Így zajlik az előválasztás

Trump úgy megy, hogy mégis marad?

november 17., 14:50 Módosítva: 2020.11.18 11:16
0
Donald Trump hivatali ideje alatt erősödött az amerikai társadalom megosztottsága, miközben az elnök meghonosította a dac kultúráját, és azt, hogy sokak kétségbe vonják az amerikai demokrácia működőképességét. Bár várhatóan távozik az elnöki tisztségből, demokratikus válságot hagy maga mögött, és egyáltalán nem biztos, hogy a jövőben távol marad a közélettől.

Ha egy európai ránéz az amerikai elnökválasztás napján a szavazóhelyiségeknél kialakult kígyózó sorokra, nem úgy tűnik neki, mintha egy jól működő demokratikus intézményrendszer látna. Hogy lehet az, hogy Amerikában valaki órákat vár arra, hogy szavazhasson? Ha pedig kívülről rossz képet fest a dolog, szinte érthető, hogy az Egyesült Államokon belül gyengült az embereknek a választási folyamatba, így pedig a demokratikus rendszerbe vetett hitük – hangzott el a CEU Demokrácia Intézetének az amerikai demokrácia jelenlegi állapotát boncolgató kerekasztal-beszélgetésén. A résztvevők egyetértettek abban, hogy Amerikában demokratikus válság vert gyökeret Donald Trump négyévnyi hivatali idejének következményeként, ami nemigen fog eltűnni azzal, hogy új elnököt választottak.

Ez  nem másban nyilvánul meg, mint a köztudatban egyre inkább meghonosodó, pontos definícióval még nem bíró fogalomban, a trumpizmusban. 

David Runciman, a Cambridge-i Egyetem munkatársa szerint a kígyózó sorok a választási részvételi arány nagyságát szemléltetik, ami pozitívum. Ugyanakkor a rekordmagas részvétel – 150 milliónál több amerikai még soha nem voksolt – egyben rámutat a társadalom polarizáltságára, ezen belül is arra,

hogy az egyik oldal retteg a másik győzelmétől.

Trump második elnöki ciklusánmak elutasítása a kialakult demokratikus rendszer normalizálásának első lépcsőfoka. Runciman ettől függetlenül annak a meggyőződésének adott hangot, hogy ha nincs koronavírus-járvány, Trumpot újraválasztják. Bár elnöknek nem volt az igazi,

kivételes kampányoló, úgy szólít meg tömegeket, hogy arra rég volt korábban példa.

Sikerült is maga mellé állítania főként a vidéki, munkásosztálybeli, egyetemi képzettséggel nem bíró tömegeket, noha ő maga iskolázott, nagyvárosi, kozmopolita hátterű – éppen úgy, mint a demokrata szavazók jelentős része. 

Apokalipszis most

Stephen Holmes, a New York-i Egyetem munkatársa szerint ez pedig rámutat arra, hogy az Egyesült Államok egyik fele nem érti a másikat, amit csak tovább élez, hogy Trump nem hajlandó elismerni választási vereségét.

A választást megelőzően pedig 

azt a retorikát alkalmazta, hogy ha nem nyer, akkor ez volt az utolsó választás Amerikában.

Ez az apokaliptikus vízió jól rezonált sokaknál, akik úgy érzik, a társadalom elfelejtette őket, kilátástalan helyzetben vannak.

Így az a kép alakul ki bennük, hogy csakis Trumppal van jövőjük.

A republikánus szavazók azt hiszik, a választási folyamatot megbundázták az ő kárukra, pedig a valóság az, hogy éppen a republikánusok alakították úgy a választási rendszert – például a választókerületek átrajzolásával vagy az elektori testület összetételével –, hogy az nekik legyen előnyös. Ezért a demokraták is úgy érzik, hogy őket próbálják ellehetetleníteni.

A választási rendszer tehát cinkelt, ez tény, de közben mindkét tábor hívei a másikra mutogatnak, fokozva az egymás iránti bizalmatlanságot 

– véli Stephen Holmes.

Runciman szerint azért is került válságba az amerikai demokrácia, mert

a választók úgy gondolkoznak, hogy a demokrácia a négyévente esedékes elnökválasztásról szól.

Pedig az elnökválasztás nem maga a demokrácia, amely állami, megyei és városi szinten nyilvánul meg, függetlenül attól, ki az elnök. Mintha a 2020-as választás kimenetele sorsdöntő fordulat lett volna, amiből nincs visszaút. Runciman hangsúlyozta:

ha valami tényleg egyszeri alkalom volt, az a 2016-os brit brexit-népszavazás.

Ha pedig az amerikai politikát vesszük alapul, a 2016-os választás eredményének jóval nagyobb hatása lesz a jövőre, mivel Trump hivatali ideje alatt egyebek közt három konzervatív bírót választottak be az alkotmánybíróságként működő szövetségi legfelső bíróságba – így Runciman.

Nadia Urbinati, a New York-i Columbia Egyetem munkatársa a CEU fórumán elmondta: 

a demokrácia kulcsfontosságú eleme a „vesztes hozzájárulása″, azaz a választási vereség elismerése és a közös nevező keresése.

Trump alatt azonban felerősödtek az összeesküvés-elméleteket népszerűsítő hangok, és maga az elnök is nagyban hozzájárult a demokratikus intézmények iránt érzett kétség, illetve a bizalmatlanság fokozásához. Jelenleg annak vagyunk tanúi, hogy a demokrácia szabályrendszerét felrúgták, és háború tombol: a két nagy amerikai párt társadalmilag és gazdaságilag megosztott hívei meg vannak győződve arról, hogy a másik tábor képtelen megfelelni egy működő demokrácia feltételeinek. Nadia Urbinati szerint ezért elterjedt az a nézet is, hogy a másik fél nem hajlandó kompromisszumra, így jobb nem is keresni a közös nevezőt velük.

A dac kultúrája 

Stephen Holmes meggyőződése szerint a Trump által gerjesztett ellenszegülés nem fog felszívódni azzal, hogy várhatóan januárban Joe Biden költözik a Fehér Házba. Szerinte

az elnöknek van egy olyan szerepe is, hogy példát mutasson az állampolgároknak, hogyan viselkedjenek.

Trump azonban negatív példával jár elöl, ami egyfajta felhatalmazás arra, hogy az emberek a legrosszabb énjüket vegyék elő. Leegyszerűsítve: Trump dacolása a választási eredménnyel egyfajta viselkedési példát mutat híveinek. Üzenete, hogy az egész rendszer illegitim, kihat az egész ország gondolkodására, és kétségbe vonja a demokrata párti elnökség legitimitását. 

Runciman szerint azonban az is üzenetértékű, hogy a világ autokratikus vezetői közül Trump az első, aki „elesett”. Annak meg pláne üzenetértéke lesz, ha fizikailag kell őt kitessékelni a Fehér Házból. Ez azonban fordítva is elsülhet. Az igazán nagy kérdés Runciman szerint ugyanis az: mekkora galibát tud Trump okozni a jövőben?

Elképzelhetőnek tartja, hogy

az amerikai elnök január 20-a után marad a közéletben, és AZ ELSŐ NAPTÓL FOGVA végigtrollkodja a Biden-elnökséget.

A Cambridge-i Egyetem munkatársa emlékeztet: az elnök rendkívül ügyesen mozgósítja híveit, és az, hogy hivatali ideje után mekkora galibát fog okozni, azon múlik, hány ember támogatja majd.

Miért is ne tehetné meg azt, hogy alapít egy televíziócsatornát, amelyen 24 órában ő, vagy az ő ügye van a képernyőn? – veti fel a kérdést Runciman, visszhangozva Urbinati megállapítását, amely szerint

Trump a Fehér Házat elhagyja, de az országot nem.

