a legelején aggódott. Azt kérdezte, hogy fogom én ezt

bírni. Én meg nagyképűen azt válaszoltam: nehogy már ne tudjak kivinni néhány tányért a

vendégeknek. Ez a nyár, és az utána következő évek aztán alázatra tanítottak. 

Az osztrák minimálbért kapták, ami forintra átszámolva persze több volt, mint amit otthon kerestek, de Éva szerint a költségkülönbségek miatt az átszámolgatásnak semmi értelme. Később tapasztalták meg, hogy Magyarországon például egy autó fenntartása az osztrák viszonyokhoz képest szinte ingyen van.

Éva nem tudott elszakadni riporter énjétől, és az ott dolgozó többi magyar sorsa igazi aranybányát jelentett számára. "Együtt ettünk, dolgoztunk és buliztunk, és közben olyan életutakkal ismerkedtem meg, amikről azt gondoltam, érdekes lenne bemutatni." Ezek akkor egy barátoknak, ismerősöknek készült könyvben jelentek meg.

Olyat tanultak, amire szükség van

Az első nyári szezon végén összenéztek a párjával, és úgy döntöttek: ezt nem akarják tovább csinálni. Pár évig ismét Magyarországon dolgoztak. Éva visszatért a helyi újsághoz, katona párja közben Magyarországon kitanulta az itthon és Ausztriában is rendkívül keresett CNC gépkezelő és programozó szakmát. Magyarországon született meg kisfiuk.

Újra és újra felmerült azért, hogy nekik még van dolguk Ausztriában. Mindketten tudtak középfokon németül, és elkezdték ismét beadni önéletrajzaikat különböző ausztriai munkákra. Párja aztán kapott egy nagyon jó ajánlatot Ausztriában mint CNC gépkezelő, és 2016 novemberében kiment dolgozni.

"A cég titkárnője küldött nekünk 3-4 lakásajánlatot, fotókkal, ismertetővel. Nekünk csak ki kellett választani, hova akarunk költözni, még a kauciót is megelőlegezték." Éva a gyerekkel együtt 2017 januárjában követte párját. Ő is tudatosan keresett magának új szakmát. Átgondolta, hogy mi az, ami érdekli, külföldön is keresett, és középfokú nyelvtudással is el lehet vele helyezkedni. Több masszázstanfolyamot is elvégzett Magyarországon, így amikor ő is Ausztriába érkezett, részmunkaidőben masszázsterapeuta lett egy Salzburg melletti termálfürdőben.

Ekkor fogalmazódott meg Évában az ötlet, hogy újra megkeresi azokat a magyarokat, akikkel 2013-ban együtt dolgoztak, és újra meginterjúvolja őket arról, kinek hogyan alakult az élete azóta. Ebből született a Fiatalok külföldön - 5 év múlva című könyv, amely idén tavasszal a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon is bemutatkozott. A könyvben 11 interjú olvasható külföldön dolgozó magyar fiatalokról, de megszólal benne egy pszichológus, egy munkaerő-közvetítő és egy egy szociológus is.

Vissza akarnak jönni

"Az általam megszólaltatott fiatalok közül öt év után szinte mindenki megpróbál visszatérni Magyarországra vagy már vissza is jött'- mondja Éva. Egy lány mondta csak azt, hogy nem akar hazajönni, mert őt már osztrák barátja is Ausztriába köti, egy fiú pedig ugyan még jó ideig biztosan maradni akar, de a távoli jövőben azért ő is otthon látja magát.

"Van olyan, akit annyira kínzott a honvágy az évek alatt, hogy Ausztrián belül egyre közelebb költözött a magyar határhoz, és most már Grazban él. Ő az, aki 10 év kinttartózkodás után jövőre tervezi a hazaköltözést, mert úgy érzi, elérte kinti lehetőségeinek határait és most már otthon boldogulna.

A visszaáramlásban több tényező játszik szerepet. Az egyik, hogy mostanra már Magyarországon is megfelelő kínálat van munkából, 2013 óta sokat változott a helyzet. Ezt Éva személyesen is megtapasztalta. 6 évvel ezelőtt neki és sok hozzá hasonló magyarnak szinte csak a pénz volt a meghatározó. Annak idején hiába akart volna a megterhelő tudósítói munka helyett mást keresni, csak rosszabb lehetőségek közül választhatott itthon.

