Meciár döntheti el a szlovák választást

Magyarországon - legalábbis az első forduló előtt - biztosan lehetett tudni, hogy csak két ember közül kerülhet ki a miniszterelnök.

Szlovákiában is ketten esélyesek, az 1998 óta kormányzó Mikulás Dzurinda és a magát szociáldemokratának valló Robert Fico. A magyarországinál várhatóan több parlamenti párt, és a bizonytalan végeredmény miatt azonban nem kizárt, hogy egy harmadik politikus lesz az 1993. január elsején függetlenné vált köztársaság negyedik kormányfője. (Vladimír Meciár és Mikulás Dzurinda kétszer, Jozef Moravcík egyszer volt miniszterelnök.)

Dzurinda a közvélemény-kutatások szerint 10 százalék körüli támogatottságával csak a harmadik-negyedik legnépszerűbb pártot vezeti, de nem lehet leírni. Meciár hatalma után szalonképessé tette Szlovákiát Nyugat-Európában, vezetésével a NATO és az Európai Unió tagja lett az ország, és mindkétszer úgy lett miniszterelnök, hogy a választást a pártja elvesztette. Igaz, bázisából folyamatosan veszít, 1998-ban még a választók 26,3, 2002-ben már csak 15 százaléka szavazott rá.

Fico, a legnépszerűbb szlovák politikus a semmiből építette fel pártját, a Smer-SD-t (Irány - Szociáldemokrácia). A közvélemény-kutatások szerint a választások legnagyobb esélyese, 32 százalékos támogatottságát még csak meg sem közelíti más párt. Választói bázisa eléggé szervezetlen, egyáltalán nem biztos, hogy akinek bejönnek ígérgetései a döntő napon el is megy szavazni. (Négy évvel ezelőtt is azt jósolták, hogy akár meg is nyerheti a választást, végül harmadik lett.) És figyelmeztető lehet számára Vladimír Meciár politikai pályafutása, aki pártjával a független Szlovákia mind a négy parlamenti választását megnyerte, mégis csak kétszer volt miniszterelnök.

A választásokat a régi fényét némileg elvesztő Meciár döntheti el, pedig pártja most csak a második legjelentősebb erő, a szavazatok 12 százalékára számíthat. A Ficóval való koalíciókötés - a két politikus erőteljes habitusa miatt - eleve kizárt. Meciár azonban meglepetésre kész támogatni az őt a nyeregből 1998-ban kiütő Dzurindát, cserébe házelnökséget kaphat.

Magyarországon szinte a rendszerváltástól kezdve erős és jól szervezett a kommunista utódpárt

Szlovák szocialista sikertörténet nincs. Csehszlovákiában a magyarországinál lényegesen keményebb volt a kommunista diktatúra, ami nem kedvezett azoknak az egykori állampárti politikusoknak, akik a bársonyos forradalom után hagyták felszínre jutni a személyiségükben rejlő szociáldemokrata vonásokat. Az 1998-ban a harmadik legnagyobb politikai erő, a Demokratikus Baloldal Pártjának vesztét éppen az okozta, hogy megerősödött a posztkommunista szárnya, a 2002-es választáson már a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt sem érte el.

A jelenlegi mezőnyből a Smeren és a kommunistákon kívül más nem nevezi magát baloldalinak. Robert Fico a Demokratikus Baloldal Pártjának hanyatlása kezdetén, 1999-ben jó érzékkel vált ki a pártból, és hozta létre a Smert; négy év alatt a legnépszerűbb politikai erő lett a mozgalmából.

Magyarországon a jobboldal vezető erejének célja egy nagy gyűjtőpárt kialakítása volt

Hasonló törekvések Szlovákiában is voltak. Erőnek erejével próbálták egy blokkba tömöríteni a jobboldali pártokat, a kísérlet végül nem vezetett sikerre. Dzurinda a Szlovák Demokratikus Koalíció nevű jobboldali pártszövetség élén lett miniszterelnök 1998-ban, majd a kormányzás és Szlovákia európai útra térítése mellett pártjának, a Kereszténydemokrata Mozgalomnak belháborúját is kezelnie kellett. A megoldást a ma is létező Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió 2000-es megalakulása jelentette. A két évvel későbbi választás után ez a párt lett az alapvetően jobboldali koalíció vezető ereje. Közös listán való indulás, szövetségbe tömörülés ötletként sem merült fel.

Magyarországon a kommunistáknak és a radikális jobboldaliaknak esélyük sem volt a parlamentbe kerülésre

Szlovákia Kommunista Pártja most is a parlament tagja, a 2002-es választásnak éppen a bejutásuk volt az egyik legnagyobb meglepetése. Bázisukat nem tudták bővíteni, a felmérések szerint akár még parlamentbe jutásuk is kérdésessé válhat. A magyarellenes, szélsőjobboldali Szlovák Nemzeti Párt, miután újraegyesült egy, az előző választás előtt levált szárnnyal, minden bizonnyal újra a parlamentbe kerül, most nincs ott.

Vezetője, Ján Slota azonban már nem az a félelmetes politikus, aki hatalma csúcsán, a kilencvenes években volt. (Az első szlovák választáson 13,9 százalékot szerzett az akkoriban Budapestre legszívesebben tankokkal ellátogató politikus.) Nézeteit sokan megmosolyogják, a legnézettebb kereskedelmi televízióban azonban feltűnően sokszor szerepelhet.

Magyarországon nemzetiségi párt most először tudott országos listát állítani, de még az egyszázalékos küszöb elérésétől is nagyon messze volt

Szlovákiában természetesen más a helyzet, hiszen a lakosság 10,6 százalékát magyarok alkotják. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) - és elődei - valamennyi választáson átugrotta a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt. A legjobb eredményt (11,16 százalék) éppen a legutóbbi választáson érte el, most is hasonló támogatottságra, vagy valamivel alacsonyabbra számíthat. A magyar párt az Európai Néppártnak, vagyis a jobboldali pártszövetségnek a tagja, belső tagoltsága azonban nem értékelvű, hanem regionális érdekcsoportok szerinti.

Kérdés, hogy a magyarok elmennek-e szavazni, a 2005-ös kerületi vagy a 2004-es európai parlamenti választáson alacsony volt körükben a részvétel. Sokan a belső megosztottság miatt kiábrándultak az MKP-ból. A magyaroknak 10-25 százaléka egyébként szlovák pártra szavaz, és a szlovákoknak körülbelül tíz százaléka szokott a magyarokra szavazni.

A párt egy Fico vagy egy Dzurinda vezette kabinetnek is tagja lehetne.

Bármilyen párt kerüljön hatalomra a választás után, elkerülhetetlen a megszorító intézkedések bevezetése

Az új pozsonyi kormány tiszta lappal indulhat. A visegrádi országok közül Szlovákia áll a legközelebb az euró bevezetéséhez, a költségvetési hiány például folyamatosan csökken, gazdasági növekedése rekordütemű. Az ország már a választások előtt belevágott olyan nagy reformokba, mint a nyugdíjé vagy az egészségügyé, igaz, ez utóbbi meglehetősen ellentmondásos lett, egészségügyi dolgozók hetekig tartó sztrájkja meghátrálásra késztette a kormányt.