Trump évek óta ostorozza és próbálja hitelteleníteni a vele szemben kritikus sajtót, viszont nem idegen számára a média világa, a közösségi hálók kihasználását pedig tökéletesen elsajátította. Csak a Twitter-oldalát, amelyen tegnap kijelentette, hogy ő nyerte a választást, csaknem 90 millióan követik. Felmerül a kérdés:

mi történik, ha hivatali idejének lejárta után kikiáltja magát legitim elnöknek, és több millió támogatóját meg is győzi erről?

Runciman optimista: bár Trump képes rá, hogy további károkat okozzon a demokráciába vetett hitben, könnyen meglehet, hogy idővel elhal a hangja, és unalmassá válik. Ez viszont már a Biden-elnökségen múlik majd. 

Holt lelkek, átütő filctoll: csaltak-e az amerikai választáson?

november 15., 11:03 Módosítva: 2020.11.16 06:48
0
Hogyan szavazhatott egy Christiansen nevű asszony most Georgiában, ha egyszer májusban meghalt? Igazolja-e a számjegyek eloszlásának Benford-törvénye, hogy kívülről belenyúltak az amerikai választási eredményekbe? A csalásvádak alighanem túlélik Donald Trump elnökségét, a republikánus szavazók négyötöde nem hiszi, hogy a voksolás tisztességes volt. „A választási éjszakán nem született egyértelmű és végleges eredmény, és most sincs ilyen” – mondta az Indexnek Barry Casselman amerikai elemző.

Csaltak, mint a gép! 

– mondják egyesek. 

Soha nem volt tisztességesebB voksolás Amerikában! 

– állítják mások. 

E két szélsőség valamelyikét ismételgeti a – nemcsak amerikai – média egy része a múlt hét óta, amikor is alighanem eldőlt: Joe Biden, az elnök demokrata párti kihívója legyőzte Donald Trumpot. 

Ma is kérdés: mennyivel és pontosan hogyan? A legfrissebb számítások szerint a végeredmény elektori szavazatokban 306:232 Biden javára, azaz éppen annyira verte meg az elnököt, mint Trump 2016-ban Hillary Clintont. Mostanra már Trump is elbizonytalanodott azzal kapcsolatban, kié is lesz januártól az új kormány...

Tovább

Kódneve Capri, mestersége címere: Dr. Flotus

november 10., 21:51 Módosítva: 2020.11.11 14:19
0
Inkább emlékeztet Laura Bushra és Brigitte Macronra, mint Melania Trumpra. Férje alelnöksége idején volt már rá alkalma, hogy alaposan megismerje a Fehér Házat, januárban azonban Amerika első asszonyaként költözhet be a washingtoni Pennsylvania sugárútra. Dr. Jill Biden főiskolai angoltanárként az első elnökfeleség lehet, aki protokolláris kötelezettségei mellett sem mond le fizetett munkájáról. A leendő first lady portréja.
  • Jill Biden Jill Tracy Jacobs néven látja meg a napvilágot. 
  • A 70-es években, kérészéletű, sikertelen első házassága idején hívják egy időben Jill Stevensonnak is. 
  • Január 20-án dr. Jill Biden néven lesz first lady, Amerika első asszonya.

Végre találkoztam egy úriemberrel!

– mondja anyjának az után a vakrandi után, amelyen 1975 márciusában először találkozik – 23 évesen – az akkor 32 esztendős ifjabb Joseph Robinette Bidennel, aki ekkor már Delaware állam szenátora a washingtoni törvényhozásban. 

Látszólag két fiatal ember jön ekkor össze, de mégis sokat éltek már ekkorra. Jillnek tönkremegy az első házassága, és főiskolai futballista férje, valamint a hasonszőrű, klumpás srácok után Joe, Delaware állam elegáns szenátora merőben más férfitípust képvisel.

meg is lepte, hogy egy ismert ember érdeklődik iránta 

De Joe nem egyszerű eset: első feleségét, valamint kislányukat pár évvel korábban autóbalesetben veszíti el; leendő partnere okkal számíthat arra, hogy a félárva srácok, Beau és Hunter nevelőanyjának szerepe is rá vár. 

Ekkoriban sem Jill Stevenson, sem Joe Biden nem akar magának egy második magánéleti válságot. Jill négyszer mond nemet. De ötödszörre, 1977-ben kimondja a boldogító igent, mégpedig katolikus pap előtt, egy New York-i templomban, az ENSZ székházának szomszédságában. Jill egyszerre a két fiú nevelőanyja lesz, akik pár év múlva féltestvért kapnak, a ma már 39 éves Ashley, a Biden házaspár egyetlen közös gyermeke személyében. 

Fontos volt számomra, hogy Beau és Hunter úgy érezzék, teljes a családunk. Ez azt jelentette: nekünk magunknak, nem pedig másnak kellett meghatározni a kapcsolatunkat

mondta egyszer a családanya.

Nászútjukat a Balatonon töltik, Tom Lantos magyar származású egykori – szintén demokrata párti – kongresszusi képviselő ötletére és kalauzolásában. Az 1977-es év, a debütáló elnökkel, Jimmy Carterrel az élen látványos enyhülést hoz a magyar–amerikai kapcsolatokban; a következő esztendő elejére a Szent Korona is megérkezik Budapestre, hosszú amerikai száműzetését követően. 

De a magyar tenger partján aligha gondolhat akkor még bármelyikük is arra, hogy csaknem 44 évvel később Joe Biden az Egyesült Államok 46. – és John F. Kennedy után mindössze a második katolikus – elnökeként teheti le az esküt, Jill Biden pedig Amerika első asszonyaként költözhet a Fehér Házba. 

Mint a kapribogyó 

Kódneve – dél-olaszországi felmenői után – Capri. (Leánykori neve, a Jacobs a Giacoppo angolosított változata.) 

Joe Bidené – ír ősei nyomán – Celtic, azaz kelta.

Aligha kell majd a teremszolgáknak körbevezetniük őket a Pennsylvania sugárúton, a Fehér Házban. Voltak már Amerika második párja, Joe Biden 2009 és 2017 között nyolc éven át dolgozott Barack Obama alelnökeként. Szenátor férje révén Jill Biden az évtizedek alatt hozzászokott a washingtoni fogadásokhoz, a bankettekhez, a pezsgős vacsorákhoz. Kódneve is férje alelnöki idejére vezethető vissza. 

Jill Bidennek nem lesz új a Flotus (First lady of the United States) szerepe, ahogy –31 évvel ezelőtt – Barbara Bush is könnyen átszokott a második hölgy szerepköréből az elsőbe, amikor férje, az idősebb George Bush Ronald Reagan alelnökéből a 41. elnök lett 1989-ben. 

Madame Professor 

Sokkal inkább maga dr. Jill Biden az újdonság ezen a poszton. Az első first lady lehet, aki protokolláris kötelezettségei mellett megtartja fizető állását, és egy virginiai főiskola angol- és kreatívírás-tanáraként dolgozik tovább. Profilban, humán beállítottságában first ladyként talán George W. Bush elnök feleségéhez, Laura Bushhoz hasonlít a leginkább, a nemzetközi porondon pedig Brigitte Macronhoz, a francia elnök nejéhez. 

Sok-sok évig egy szenátor felesége voltam. Megtartottam a saját karrieremet is. Én tanítottam, Joe pedig politikával foglalkozott. Amikor alelnökké választottak bennünket (sic!), ráébredtem, hogy saját profilom van, és tudtam, hogy nem fogom elpocsékolni. A nők és a lányok oktatását állítottam a fókuszba 

– mondta egyszer, és abba is betekintést engedett, hogyan felel meg egyszerre a különböző kihívásoknak:

Jól el tudok különíteni dolgokat. Amikor az osztályteremben vagyok, akkor teljesen ott vagyok. Ha egy eseményen, akkor pedig ott. Ha pedig az unokáimmal, akkor a teljes figyelmem az övék.