A külföldet megjárt fiatalok most nyelvet beszélve, nagyobb tapasztalatokkal és öntudatosabban jönnek vissza Magyarországra, ami bizonyos területeken szintén súlyos munkaerőhiánnyal küzd. De ezt mintha még nem ismerte volna fel minden magyar munkaadó. Az egyik másfél éve hazatért több éves külföldi hoteles szakmai tapasztalattal rendelkező, nyelveket beszélő lánypéldául azt mesélte Évának, hogy mennyire elkeserítő állásajánlatokat kapott Budapesten.

Öntudatossá és rugalmassá válnak

Sokan azt is megtapasztalták külföldön, hogy mennyire más lehet egy munkaadó és a munkavállaló viszonya, és most már nem fogadják szívesen a nálunk uralkodó hierarchikus viszonyokat. "Semmiképpen nem akarom rózsaszínre festeni ezt a helyzet, mert nekem is voltak rossz tapasztalataim Ausztriában, főleg az elején - mondja Éva. De először ott tapasztaltam meg azt, hogy még egy egyszerű fizikai munkánál is tudják partnerként kezelni az embert. Ehhez persze az kell, hogy az ember bizonyítson, és legyen önérvényesítő képessége". A mostani főnöke már havonta leül vele, hogy megkérdezze, mi a problémája, miben tud segíteni, és ha Éva kimerültnek látszik, bőven belefér, hogy néhány napot otthon maradjon.

A főnököm mindig azt mondja, geben und nehmen, vagyis adni és elvenni, neki ez a filozófiája. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem kizsigerel, hanem valóban foglalkoztat.

Talán érthető, hogy az Éva által meginterjúvolt magyarok nagy része eleve nem alkalmazottként akar visszatérni Magyarországra, inkább az összeszedett tőkéjével valamilyen vállalkozáson töri a fejét. Mert a külföldi munka bizony megneveli, megerősíti, öntudatosabbá teszi az embert.

Ahogy londoni videósorozatunkban Győrfi Anna, Éva könyvében is arról beszél egy pszichológus, hogy a külföldi munkavállalás sok embernél a korlátozó, rátelepedő családtól való "menekülést" is jelenti. Sokan így akarják bebizonyítani maguknak és a környezetüknek, hogy egyedül is érnek valamit, képesek megvalósítani önmagukat. A külföldre költözés pedig nagyon jó iskola ehhez. Annyi váratlan és új helyzetet kell megoldani a külföldi beilleszkedés során, hogy ez egy idő után nagy erőt és rugalmasságot ad a személyiségnek.

A visszatérésben fontos szempont a honvágy is, aminek az a természete, hogy az évek múltával nem hogy csökken, inkább erősödik. Hiába élnek és dolgoznak sokan évek óta Ausztriában és vannak osztrák barátaik, munkatársaik, mindig érzik, mindig ott van a levegőben, hogy ők nem osztrákok, máshonnan jöttek. Ez persze leküzdhető. "Az első időben azt éreztem, úristen, milyen messze kerültem az otthonomtól, mit csinálok én itt a világ végén?" Éva azóta belakta új környezetét, sok barátja van, és rájött, hogy mindez nem távolság, csak olyan, mintha egy másik városban dolgozna, barátai és szerettei várják otthon. Ráadásul a mai kommunikációs lehetőségek mellett mindenki mindenkivel össze van kötve, ez már alig jelent problémát.

"Azt is itt értettem meg, mit jelent a nemzeti identitás, amikor egy osztrákkal, egy szlovákkal vagy egy koszovóival dolgozom együtt. Teljesen természetes, hogy ha a fiamnak itt osztrák nyelvű mesekönyvet veszek, olvasás közben automatikusan fordítom neki a szöveget magyarra. Meg sem fordul a fejemben, hogy németül olvassak fel neki."

Én egész életemben azt hallottam, hogy tanuljak és legyen diplomám. A velem együtt kint

dolgozó magyarok 80 százalékának főiskolai vagy egyetemi végzettsége van, közülük ott

sokan mosogattak. El kellene végre dönteni, hogy akiket otthon képzünk, azoknak lesz-e

jövőképe a végzettségüknek megfelelő színvonalon.

A kétkezi munkának is lenne becsülete, ha vonzó lenne és valóban azok választanák, akiket az adott szakma érdekel, és nem azok, akiket máshova nem vettek fel. Mert lássuk be, ma inkább ez a realitás" - mondta.