Vegyes nyolc év a Clinton-éra

További USA cikkek

Kapcsolódók (4)

Clinton sikeres Amerikát ad át Bush-nak

Amerikának meg kell őriznie vezető szerepét a világban - hangsúlyozta utolsó beszédében Bill Clinton az Egyesült Államok 42-dik, leköszönő elnöke.

Újítások és blamázsok két évszázad elnöki beiktatásain

Kíváncsi rá, hogy melyik elnök mondta a legrövidebb, 135 szavas, és ki a leghosszabb, tízezer szavas beiktatási beszédet?

Grandiózus fesztiválon iktatják be Bush-t

Minden beavatási ceremónia egy kicsit különbözik az előzőtől, és majdnem mindegyikhez tartozik egy vicces kis történet egy-egy elnöki botlásról.

Bill Clinton nyolc éve

Összefoglalónk a Clinton-éra fontosabb eseményeiről - évről-évre.

Bár nemrégiben neves amerikai történészek sorrendbe állították az Egyesült Államok eddigi elnökeit, és a teljesítmény szerinti listán Bill Clinton magabiztos pozíciót foglalt el a középmezőnyben - érdekességképp: pont az idősebb George Bush mögött -, a dolog ennél most még mindenképp komplikáltabbnak tűnik. Adminisztrációját kettősség jellemzi: bizonytalan kezdés után kiszámítható, sőt szép ívű folytatás, és katasztrofális, eredményeit alapvetően befolyásoló erkölcsi botlások sorozata.

Clinton nyolcévi kormányzása - ami szépen lefedi azt az időszakot, ami a Szovjetunió összeomlása és a hidegháborús korszak vége óta eltelt - jellemezhető szuperlatívuszokban is, hisz az amerikai történelem páratlanul sikeres időszaka ez: gazdaságilag, katonailag, és a világpolitikában betöltött szerep alapján egyaránt. Közben pedig tragikomikus-szánalmas, Barátok közt-be illő az egész, hisz az elnök még a paranoiás Nixonnál is nevetségesebbnek bizonyult ilyen-olyan botrányaival, a Whitewater-sztorival meg a nőügyekkel, hazudozásával, hogy végül egy ország - beleértve politikai támogatóit is - vesse meg. Így fognak róla írni a történelemkönyvek: az elnök a leghosszabban tartó gazdasági fellendüléssel, zéró erkölcsi tartással, akit ezért ráadásul csaknem el is távolítottak posztjáról.

Clinton kora legnagyobb médiapolitikusa

Kétségtelen, Clinton elsősorban politikus volt, méghozzá kora legnagyobbika. Médiapolitikus, Blair és Orbán elődje, aki fél szemét mindig a közvélemény-kutatásokon tartotta, és páratlanul jól érzékelte a közhangulatot. Sebezhetetlen volt, aki bármilyen kátyúból ki tudott kapaszkodni. Tudta, hogy történelmi magasságokba nyúló tetszési indexével ellenfeleinek semmi esélyük nincs megbuktatására, bármilyen nagyok is voltak botlásai.

Ez a végletekig cinikus, jórészt ösztönös, és nagyonis előrelátó, képesség tette lehetővé, hogy túlélje a Lewinsky-ügyet, ami röhejességével együtt a Watergate-botrány óta a legnagyobb alkotmányos krízise volt Amerikának, és amely hónapokra impotenssé tette úgy a végrehajtó hatalmat, mint a világpolitika porondján az egész országot. De rugalmassága és alkalmazkodóképessége állította fel a padlóról első elnöki ciklusa közepén is, amikor grandiózus, teljesen félremenedzselt és irreális elképzelése egy országos egészségügyi rendszer létrehozására kudarcot vallott.

Alkalmazkodóképessége lett a gazdasági fejlődés egyik alapja

A rendkívül gyorsan tanuló Clinton hamar rájött arra is, hogy hagyományos, óriási kiadásokat igénylő, baloldali elképzelései megvalósíthatatlanok, pláne a konzervatív kongresszus ellenében. Innentől pedig sikersztori az azóta harmadik útnak becézett ,,ideológia": Clinton - szembekerülve pártjával - elfogadta politikai ellenfelei konzervatív gazdasági programját, a szabadkereskedelem és a szigorú költségvetés bajnoka lett. Egészen új szögből közelítette meg a hagyományos baloldali, demokrata értékeket is, 1996-ban gyakorlatilag véget vetve az amerikai jóléti rendszernek szövetségi szinten. Okos távolságtartásával soha nem látott gazdasági fejlődés alapjait vetette meg Amerika, és közvetve a világ, számára. Nem az ő munkája teremtette meg ezt a páratlan boomot, de óvatos, minimálisra fogott beavatkozásával biztosította a megfelelő környezetet.

A fenntartható globalizáció elve vezette külpolitikáját

Hasonlóan jellemezhető külpolitikája: az első időszak kissé zavaros tevékenységét markáns, átgondolt és sok szempontból hatékony diplomácia váltotta. Clinton hamar feladta, hogy - pártja elvárásait követve - az emberi jogok kérdésében Kínával kötekedjen. Inkább mindent megtett, hogy a távol-keleti óriás a világgazdaság integráns része legyen, mert hitte, hogy a globalizáció és a prosperitás hátán idővel a szabadság is megérkezhet; a keménykedés pedig hasztalan Peking rideg uraival szemben. A szabadkereskedelmi egyezmények letárgyalása, Mexikó és a távol-keleti országok pénzügyi gyorssegélyezése szintén jelzik: Clinton szilárdan hitt abban, hogy a globalizáció, ha nincs teljesen szabadjára eresztve, nemcsak fellendülést, de demokratizálódást is hozhat. A Balkánon - megint a közvélemény-kutatások! - viszont eleinte tartózkodás jellemezte, az elbaltázott lehetőségek soráért őt is terheli a felelősség. Markáns politikát folytatott azonban a Közel-Keleten, Kína és Tajvan viszonyát illetően, a NATO-bővítés és Oroszország kapcsán. Kezdeti bukdácsolásai után Clinton nagyformátumú államférfiként hagyja el a külpolitika porondját.

Clinton intelligens, és rendkívül kompetens politikusként irányította az Egyesült Államokat. De sikereit elhomályosítják botrányai, amivel nem csak az elnökség intézményének, de egész Amerikának és közvetve a világnak ártott. A cinizmusról, amivel a világ az Egyesült Államok külföldi akcióit sokszor szemléli, ő is tehet. A gyanakvásról, amivel az amerikaiak Washingtont szemlélik, ő is tehet. Sok tekintetben azonban nagyon is képes volt felülemelkedni a pillanatnyi közhangulaton: az államférfi titulust még megadhatja neki a történelem. Egy biztos: Bill Clinton nyolc éve nyomot hagyott nem csak Amerikán és a világon, de a politikai eliten és kultúráján is. Kormányzásának vége lehet, a Clinton-éra nem múlik el oly hirtelen, s főleg nem nyom nélkül.