Nagy a család 

Bidenéknek hét unokájuk van két fiuktól, akik közül az idősebb, Beau, egykori delaware-i főállamügyész, pár éve agydaganatban elhunyt. Joe Biden ezért nem próbált szerencsét a 2016-os elnökválasztáson, Jill Biden pedig azt mondta, saját gyermekeként említve Beau-t: 

A rák az egész életemet végkísérte, elvitte a szüleimet, a fiamat.

Az egyik unokát, Naomit a szüleik Joe Biden autóbalesetben elhunyt kislányáról nevezték el. 

A la italiana 

Amerikában óriási a jelentőségük a gyökereknek a mindennapi életben, az emberek gondolkodásában is. 

Ahogyan Joe Biden pályáján fontos szerepet játszik ír származása, az apai ágon olasz Jill Bident most felfedezte Szicília ugyanúgy, ahogy elődjét, Melania Trumpot annak idején szülőhazája, Szlovénia. 

Mintha az egész falut választották volna meg Amerikában 

– mondta Tonino Macrí, a helyi kulturális egyesület elnöke Gessóban, abban az ötszáz lelkes szicíliai faluban, ahol Domenico Giacoppo, dr. Biden nagyapja meglátta a napvilágot. Őt családja kétéves korában vitte Amerikába, ahol a bevándorlók szigetén, a legendás Ellis Islanden átutazva telepedtek le New Jersey-ben. Jill Jacobs is ott született 1951-ben, négy húgával egyetemben. 

Rokonai most igazi szicíliai menüvel várják vissza az óhazába a first ladyt, legalább egy látogatás erejéig. Az egyik rokon, Caterina Giacoppo – mint a Forbes üzleti magazinnak a minap elmondta – például az alábbi étlappal készül: 

  • parmezáni padlizsán, 
  • pasta ‘ncasciata, azaz tészta rakottas szicíliai módra, 
  • cannoli, vagyis kecskericottával töltött tésztaroló.  

Életfilozófiáját így fogalmazta meg: 

Nem politikus vagyok, hanem Angoltanár 

Most, first ladyként kicsit persze politikus is lesz. 

(Borítókép: Joe Biden és Jill Biden 2020. február 3-án. Fotó: J.ustin Sullivan / Getty Images)

Az elemző szerint Bidennel fokozódhat a nyomás Budapestre

november 7., 18:53 Módosítva: 2020.11.08 17:48
2717
A Trump-elnökség alatt nyitott és rugalmas megközelítés jellemezte az USA Közép-Kelet-Európa-politikáját. Joe Biden, a következő amerikai elnök alatt ez háttérbe szorulhat, feléledhet az Obama-kormányra jellemző gondolkodás. Ez hazánkra is komoly hatással lehet. A következő nagykövetet már Biden küldi Budapestre.

A Joe Biden vezette elnöki adminisztrációtól széles körben arra számítanak: folytatja Barack Obama globális kérdéseket inkább előtérbe helyező külpolitikáját, és szakít a Trump-kormányzatra jellemző rugalmas, térségspecifikus megközelítéssel – mondta az Indexnek Csizmadia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa. 

A Trump-adminisztráció az úgynevezett „szívekért és elmékért vívott küzdelem” keretein belül kezelte Közép-Kelet-Európát,

külpolitikáját pedig nyíltan geopolitikai, hatalmi versenyként jellemezte.

Washington célja ugyanis az volt, hogy konkrétan politikailag állítsák át partnereiket az oldalukra, ami a már említett rugalmasságot megkövetelte – véli a kutató. 

Az elnök emberei

Csizmadia Gábor szerint amennyiben Biden folytatja az Obama-féle hagyományokat, könnyen meglehet, hogy az amerikaiak egy kalap alá veszik Európát, Magyarország és térsége pedig kevesebb figyelmet fog kapni. Persze nem feltétlenül, hiszen ez azon múlik, milyen bel- és külpolitikai tanácsadókkal veszi magát körbe Biden, és ki kerül az európai ügyekért felelős államtitkári pozícióba. 

Egy demokrata elnökségnek Nyugat-Európában örülnének a legjobban, főként Berlinben, amely általában jobb kapcsolatot ápol a demokratákkal. Angela Merkel német kancellár nincs jóban Donald Trumppal, a hivatalából januárban távozó amerikai elnök pedig Berlin bevonása nélkül utasítást adott több ezer amerikai katona kivonására Németországból.

Hogy jól vagy rosszul jár Magyarország és térsége Bidennel? Az egyik alternatíva, hogy a térség kis országai kevesebb figyelmet kapnak, és ideológiai elvárások írják felül a gyakorlati együttműködést. A másik lehetőség, hogy Biden külön figyelmet fog szentelni Közép-Kelet-Európának.  

Látjuk, mi történik Belarusztól Lengyelországon át Magyarországig

– a feleségével egykor a Balaton nyaraló, Obama alatt alelnökként térségünket 2009-ben meglátogató Biden egy interjúban  utalt arra, hogy nem szándékozik szó nélkül hagyni a mások mellett hazánkban zajló folyamatokat. A Foreign Affairs külpolitikai szaklapban megjelent írásában  is jelét adta annak, hogy ideológiai elvárásokat fog támasztani Amerika szövetségeseivel és az érdekszférájába esőkkel szemben.

Csizmadia Gábor rámutat: Trump alatt az amerikai külügyminisztérium függetlenül folytatta munkáját, tevékenységét a Fehér Ház ellensúlyozta. Bidennel ez változhat.

Vélhetően a Fehér Ház utat enged a washingtoni külügyminisztérium keményebb fellépésének Magyarországgal szemben, amit nem ellensúlyozni, hanem nyílt csatornákon megtámogatni fog. Például nyíltan bírálhatja Budapestet beszédekben, interjúkban, közleményekben, vagy egy magas rangú tisztségviselő kritikus cikket írhat egy nemzetközi lapban. 

Ez a stratégia azonban nem csak hazánkra vonatkozik, a térségnek is ez juthat. A kérdés csak az, hogy mi lesz a Biden-kormányzat prioritása Európában. 

Egy hete távozott Budapestről David Cornstein, Trump budapesti nagykövete, aki politikai kinevezett volt. Utódját már minden bizonnyal Biden nevezi ki, várhatóan valamikor a jövő év első felében. Az amerikaiak az elmúlt bő negyedszázadban kizárólag politikai kinevezett misszióvezetőket küldtek a magyar fővárosba. 

(Borítókép: Brian Snyder / Reuters)

Tovább

Joe Biden lesz Amerika következő elnöke

november 7., 17:52 Módosítva: 2020.11.08 16:39
0
Jól ismeri a Fehér Házat: nyolc évet töltött ott el Barack Obama alelnökeként. Most minden valószínűség szerint az Egyesült Államok 46. elnöke lesz, és a mindenkori legidősebb politikusként, 78 évesen iktathatják be januárban e hivatalba. Kennedy után mindössze a második katolikus lehet a poszton, a '70-es években pedig a Balatonon töltötte a mézesheteit. Az ifjabb Joseph Robinette Biden portréja.

Édesapám és édesanyám is hitt abban: ha az Egyesült Államok alelnöke akarok lenni, akkor simán lehetek akár elnök is

– mondta egyszer az ifjabb Joseph Robinette Biden, aki

jövőre  lesz is. 

Minden valószínűség szerint ugyanis legyőzte Donald Trumpot, és immár megválasztott elnökként várhatja január 20-i beiktatását. 

