Karnyújtásnyira volt a mennyországtól, mégis Budapestet választotta

Balra a Sierra Madre, a Fülöp-szigetek leghosszabb hegyvonulatának csúcsai magasodnak, jobbra a Csendes-óceán hullámai zúgnak, a horizonton pedig a hajnali ég és a tenger kékje egybemosódik. Innen tényleg csak egy karnyújtásnyira van a mennyország - mondja Ryan Andres egy budai kávézó aprócska galériáján. Én pedig, bár sosem jártam a Fülöp-szigeteken, egyből elhiszem neki. Ryant a beszélgetésünk eddigi bő fél órájában nyitott és nyersen őszinte emberként ismertem meg. Távol áll tőle a fölösleges udvariaskodás és a jól hangzó, de üres és elcsépelt frázisok szajkózása. Most először mégis kifejezetten sok jelzőt használ, és iszonyú érzékletesen festi le azt a látványt, ami az utolsó Fülöp-szigeteki otthonából, egy hegyi kunyhóból tárult elé - közvetlenül azelőtt, hogy Magyarországra költözött volna. Hirtelen nem is értem, miért mondott eddig megannyi jót Budapestről meg Magyarországról, mikor valóságos földi paradicsomként írja le azt a helyet, amit ezért hátrahagyott.

Ryan Andres a Fülöp-szigetekről származik, de több helyen is élt már a világban, gyerekkora nagy részét az USA-ban töltötte, Michiganben nőtt fel. Felnőtt fejjel visszatért a Fülöp-szigetekre. Ott döntötte el, hogy feladja a korábbi pénzügyi karrierjét, és a kávét termesztő, illetve a kávészakértő családtagjaitól tanultakra alapozva nyit egy kávézót valahol Európában. Ide is el akarta hozni a Liberica Barakót, ami egy Fülöp-szigeteki kávéfajta. Ez a mi kontinensünkön alig kapható, így kifejezetten egzotikusnak számít.

Ryan első látásra beleszeretett a legelső európai városba, ahol turistaként és nem üzletemberként járt. Ez volt Budapest, valamikor 2013 decemberében, egy kifejezetten szürke, ugyanakkor enyhe téli napon.

Ryan ekkor már azt a helyet kereste, ahol néhány hónapon belül megnyithatja saját kávézóját, és direkt rossz időben akarta látni a potenciális új otthonait. Budapest után lecsekkolta Bécset és Pozsonyt is, abban ugyanis biztos volt, hogy nem menne se északra, se nyugatra, ahol szerinte túl drágán kellene adnia a kávét ahhoz, hogy megélhessen.

A közép-európai nagyvárosok közül a budapesti atmoszféra győzte meg. Olyannyira, hogy alig fél évvel az első látogatása után már itt élt feleségével, Luelynnel és tinédzser lányukkal. Beindította a vállalkozását, és most úgy érzi: megtalálta a helyét Magyarországon. Öt éve költözött el a Fülöp-szigetekről, azóta sem járt ott.  

Azt mondják, a magyarok furák

A mesés hegyi kunyhó kapcsán vissza is kérdezek Ryannél arra, hogyan is lehetett Budapest vonzó a számára azok után a hónapok után, amelyeket a Fülöp-szigeteki magaslatok kávéültetvényein töltött. Erre a kávézós azt mondja: nem én vagyok az első, aki értetlenkedik ezen. Az amerikai barátai például folyton azt kérdezik:

- De miért éppen Magyarország? 
- Semmi közöd hozzá!

- válaszolja ilyenkor Ryan, őt ugyanis bosszantja, amikor az évek óta nem látott ismerősei nem értik, miért akarna valaki itt élni, hiszen szerintük a magyarok olyan "furák". A Barako Kávézó tulajdonosa azt meséli nekem, hogy szinte mindig ezt a jelzőt használják ránk, magyarokra a külföldiek, akikkel találkozik. Pedig szerinte:

A magyarok nem furák. Én fura vagyok. A magyaroknak egyszerűen csak van egy nagyon pragmatikus életfelfogása, ami igazából csak megkönnyíti a dolgokat a számomra.

Amikor ideköltözött, felfigyelt arra, hogy az emberek a BKV-n gyakran végigmérik. Először azt hitte, biztosan azért nézik meg őt ilyen feltűnően, mert rögtön látszik rajta, hogy külföldi, hogy nem európai, hogy nem fehér. Volt, hogy erre ő megkocogtatta egy srác vállát a villamoson és visszabámult rá.

Az első magyar szó

Miközben Ryan arról beszél, miért tartja önmagát - az általa megismert magyarokkal ellentétben - furának, a felesége alattunk kávét készít a filippínó házaspár egyik legjobb barátjának. Ő is, mint szinte az összes itteni barát, a kávézó miatt lett Andresék életének meghatározó szereplője. Ryan azt mondja, nem magának való, mégis nehezen köt barátságokat, szerinte ugyanis minden barátság egy életre szól. Ehhez mondjuk jól passzol a magyar mentalitás.

Ryan ugyanis, ahogyan egyre jobban megismert bennünket, arra jutott:

A Barako tulaja szerencsésnek tartja magát, mivel a legközelebbi barátai körében ma már több magyar is van. Róluk azt mondja, nem csak kedvesek és ragaszkodóak, de könnyen meg is bocsátanak a számukra fontos embereknek, egyszerűen nem haragtartók.

