Újra megnyitották a látogatók előtt a lhászai Potala-palotát, a tibeti buddhizmus központját - jelentette szerdán az Új Kína (Xinhua) hivatalos kínai hírügynökség. A dalai láma korábbi téli rezidenciájául szolgáló épületet "biztonsági okokra" hivatkozva zárták be azután, hogy március közepén súlyos Kína-ellenes zavargások törtek ki a tibeti fővárosban.
A Lhásza óvárosától nem messze, egy völgy fölötti dombon magasodó, monumentális palotát - amely mai formáját a XVII. században nyerte el - már az újbóli megnyitás napján kéttucatnyi turista és háromszor annyi zarándok kereste fel. Az építmény, amelyet az UNESCO a világörökség részének nyilvánított, állami múzeum azóta, hogy 1959-ben a dalai láma egy Kína-ellenes felkelés után Indiába menekült. Tavaly több mint egymilliónyian látogattak el a buddhista központba.
Közben megérkezett a tibeti fővárosba az a 26 külföldi újságíró, akiket a kínai külügyminisztérium előző napi magyarázata szerint azért vittek oda, hogy "megismerjék az igazságot" a zavargásokkal kapcsolatban. A csoport - amely három napot tölt Lhászában - szigorú felügyelet mellett felkereshette a zavargások helyszíneit.
A kínai hatóságok megtiltották a zavargások tetőpontján a külföldi újságíróknak, hogy Tibetbe és a vele szomszédos kínai tartományok tibetiek lakta területeire utazzanak. Peking azzal vádolt több nyugati tömegtájékoztató eszközt, hogy meghamisítja a tényeket a tibeti zavargásokról szóló tudósításokban.