Tovább

Óvások, káosz, de Biden a Fehér Ház kapujában

november 5., 05:56 Módosítva: 2020.11.05 11:32
420
Csütörtök reggel sem egyértelmű, ki lesz a következő amerikai elnök, de Michigan és Wisconsin (valószínűsített) megnyerésével Joe Bident már csak néhány elektori szavazat választja el a bűvös 270-től, és vele a Fehér Háztól. A szerdához hasonlóan a csütörtök is keménynek ígérkezik. Nagy kérdés, a vesztes hívei mennyire tűrik békésen a vereséget.

Megvan az amerikai elnökválasztás első győztese: az ügyvédek.

Miközben Joe Biden az összesítések szerint a győzelem kapujában áll (bár belépni még nem tud rajta), Donald Trump elnök kampánycsapata több kulcsállamban, így Michiganben, Wisconsinban, Pennsylvaniában és Georgiában is óvja magát a szavazatszámlálást, illetve majd az előzetes eredményt. Ez napokig eltarthat, sőt akár a legfelső bíróságig mehet fel az ügy. És kinek van több „barátja” a legfelső bíróságon? Trumpnak. Az egyik kulcskérdés: mi a helyzet a kedd óta beérkező levélszavazatokkal? 

A Trumppal szemben a legkevésbé sem ellenséges Fox News – magyar idő szerint csütörtök kora reggel – már Biden 264:214 arányú fölényét mutatja az elektori szavazatokban. E szerint az elnök demokrata kihívóját már csak hat voks választaná el a bűvös 270-től, a győzelemtől. 

Ezek persze nem hivatalos eredmények: az amerikai média projektál, valószínűsít. A Fox kicsit előresiet: Biden Michigan és Wisconsin mellett behúzta Arizonát is. Az inkább liberális CNN-nél Biden még csak 253-at gyűjtött: ők függőre veszik Arizonát. 

A Fox szerinti bátrabb számlálás azt jelenti: Trumpnak Nevadában, Pennsylvaniában, Észak-Karolinában és Georgiában is nyernie kell, ha nem akar kiköltözni januárban a Fehér Házból. Viszonylag jól áll mind a négy helyen, de a négyből négy találat bravúr lenne. 

A helyzet várhatóan csütörtökön is képlékeny marad, a részletekről az Index kedden megkezdett percről percre tudósításában írunk majd, ezt továbbra is itt követhetik

Tovább

Nem Trump nyeri, hanem Biden veszíti el a választást

november 4., 10:12 Módosítva: 2020.11.04 19:04
980
Túltolt kampány, enervált jelölt és megerősödött baloldali szárny: egyebek mellett ezeknek tudhatja majd be várható vereségét az amerikai Demokrata Párt. Az Index a Washingtonban élő Dobozi Istvánnal készített gyorselemzést; a szakértő szerint Trump annak ellenére esélyesebb, hogy semmi extrát nem nyújtott a kampányában.
Tovább

Elhúzódik az idegjáték, jól áll Trump

november 4., 07:16 Módosítva: 2020.11.04 11:14
0
Bebizonyosodott, amit számos elemző jelzett előre: az amerikaiak úgy fekszenek le éjjel aludni, hogy nem tudják, ki a következő elnök. A verseny ugyanis szoros Donald Trump elnök és demokrata kihívója, Joe Biden között, és utóbbi vezetése ellenére Trump jobban áll, mint amire a felmérések alapján számítani lehetett.

Mintegy száz év alatt a floridaiakkal csak háromszor, az ohióiakkal pedig kétszer fordult elő, hogy ne arra szavaztak volna, aki utóbb megnyerte a Fehér Házat. 

Donald Trump most mindkét államot megnyerte az előrejelzések szerint. De mennyit ér ez a végelszámolásnál? Ki lesz az amerikai elnök? 

Tovább

Florida mindig történelmet ír, most is

november 4., 04:44 Módosítva: 2020.11.04 09:41
0

Donald Trump előnyét jelzi egyelőre, 94 százalékos feldolgozottságnál, a CNN Floridában; az elnök ezzel 29 elektori szavazathoz jutna. A Fox News szerint (98 százaléknál járunk már) Trump már nyert is. 

A 21 milliós délkeleti állam csak látszólag törpül el a 330 milliós ország többi részéhez képest: óriási a választási jelentősége. Idén is az öt csatatér államhoz soroltuk, ahol minden eldőlhet.

A Napsugár állam lakói 1996 óta mindig a későbbi országos győztesre szavaztak, republikánus elnök pedig Calvin Coolidge óta nem nyerte meg a fődíjat Florida nélkül – márpedig annak már lassan száz éve. Ha Trump lesz továbbra is az elnök, Florida ezzel írja tovább a történelmet, ha pedig Joe Biden költözhet a Fehér Házba, akkor régi hagyomány szakad meg. 

Négy éve Trump pár százalékponttal verte meg ott Hillary Clintont. 2000-ben pedig az egész választás Floridán, azon belül is egyetlen megyén múlt. George W. Bush a hatmillió leadott voksból mindössze 537-tel verte meg Al Gore-t, választási győzelmét később a legfelsőbb bíróság hagyta jóvá. 

Nagy a szórás 

Ez Florida kiegyenlített demográfiai és etnikai jellemzőinek tudható be, ahol ugyanakkor megyénként óriási lehet a politikai megosztottság. Mert a lakóhelyi szegregáció is igen erős.

Négy éve Clinton Gadsden megyében nyert a legnagyobb fölénnyel, több mint kétharmaddal. Gadsden az állam egyetlen megyéje, ahol feketék élnek többségben. Trump viszont 88 százalékkal rommá verte Clintont Holmesban, Florida egyetlen, szinte teljes egészében angolszász fehérek lakta megyéjében, ahol megállni látszik az idő: spanyol ajkú lakói sem nagyon vannak.  

Tovább

Biden kontra Trump, tűz kontra víz

november 3., 21:48 Módosítva: 2020.11.04 08:58
3
Egy végletekig joviális úriember és egy igazi New York-i spíler versenye dől most el Amerikában. Legalábbis ezt sulykolják az elnökválasztás jelöltjei, pedig Biden és Trump sok mindenben hasonlít egymásra.
Tovább

USA: hackerfronton is pörög a választás

november 3., 17:57 Módosítva: 2020.11.03 19:16
9
Ez minden szökőév legizgalmasabb politikai mérkőzése: az Egyesült Államok elnöki székéért küzd meg egymással Donald Trump republikánus és Joe Biden demokrata jelölt. A koronavírus-járvány miatt a kampány kevesebb személyes jelenléttel zajlott, felpörgött viszont az online hadviselés, amiben nemcsak a rivális pártok, de a techcégek és idegen hatalmak is kivették a részüket.

A globális hackerközösség most a kampány legsúlyosabb adatszivárgásán pörög. Ahogyan a hekk.blog megírta, a Trustwave kiberbiztonsági cég SpiderLabs elit hackercsoportja pár nappal ezelőtt futott bele egy 186 millió rekordot tartalmazó, az ellenőrzéseik szerint hiteles választói adatbázisba.

Ez a szám önmagában is óriási, de ha hozzávesszük, hogy 2020-ban az amerikai választókorú népesség mintegy 255 millió fő (a várható részvétel pedig 50-60 százalék körül mozoghat), akkor még inkább érzékelhető, hogy itt gyakorlatilag máris több, mint az összes aktivizálható választóról van szó

– fogalmaz a blog. Hozzáteszik, az adatbázis kimondottan személyes információkat is tartalmaz,

vagyis konkrét személyek telefonszáma, etnikai hovatartozása, pártpreferenciája is megjelenik. 

