Szakértők szerint az amerikai kérések teljesítése nem jelenti a NATO-tagországok közvetlen részvételét az iraki elleni katonai csapásban. A Pentagon időközben postázta a behívókat a taszári kiképzésben részt vevő iraki amerikaiaknak. A körülbelül háromezer iraki kiképzése február elején kezdődhet meg a taszári amerikai katonai támaszponton. Az emigráció tagjaiból toborzott alakulat összekötő feladatokat fog ellátni az amerikai katonák mellett, a Pentagon szerint bizonyítandó, hogy "nem csak az amerikaiak, az irakaiak is akarják Szaddam Husszein távozását".
Blix: A helyzet nagyon komoly
Hans Blix, az ENSZ-ellenőrök vezetője arra készül, hogy mostani bagdadi látogatáson közölje az iraki vezetőkkel: a helyzet nagyon komoly, de még mindig meg lehet akadályozni a háború kirobbanását, ha újabb adatokat szolgáltatnak az iraki nukleáris, vegyi és biológiai programokról. Blix látogatására közvetlenül azt megelőzően kerül sor, hogy január 27-én a nemzetközi szakértők előterjesztik jelentésüket a Biztonsági Tanács elé arról, hogy Irak miképpen működött együtt az ENSZ-ellenőrökkel.