További Külföld cikkek
- Fosztogatás és gyújtogatás borzolja tovább a kedélyeket a tragikus Los Angeles-i tűzvészben
- Erőszakos tüntetések törtek ki Kínában, miután rejtélyes körülmények között meghalt egy diák
- Az Egyesült Államok három korábbi elnöke is részt vett Jimmy Carter gyászszertartásán
- Donald Trump: Putyin elnök találkozni akar
- Liz Truss nekiment a brit kormányfőnek, jogi lépésekkel fenyegeti
Megerősített járőrszolgálattal
Azt követően, hogy a szociális törvények megszigorítása miatt februárban a rászorultak a korábbinál lényegesen kevesebb állami segélyt kaptak, a múlt héten élelmiszerüzleteket kezdtek fosztogatni a romák. A jelek szerint az esetek elharapódzanak, ezért a rendőrség megerősített járőrszolgálattal figyeli a nagy roma lélekszámú településeket.
A tőketerebesi romák kora este kezdtek gyülekezni a város központjában, ahol üvegpalackokkal dobálóztak és kirakatokban, rendőrautókban tettek kárt. A rendőrség megerősített erőkkel a rendbontókat kiszorította a város peremére.
A helyzet radikalizálódhat
A belügyminiszter szóvivője, Boris Azaltovic a történtekről este elmondta, hogy a rendőrség a nem engedélyezett gyülekezés esetében törvényes módon cselekedett és több embert előállított, köztük a gyülekezés szervezőit is. Hétfő éjfélkor érkezett jelentés szerint az incidensben két rendőr megsebesült, a rendőrség körbevette a három-négyezer romának otthont adó városrészt, egy élelmiszerboltot azonban ennek ellenére is kifosztottak.
A belügyminiszter nyugodt
Vladimir Palko, szlovák belügyminiszter azonnal Kelet-Szlovákiába utazott, hogy személyesen tájékozódjon a kialakult helyzetről. A történtek ellenére Ludovít Kaník munkaügyi miniszter és belügyes kollégája nyugodtságot mutatott, véleményük szerint a helyzet nem kritikus - írja a The Slovak Spectacor.
A munkaügyi miniszter egyetértett azokkal az elemzőkkel, akik szerint a "hitelcápák" állnak a zavargások mögött, ugyanis a szociális törvények megszigorítása miatt az uzsorások elveszítették bevételeik nagy részét, és most roma ügyfeleiket "zsarolják" kintlevőségeik behajtása érdekében.
A munkaügyi minisztérium olyan munkavállalást ösztönző terveket vázolt fel, melyek a szigorítások előtti segélyezéshez hasonló jövedelmet biztosítanának a munkába álló romáknak. A minisztérium kész másfélszeresére növelni a munkát vállalók támogatását, hogy kellő motivációt adjon az állástalanoknak.
Az államfő aggasztónak tartja
Érthető és kiszámítható politikai magatartásra, a belpolitikai helyzet stabilizálására szólította fel a szlovák kormányt Rudolf Schuster államfő kedden reggel felhívásában, amelyben rámutatott: az országban kialakult szociális feszültségek zavargásokkal fenyegetnek. Schuster arra reagált, hogy "válaszul" a szociális segélyek odaítélésnek megszigorítására a roma lakosság egyes keleti településeken napok óta élelmiszerboltokat fosztogat.
Az államfő aggasztónak tartja, hogy a számszerű kisebbségben kormányzó és a független képviselők szavazataira támaszkodó kabinet egyes tagjai a "politikai kufárkodással" kísérleteznek. Intelmei szerint ez ugyanúgy megengedhetetlen, mint a kialakuló helyzet súlyosságának alábecsülése. Az elnök a szociális megszigorítások miatt nehéz helyzetbe került polgárokat arra kérte: addig is, amíg a kormány megteszi a lépéseket az állami segélyek megnyirbálásnak ellensúlyozására, tartózkodjanak a közrendet veszélyeztető magatartástól.
"Enni kell"
Az ország legszegényebb és legsúlyosabb munkanélküliséggel küzdő keleti régióiban a múlt héten kezdődött el az élelmiszerboltok fosztogatása. A romák így reagáltak arra, hogy az új szociális törvények értelmében februárban már sokkal kevesebb állami segélyt kaptak kézhez, mint a korábbi években.
"Enni kell" - hangoztatják és megrohamozzák az üzleteket, közben a kormány munka- és szociális tárcavezetőjének lemondását követelik. Kormányzati részről több olyan utalás is elhangzott, hogy a romák nem élelmiszert, hanem főként szeszes italokat és cigarettát visznek el az üzletekből. A roma szervezetek ezt cáfolják.
A tőketerebesi zavargás az érintett romák közlései szerint spontán módon, azzal kezdődött, hogy hírét vették: egy soraikból származó testvérpár bement egy élelmiszerboltba, kosarukat megrakták élelmiszerrel, majd fizetés nélkül távoztak, mondván, hogy a számlájukat Kaník miniszter fogja majd kiegyenlíteni. A hír hallatán többek hasonló "bevásárlásra" indultak, és így verődtek össze a város központjában, ahonnan a rendőrség kiszorította őket.