Arról már korábban jelent meg hír, hogy egy Iránból indított hackertámadás több szövetségi államban is szavazói adatbázisokat támadott. Erről az FBI, a Szövetségi Nyomozó Iroda is beszámolt október végén; szerinte egy államban a támadás sikerrel járt, onnan több amerikai állampolgár adatait ellopták. A megszerzett információ ismeretében fenyegető e-maileket küldtek szét, melyekben az állt:

Trumpra szavazol, vagy megtalálunk

Az iráni hackerek az akciót úgy állították be, mintha egy szélsőjobboldali csoport, a Proud Boys (Büszke fiúk) küldte volna ki az e-maileket. Teherán persze tagadta a vádakat. Az FBI azonban közölte, a támadás során nem sikerült eredményesen eltakarítani a digitális nyomokat: mindössze 27 óra alatt visszafejtették azokat.     

Az oroszok már a logban vannak

A négy évvel ezelőtti választási kampány egyik fő botránya volt az orosz beavatkozás. Az Egyesült Államok szerint Vlagyimir Putyin elnök közvetlen utasítására a szentpétervári Internetelemző Ügynökség (IRA) több ezer trollt bevetve formálta az amerikai közvéleményt a 2016-os kampány során. De sokan Moszkva titkosszolgálati akciójának tulajdonítják Hillary Clinton e-mailjeinek kiszivárgását is. Az akkor napvilágot látott személyes üzenetek nagyban visszavetették a demokrata jelölt kampányát, ami gyengítette Trump győzelmének legitimitását. Az ügy belpolitikai következményei éveken át húzódtak.

Az oroszok a most zajló kampány során sem tétlenkednek, legalábbis erre figyelmeztetett még szeptemberben a Microsoft. Az amerikai techcég szerint ugyanaz a csoport próbált adatokat gyűjteni Trump és Biden kampányáról egyaránt, amely annak idején Clinton e-mailjeit megszerezte és kiszivárogtatta. Oroszország mellett a Microsoft Iránhoz és Kínához köthető hackertámadásokat is azonosított. Teherán a republikánus kampánystáb tagjainak hozzáférését próbálta megszerezni, Pekinget pedig a Microsoft szerint a két elnökjelöltet támogató háttéremberek érdekelték.

Az eddig megjelent hírek alapján egyébként ezúttal inkább Trumpnak van félnivalója. Kampánystábjának szóvivője, Tim Murtaugh a múlt héten közölte: hackertámadás következtében fél órára elérhetetlenné vált a republikánus elnökjelölt weboldala. Közleménye szerint a támadás nem járhatott adatszivárgással, mivel a kampányportálon nem tároltak érzékeny információt. 

Együttműködünk a rendvédelmi szervekkel a támadás elkövetőjének felderítésében

– mondta Trump kampányszóvivője.

Kevéssé volt szerencsés a republikánusok wisconsini kampánystábja. Szintén a múlt héten jelent meg a hír, miszerint az igen fontos billegőállamban hackerek 2,3 millió dollárt emeltek le a helyi republikánus pártszervezet bankszámlájáról. A hagyományosan demokrata színezetű Wisconsinban harminc év után, 2016-ban nyertek újra a konzervatívok; Trump kevesebb mint egy százalékkal kapott több szavazatot. A hackerek számlákat hamisítottak meg, így a kifizetés nem a kampányt támogató vállalatokhoz, hanem a kiberbűnözők bankszámlájára vándorolt.

Tovább

Trump kontra Biden: ma szavaznak az amerikaiak

november 3., 11:55 Módosítva: 2020.11.04 08:30
0
Donald Trump vagy Joe Biden? Az egész világ ezt próbálja megtippelni. Az amerikaiak viszont szavaznak is róla. A keddi voksolás elé írt alábbi sorvezetőnkből az is kiderül: nemcsak elnökről döntenek, és nem feltétlenül az nyer, akire a legtöbben ikszelnek.

Az előszavazókkal együtt mintegy százmillióan leadták már a voksukat Amerikában (a többségük levélben), így rekordot dönthet a részvétel a november 3-i elnökválasztáson. Az utóbbi hetek felméréseinek átlagában az elnök demokrata kihívója, Joe Biden 7,2 százalékponttal vezet Donald Trump előtt, a legutóbbi mérés viszont már csak 3 százalékpontos előnyét jelzi előre. Sőt a csatatér államokban, ahol eldőlhet a küzdelem, mindössze 2,9 százalékpont Biden fölénye

Eldől-e szerdára az elnökválasztás? 

Nem biztos. Azokban az államokban, ahol túl szoros lesz a küzdelem, ugrásra készen állnak az ügyvédek, hogy megóvják az előzetes eredményt. Emlékeztetőül: 2000-ben decemberre döntötte el a legfelső bíróság, hogy ki költözhet a Fehér Házba. 

Csak Donald Trump és Joe Biden indul-e? 

Nem. Vannak kisebb támogatottságú jelöltek is, ők azonban érdemben nem szólnak bele a küzdelembe. A legerősebb közülük a libertáriánus Jo Jorgensen, de az ő népszerűségét is csak 1,8 százalékra mérik. Várhatóan Trump és Biden osztozik a leadott szavazatok több mint 95, illetve az elektori voksok 100 százalékán. 

Az nyer-e, akire a legtöbben szavaznak ma? 

Nem feltétlenül. Amerikában sokkal inkább az egyes szövetségi államokat kell megnyerni, ahogyan a teniszben is a szetteket. Hillary Clinton 2016-ban hárommillióval több voksot kapott Trumpnál, mégis elveszítette az elnökválasztást. 2000-ben a demokrata Al Gore-ra több mint félmillióan többen adták le a szavazatukat, mint a republikánus George W. Bushra, de végül az utóbbi lett az elnök. 

Tovább

Ezen az öt csatatéren dőlhet el az elnökválasztás

november 1., 10:10 Módosítva: 2020.11.02 10:49
0
Pennsylvaniára és Michiganre összpontosítanak e napokban a riválisok: Donald Trumpnak és Joe Bidennek olyan államokban (sőt megyékben) érdemes kampányolnia, amelyek sorsfordítók lehetnek kedden, az elnökválasztás napján. Trump Pennsylvaniában kevesebb mint 45 ezer, Michiganben 11 ezer szavazattal verte meg Hillary Clintont. Biden el akarja kerülni ezt a csapdát.

Nem túlzás ez? Pár órás eltérésekkel három pennsylvaniai helyszínt kötött le Donald Trump kampánya az elnöknek vasárnapra virradó éjjelre, hogy ott haknizzon, miközben

  • Trump fia, az ifjabb Donald éppen Michiganben, 
  • másik fia, Eric Floridában, 
  • a tiszteletbeli családtag, Mike Pence alelnök pedig Észak-Karolinában rótta épp a kampányköröket.  

Nem túlzás. Ezek a legfontosabb államok Arizona és Wisconsin mellett. a kulcsok a fehér házhoz.

Az amerikai elnökválasztás sajátossága, az elektori rendszer miatt ugyanis teljesen mindegy, Joe Biden mekkora fölénnyel nyeri meg mondjuk a legnépesebb szövetségi államot, a 40 milliós Kaliforniát, s gyűjti be minden bizonnyal annak mind az 55 elektori szavazatát.

Hillary Clinton 8,7 millió 2016-os kaliforniai szavazójából több mint négymillióan abban az értelemben feleslegesen ikszeltek az elbukott demokrata elnökjelöltre, hogy Clinton 4,5 millióval is megverhette volna ott Trumpot. 

Eközben viszont nagyon hiányzott neki a győzelemhez

  • 11 ezer voks (és ezzel 16 ottani elektor) Michiganben
  • 23 ezer voks (és 10 elektor) Wisconsinban  
  • 45 ezer voks (és 20 elektor) Pennsylvaniában. 

Ha ezt a három államot megnyeri 2016-ban, ma ő az amerikai elnök. 