Pedig már az ismerkedés sem könnyű Ryan számára, elsősorban nyelvi okokból. Mielőtt először járt volna Budapesten, elkövette azt a szerinte "tipikus amerikai” hibát, hogy azt feltételezte, itt mindenki beszél majd angolul. Csak ide érve döbbent rá arra, hogy nem igazán teszi őt népszerűvé, ha angolul próbál meg útbaigazítást kérni. A kávézója kínálatát végül a nyelvi akadályok áthidalása érdekében direkt úgy írta fel a falra, hogy mutogatásra ösztönözze azokat a vásárlóit, akik nem tudnak angolul rendelni.

Mára már persze sok mindent megért magyarul, sőt rengeteg szót ismer, azt mondja, az igazi nehézséget a magyarul tanulásban a mondatszerkesztés okozza. Hallott egy mondást, miszerint:

Az első magyar szavainak egyike amúgy a „bazmeg” volt. Egy magyar ismerősét – akit azóta barátjává fogadott – kérdezte meg a kávézó nyitása után, hogy van-e a magyarban valami szlenges reggeli köszöntés, a kedves magyar ismerős erre faarccal azt felelte, van és így hangzik:

BAZ-MEG!

Ezután legalább két napig így köszöntötte az összes vásárlóját, a tippet adó magyar srác meg csak ült bent és végignézte az egészet. Végül egy angolul tudó vendége mesélte el neki, mivel üdvözli a kávézójába betérő embereket.

Az a seggfej meg csak akkor kezdett el nevetni, mikor ez az egész kiderült számomra

- mondja Ryan a barátjáról. Ryan szerint a magyar humor olyan, mint egy jó, három szereplős vígjáték, ahol a poén csak akkor történik meg, ha valaki más szállítja azt.

Budapesten látja a jövőjét

Bár több dolog hiányzik Ryanék számára a Fülöp-szigetekről, kezdve a mesés természettől, az olcsó és finom tengeri ételeken át egészen a szörfözésig, Luelyn és férje is úgy látja, számos előnye van a Budapesti életüknek. A férj elmondja: 

Lehet, hogy itt nincsenek hegyek és nincs óceán, de olyan építészet van, amit sosem láthatnék a Fülöp-szigeteken.

Ehhez a felesége azt is hozzáteszi, hogy a Fülöp-szigetelek fekvése legalább akkora áldás, mint amekkora átok, hiszen a szigetország  folyamatosan ki van téve a természeti elemeknek, évente akár 30-40 tájfun is sújthatja ezt a vidéket. Luelyn nem győz arról áradozni, mennyire biztonságosnak tartja Budapestet, nemcsak azért, mert itt nem kell folyamatosan természeti katasztrófákkal szembenéznie.  

Azóta tudok nyugodtan aludni éjszaka, amióta ideköltöztünk. Úgy tudom, ez az egyik legbiztonságosabb ország az egész világon.

A nő ezután azt is hozzáteszi, milyen jó, hogy autó nélkül is teljes életet lehet élni Budapesten, ezt ugyanis a Fülöp-szigeteken nem lehetett megtenni. Ott rengeteget kellett arra költenie a családnak, hogy két autót is fenntartsanak. A leginkább persze azt szereti, hogy olcsó az egészségügy és az oktatás is, ráadásul Magyarországról indulva nyitva áll az ember előtt egész Európa.

Ryan és Luelyn tinédzser lányából a magyarországi évek alatt lassan felnőtt lett, és mivel ő nem beszél magyarul, külföldre készül egyetemre, de mindenképp maradna valahol Európában, közel a szüleihez. A házaspár második gyermeke már itt született Magyarországon. (Ryan baráti társaságában visszatérő poén, hogy hiába nyitotta meg szinte egyből az érkezése után a Barakót, nem kávét csinált először Budapesten...) Ő óvodába jár, beszél magyarul és angolul is, de az édesapa nagy bánatára filippínóul egyelőre nem tanult meg.

A szülők mindketten Magyarországon látják a család jövőjét. És mikor arról kérdezem Ryant, nehéz-e úgy nevelni a kisfiát, hogy számára már a magyar kultúra lesz otthonos és alapértelmezett, nem pedig a filippínó, legnagyobb meglepetésemre azt feleli: egyáltalán nem nehéz. 

Ezt nem sok magyar tudja, de azok a magyarok, akik jártak már az én országomban, és elég hosszú időt töltöttek ott, nagyjából egyetértenek velem abban, hogy a magyar és a filippínó értékek a családalapítással és a gyermekneveléssel kapcsolatban nagyjából megegyeznek.

Ennek oka elsősorban a kereszténységben keresendő  - állítja Ryan. A Fülöp-szigetek az egyetlen olyan ország Dél- és Délkelet-Ázsiában, amelynek lakossága döntően keresztény vallású.

A hasonló értékek mellett persze ha az ember az érme másik oldalát nézi, azt láthatja, hogy hasonlóan képmutató is ez a két kultúra. Persze nekem személy szerint kényelmes, hiszen összességében ez a két összetevő határozza meg az ember kultúráját.