A béketüntetés megmentette az olasz túszok életét

2004.05.01. 12:34
Elégedettek az iraki túszejtők az olaszországi tüntetésekkel, és korábbi ígéretükhöz híven nem ölik meg a három olasz túszt, jelentette a BBC.
Az olasz tömegtüntetések a békéért megmentették a három túsz életét, közölte az al-Dzsazíra hírtelevízióval a túszejtő fegyveres csoport. A magát Zöld Brigádnak nevező csoport a hét elején bejelentette, hogy kivégzi a három olasz túszt, ha Olaszországban öt napon belül nem tartanak tömeges megmozdulásokat a békéért.

Az arab tévéhez eljuttatott közlemény szerint túszejtők elégedettek voltak a tüntetésekkel, ezért nem bántalmazzák az olaszokat. A közlemény hitelessége egyelőre nem bizonyított.

Ugyanez a terrorista csoport korábban kivégzett egy olasz férfit.

Korábban Colin Powell amerikai külügyminiszter figyelmeztette Olaszországot, hogy nem kellene azt a látszatot kelteni, hogy az olasz kormány hajlandó kompromisszumokra.

A túszok családtagjai azonban úgy reagáltak, hogy csupán a békéért tüntettek, nem bírálták a kormány politikáját, írja a CNN. A résztvevők közül is sokan úgy nyilatkoztak, hogy nem a túszejtők bátorítása miatt vettek részt a tömegdemonstrációkon.