Levéláradat

A levél- és előszavazókkal együtt már mintegy 90 millióan leadták a voksukat Amerikában, és a részvétel egyes becslések szerint most először érheti el a 150 millió főt (amiben persze szerepet játszik a folyamatos népességgyarapodás is, jelenleg éppen 330 millióan élnek az országban).

Texasban és Hawaiin már többen voksoltak, mint 2016-ban összesen. és még csak most jön a nagy nap, november 3-a, kedd.

Egyre nagyobb ezért a jelentőségük az úgynevezett csatatér államoknak.

Ezekben nyílt a küzdelem, és akár mindent eldönthetnek a rejtőzködő szavazatok, vagyis azon polgárok voksai, akiknek szimpátiáját nem (jól) mérik fel a közvélemény-kutatók. 

Biden is tudja, felesleges mondjuk a déli Alabamában, ebben a biztos Trump-államban erőlködnie, ahol az elnök behozhatatlannak tűnő 19-20 százalékponttal vezet a felmérésekben.  

A csatatér államok átlagában Biden előnye nem túl jelentős, mindössze 3,2 százalékpont. Michiganben a legnagyobb (6,5), Észak-Karolinában és Floridában a legkisebb (1,2-1,2), Arizonában pedig Trump áll jobban elhanyagolható, 0,6 százalékponttal. 

Az öt csatatér államban Clinton négy évvel ezelőtt átlag 1,6 százalékponttal vezetett pár nappal a voksolás előtt

Majd mind az ötöt elveszítette. 

Az öt állam közül háromban (Arizona, Észak-Karolina, Florida) az előszavazók alapján már most látszik, hogy magas lesz a részvétel. Floridáról – ahol egy hete az elnök is leadta a voksát; mint mondta, „egy Trump nevű fickóra” – nemrég külön is írtunk

Fekete és spanyol voksok

A kampánycsapatok jól tudják, a lakóhelyi szegregáció nagyon erős az Egyesült Államokban, ezért a megyékre is külön oda kell figyelni. 

Az 538 amerikai elektor közül 29-et adó Floridában Clinton – aki népszerű volt a feketék körében, Trumphoz képest meg főleg – Gadsden megyében nyert a legnagyobb fölénnyel, több mint kétharmaddal. Gadsden az állam egyetlen megyéje, ahol feketék élnek többségben.

Trump viszont 88 százalékkal rommá verte Clintont Holmesban, Florida egyetlen, már-már „régi dixielandi”, szinte teljes egészében angolszász fehérek lakta megyéjében, ahol megállni látszik az idő: spanyol ajkú lakói sem nagyon vannak. 

A NAPSUGÁR ÁLLAMBAN az idén 2,5 MILLIÓ SPANYOL AJKÚ SZAVAZÓ dönthet el mindent. akár a fehér ház sorsát is.

Minden Floridán múlhat. Republikánus elnök csaknem száz éve, Calvin Coolidge óta nem nyert Florida nélkül, és a demokraták között is csak két kivétel akadt: John F. Kennedy és Bill Clinton

hívta fel a figyelmet Brian Fonseca, a Floridai Nemzetközi Egyetem Közpolitikai Intézetének igazgatója. 

Miközben számos spanyol ajkúnak nem tetszik Trump szigorú bevándorláspolitikája, sokaknak imponál a kommunistaellenessége.

Itt nálunk, a Kolumbiából, Venezuelából, Kubából és máshonnan érkezettek között kevesen vannak, akik a balos ideológiával szimpatizálnak

– mondta egy idős férfi, Julio Nunez Miami Kis Havanna negyedében nyilatkozva abban a cikkünkben, amelyet az Index a washingtoni külügy virtuális riportprogramjának magyarországi partnereként készített. 

Penn State és a többiek

A 29 elektori vokssal Florida a fődíj az öt csatatér közül, de Pennsylvania (20) sem sokkal kisebb falat. 

itt a feketék szava lehet a döntő; ők a 13 milliós lakosság 11 százalékát teszik ki.

„A társadalmi nyugtalanság, az, hogy az új koronavírus-járvány aránytalanul érintette a színes bőrű közösségeket, valamint a fekete amerikaiak polgárjogaira ismét ráirányult az országos figyelem, idén több fekete szavazót vonz Pennsylvaniában a szavazóhelyiségekhez, mint 2016-ban” – írja ottani riportjában a USA Today.

Az indulatok a fekete George Floyd májusi halála után szabadultak el az Egyesült Államokban

From Stevie Wonder, With Love

Az ötből a harmadik legnagyobb falatért, Michiganért (16 elektor) folytatott küzdelem szintén a szavazók bőrszíne, illetve részvételi arányuk függvényében dőlhet el. 

Négy éve a stabilan demokrata – és mára szinte kizárólag feketék által lakott – Detroitban több mint 40 ezerrel kevesebben voksoltak 2012-höz képest. Clinton pedig, mint írtuk, 11 ezer vokssal veszítette el Michigant...

Trump ebben az északi ipari államban főleg a fehér bőrű kétkezi dolgozók, köztük az autógyári munkások és családtagjaik körében népszerű, akik úgy érzik, a demokraták cserben hagyták őket. 

Bidennek a múlt éjjel volt főnöke, Barack Obama, valamint Stevie Wonder adott kampánylöketet a 2016-ban tespedtnek bizonyuló Detroitban. 

A többi már a szavazókon múlik.

(Borítókép: Szavazó adja le szavazatát Tucsonban 2020. október 31-én. Fotó: Cheney Orr / Reuters)

Biden vezet, de lesznek-e idén is rejtőzködő Trump szavazók?

október 31., 06:51 Módosítva: 2020.11.01 11:51
290
Joe Biden következetesen vezet a felmérésekben, de erre már Hillary Clinton is ráfázott négy éve. Néhány, csatatérnek nevezett állam mellett a szimpátiájukat a felmérésekben meg nem vallókon múlhat Donald Trump győzelme. De a veresége is. Az Indexnek nyilatkozó amerikai elemző szerint kérdéses a felmérések hitelessége.

Négy éve Hillary Clinton behozhatatlannak tűnő előnnyel vezetett a közvélemény-kutatásokban Donald Trumppal szemben. Az elnök mostani demokrata párti kihívója, Joe Biden jelen állás szerint 7,4 százalékponttal vezet az utóbbi hetek felméréseinek átlagában. 

Kérdés, mire lesz ez elég. Megállja ugyanis a helyét a politikai közhely: 

nem felméréseket kell nyerni, hanem választásokat

Tovább

Trump vadiúj egészségügyet, Biden Bidencare-t akar

október 29., 11:40 Módosítva: 2020.10.29 19:06
27
Mi a hosszú élet titka Amerikában? A jelek szerint a végeláthatatlan vita az Obamacare-ről. Tíz év telt már el az előző elnök nevéhez fűződő egészségbiztosítási reform óta, de a washingtoni politika sem lenyelni, sem kiköpni nem tudja a következményeit. Ez felmerült a választási kampányban is. Két hét múlva a legfelsőbb bíróság porolja le a dossziét.

Nem biztos ugyan, hogy Barack Obama igazat mondott, de sokakat érintettek meg a szavai. 

Amikor anyám daganatos lett, a biztosítótársaságok előjöttek azzal: talán már korábban is fennállt a betegsége. Azt állították, talán már azelőtt diagnosztizálhatták, hogy megkötötte a biztosítási szerződést 

– mondta az előző elnök még 2009-ben. Éppen az anyja esetében vitatják ugyan a sztori hitelességét, de 

tízből hat amerikai állítja: az ő családjában is ismert az előzetes betegségek problémája  

Az Obamacare néven ismert 2010-es átfogó egészségbiztosítási reform – polgári nevén a Megfizethető Ellátás Törvénye – több mint 20 millió embert juttatott biztosításhoz abból a 48 millióból, aki nem rendelkezett ilyennel. 

De nem világos, hogy milyen veszteségekkel: ezt a mai napig vitatják Amerikában, ahol 

  • nincs általános egészségbiztosítás,
  • olyan horribilis díjakat számláznak ki a szolgáltatók, hogy a legtöbb polgár zsebből nem tudja fizetni. 
Tovább

Persze, Trump és Biden, de vannak mások is...

október 27., 16:03 Módosítva: 2020.10.27 20:50
12
Jo Jorgensen az egyetlen nem republikánus vagy demokrata indulóként került fel a szavazólapra az összes amerikai szövetségi államban. Elnök nem lesz belőle, de a végeredményt befolyásolhatják a rá leadott szavazatok.

Jó ideje, egészen pontosan 172 éve nem volt példa arra, hogy az amerikai elnök se demokrata, se pedig republikánus ne legyen. Utoljára a magyar szabadságharc évében, vagyis 1848-ban nyert nevető harmadik, Zachary Taylor. Ő azonban elnöksége második évében elhunyt, így a hatalom Millard Fillmore-ra szállt, aki ezzel az eddigi utolsó, a két nagy párton kívül első amerikai elnök.

Az idén is vannak ilyen jelöltek, de olyan, aki az USA valamennyi államában fel is került a szavazólapokra, csak egy, Jo Jorgensen. A 63 éves pszichológus Illinois államban született, majd a texasi Baylor Egyetemen szerzett pszichológusi diplomát, de hosszú évek óta aktívan építi politikai karrierjét is. Az idén ő a Libertáriánus Párt hivatalos elnökjelöltje.

Eddigi politikai pályafutása nem mondható különösebben sikeresnek, de annyit már most is elért, hogy hivatalosan felkerült az USA mind az 50 tagállamának szavazólapjaira. Ez nem kis dolog: rajta kívül ezt kizárólag a republikánus Donald Trump és a demokrata Joe Biden mondhatja el magáról. Az elnökségre nincs esélye, a legtöbb felmérés 1–4 százalékpontra becsüli a rá szavazók arányát, de mégis érdemes foglalkozni vele.

Hogy miért ? A válaszhoz nézzük meg, mit történt Utahban a legutóbbi elnökválasztáskor.

Egy a két nagy párttól független jelölt, Evan McMullin 2016-ban a voksok 21 százalékát söpörte be, amivel befolyásolhatta az államban az elnökválasztás kimenetelét.

Tovább

Trump: Én vagyok itt a legkevésbé rasszista!

október 23., 06:40 Módosítva: 2020.10.23 19:45
169
Heteken belül vakcinát ígért az amerikaiaknak a koronavírus-járvánnyal szemben Donald Trump az elnökválasztási kampány utolsó jelöltvitáján. Joe Bidennel ezúttal kevésbé tudtak egymás szavába vágni, mint szeptemberben – ebben a felváltva lekapcsolt mikrofonok is segítségére voltak ezúttal a moderátornak. Az Indexnek nyilatkozó amerikai elemző szerint ez a vita nem változtatott a kampány dinamikáján, ami az előnyben lévő Bidennek kedvez.

Egy nyertese már elsőre látszott Donald Trump és Joe Biden csütörtök éjjeli, egyben utolsó szócsatájának: a vitakultúra. Noha így is sértegette egymást a két elnökjelölti rivális, legalább nem azzal telt el Nashville-ben a másfél óra, hogy folyamatosan kakaskodnak és egymás szavába vágnak – mint ahogy azt szeptemberben tették.

Én vagyok a legkevésbé rasszista ebben a teremben! 

– mondta ki az este talán legerősebb mondatát Trump. Egyrészt a moderátor, Kristen Welker televíziós műsorvezető fekete nő – aki ügyesen kézben tartotta a vitát –, másrészt nézők is jelen voltak. Ez az elnöknek is beugrott, és gyorsan hozzátette, olyan sötét van, hogy nem látja őket...

Modern történelmünk egyik legrasszistább elnöke 

– ez viszont Biden véleménye volt Trumpról.

Miközben Biden a felmérések átlagában 7,9 százalékponttal vezet Trump előtt, de egyes kulcsállamokban jóval kisebb az előnye, 48 millió előszavazó pedig már leadta a voksát, a két rivális szinte semmiben nem értett egyet, és két teljesen különböző Amerika-képet vázolt fel.

Kinek van egyáltalán terve az Egyesült Államokban már több mint 220 ezer halálos áldozatot követelő koronavírus-járvány kezelésére? Ki keményebb Amerika olyan világpolitikai riválisaival szemben, mint Oroszország vagy Kína? Kitől remélhetik az amerikai feketék, hogy javul a helyzetük? Ezekre a kérdésekre hallhatott a több tízmillió amerikai tévénéző különböző válaszokat. (Az első vitát 73 millióan követték.)

Ez a vita nem fogja alapvetően megváltoztatni a versengés dinamikáját, amire pedig Trumpnak szüksége lett volna. Így Biden könyvelhet el sikert 

– mondta az Indexnek adott éjjeli gyorsértékelésében Mitchell McKinney, a Missouri Egyetem politikai kommunikációs intézetének igazgatója. Úgy vélte: az elnök ezúttal nem sok olyasmit nyújtott a bizonytalan, illetve Biden mellett szilárdan el nem kötelezett szavazóknak, ami meggyőzhetné őket arról, hogy rá adják a voksukat.

Erős mondatok 

A 90 perces vita témáiról Welker saját hatáskörben dönthetett. Ezekből, illetve hajnali percről percre tudósításunkból emelünk ide érdekesebb mondatokat.

  • Harc a koronavírus ellen: Trump: „Nem lehet lezárni Amerikát! Heteken belül itt a vakcina. Bejelentések lesznek.” Biden: „Sötét tél felé haladunk. (Trumpnak) nincs világos terve, nincs rá kilátásunk, hogy az amerikaiak többsége a következő év közepe előtt vakcinához jusson.”
  • Nemzetbiztonság: Biden: „Megfizeti az árát, aki beavatkozik az amerikai választásba.” (Iránnal, Oroszországgal kapcsolatban jelentek meg ezzel kapcsolatos friss hírek). Trump: „Senki nem volt keményebb az oroszokkal, mint Donald Trump.” Trump: „Nem árt, ha jó a kapcsolat a (nem baráti) országok vezetőivel.” Biden: „Hitlerrel is az volt, amíg le nem rohanta Európát.” 
  • Család (egészségbiztosítás): Trump: „Véget vetünk az Obamacare-nek (az előző elnök nevéhez fűződő biztosítási reformnak), és csodálatos egészségügyi ellátás lesz.” Biden: „Jön a Bidencare.” A vita a magán-, illetve az állami finanszírozású ellátás körül forog.
  • Bőrszín szerinti megkülönböztetés: Trump: „Senki nem tett többet a fekete közösségért, mint én, talán Abraham Lincoln kivételével.” Biden: „Intézményes rasszizmus van Amerikában.” 
  • Éghajlatváltozás: Trump: „Többet tudok a szélről (a szélerőművekről – a szerk.), mint te. Rendkívül drága. Megöli az összes madarat.” Biden: „A zéró kibocsátás felé kell haladnunk. Először is 2035-ig az energiatermelésben, 2050-re pedig teljesen.”
  • Arról, hogy mit üzennek a nem rájuk szavazóknak: Trump: „A siker fog minket összetartani.” 
  • Biden: „Mindegyiküket képviselem.” 

(Borítókép: Donald Trump az elnökválasztási kampány utolsó jelöltvitáján 2020. október 22-én. Fotó: Justin Sullivan / Getty Images)

Biden hitlerezett, Trump jobban ért a szélhez – Percről percre!

október 23., 03:05 Módosítva: 2020.10.23 16:05
38

A republikánus elnök és demokrata kihívójának ez volt az utolsó lehetősége a bizonyításra szemtől szemben a november 3-i nagy megméretés előtt.

Az utolsó párbaj: Trump–Biden-vita hajnalban az Indexen

október 22., 23:17 Módosítva: 2020.10.23 03:09
0
Még az is elképzelhető, most lesz látható együtt utoljára Donald Trump és Joe Biden; utolsó elnökjelölti vitájukat Nashville-ben rendezik, magyar idő szerint péntek hajnalban. A botrányosan indulatosra sikerült első vita után újdonság, hogy amíg az egyik rivális beszélhet, a másik mikrofonját lekapcsolják. Kérdés, mit dönt el mindez: a legtöbb amerikai már eldöntötte, kire voksol, több mint 40 millióan már szavaztak is.

Ma éjjel eldől minden! – állítják egyesek. Most utoljára csapnak össze az elnökjelöltek. 

Nem dől el szinte semmi, a választás nem egy vitán múlik! – így mások. Több mint 40 millió előszavazó már leadta a voksát, és a többiek legnagyobb része is eldöntötte már a szakértők szerint, kit támogat majd. 

Annyi viszont biztos: mindössze 12 nap van már csak hátra a november 3-i amerikai elnökválasztásig – a (magyar idő szerint) péntek hajnali utolsó vitával célegyenesébe fordul a kampány.

A vitát az Index éjjel 3-tól percről percre tudósításban közvetíti 

A vitát az Index éjjel 3-tól percről percre tudósításban közvetíti 

Az utóbbi hetek felméréseinek átlagában Donald Trump demokrata párti kihívója, Joe Biden 7,5 százalékponttal vezet az elnök előtt, de kérdés, mit is jelent ez pontosan. 

Több olyan államban ugyanis, ahol számos elemző szerint eldőlhet a küzdelem – köztük Pennsylvaniában, Floridában, Wisconsinban vagy Arizonában –, Biden előnye ennél jóval kisebb, mindössze pár százalékpont. Ráadásul 2016-ban a szintén demokrata Hillary Clinton nagyobb fölénnyel vezetett mindezekben az államokban – mégis elveszítette ezek közül az összeset Trumppal szemben. Majd az egész választást is – úgy, hogy hárommillió vokssal többet szerzett nála. Ez pedig az elektori rendszernek tudható be; Amerikában az egyes szövetségi államokat, rajtuk keresztül pedig az 538 elektor többségét kell ugyanis megnyernie annak, aki győzni akar. 

Kilencven perc alatt a Föld körül  

Trump és Biden még szeptember végén vitázott először; a botrányosan indulatosra sikerült szópárbajt a felmérések szerint Biden nyerte (de, megint csak: Clinton is hiába nyert vitákat). Ezt a vitát 73 millió amerikai követte a tévéképernyők előtt, 11 millióval kevesebb, mint a négy évvel ezelőtti, első Trump–Clinton-vitát.

A másodiknak tervezett, október 15-i szócsatát lefújták Miamiban, mert Trump koronavírus-fertőzése nyomán véleménykülönbség alakult ki a lebonyolítás mikéntjéről. A két riválist külön-külön eseményen kérdezték. 

Most Kristen Welker, az NBC News hírcsatorna fehér házi tudósítója moderálja a jelöltek 90 perces vitáját a Tennessee állambeli Nashville-ben. A mostani helyszín annyiban nem jelentős, hogy Trump biztosan, 14 százalékponttal vezet ebben az államban, ahogyan négy éve fölényesen megverte ott Clintont. 

A helyszín, a Belmont Egyetem mindenesetre különlegességekkel készült.  

Ezúttal is hat témát vitátnak meg, mint szeptemberben tették; ezekre 15-15 perc jut – ha a mostani vitavezető képes lesz kézben tartani az eseményt. Az eddigiek fényében ez nem lesz kis kihívás…

De Welkernek annyiban könnyű dolga lesz: amíg az egyik fél kap lehetőséget a válaszadásra, a másik mikrofonját kikapcsolják – így a riválisok nem szakíthatják félbe egymás mondanivalóját. Vagy legalábbis a mikrofont is túl kell kiabálniuk ehhez. 

A hat téma lehetőséget ad arra, hogy az egész világ szóba kerüljön. 

A következőkről vitáznak majd ugyanis; a témákat Welker találta ki: 

  • harc a koronavírus ellen
  • családok
  • faji kérdések
  • klímaváltozás
  • nemzetbiztonság
  • kormányzás (vezetés) 

A külpolitika hivatalosan nem vitatéma, de a nemzetbiztonsági kérdést tág értelemben is tárgyalhatják. 

Hazánk megítélésében is megosztott a két fél. Nincs kizárva, hogy megemlítsék Magyarországot, ahogyan Biden meg is tette egy hete. A demokrata jelölt szerint hazánk jelenleg a totalitárius rezsimekkel említhető egy lapon, amit Szijjártó Péter külügyminiszter számon is kért rajta.

Trump viszont nemrég barátjaként hívta fel Orbán Viktor kormányfőt – David Cornstein távozó amerikai nagykövet szerint pedig a kapcsolataink nem is lehetnének jobbak. 

(Borítókép: Az újraválasztásáért induló republikánus Donald Trump elnök (b) és demokrata párti kihívója Joe Biden az ohiói Cleveland város Case Western Reserve egyetemén rendezett első elnökjelölti vitában 2020. szeptember 29-én.

MTI / AP / Morry Gash)

Florida már szavaz, ezen az államon múlhat a győzelem

október 20., 15:07 Módosítva: 2020.10.21 11:05
22
Megkezdődött a héten az előszavazás Floridában, márpedig az USA délkeleti szövetségi államának döntő szerepe lehet az elnökválasztás kimenetelében. Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy jelölt úgy nyerjen, hogy veszített Floridában, ahol Joe Biden jelenleg minimális különbséggel, 1,4 százalékponttal vezet Donald Trump előtt a felmérésekben. Az Index a washingtoni külügy virtuális riportprogramjának keretében kapott számos szerkesztetlen interjút Miamiból, saját felhasználásra. Ezekből szemezgettünk.

Minden Floridán múlhat. Republikánus elnök csaknem száz éve, Calvin Coolidge óta nem nyert Florida nélkül, és a demokraták között is csak két kivétel akadt: John F. Kennedy és Bill Clinton

– mondja Brian Fonseca. A Floridai Nemzetközi Egyetem Közpolitikai Intézetének igazgatója szerint ugyanakkor olyan szorosan alakulhat a verseny a 21 milliós, délkeleti szövetségi államban, hogy még az is megeshet:

november 4-én, azaz a választás másnapján nem tudjuk majd, ki lesz az elnök. 

Ez így volt 2000-ben is – éppen Florida miatt. A demokrata Al Gore hiába kapott több szavazatot, a legfelsőbb bíróság a republikánus George W. Bushnak ítélte Floridát, aki így országosan is megszerezte az elektori szavazatok többségét. 

Márpedig most  sokan arra számítanak, „tucatnyi Florida” is lehet. Számos „billegő” vagy „csatatér” államban szoros lehet a befutó. Mind Trump, mind Biden kampánycsapatában ügyvédek hada áll készen a jogi csatákra. Az állás jelenleg Floridában is igen szoros: az utóbbi hetek felméréseinek átlagában Donald Trump demokrata kihívója, Joe Biden az országos fölényéhez képest alig, mindössze 1,4 százalékponttal vezet az elnökkel szemben az utóbbi hetek felméréseinek átlagában. 

Amerika kicsiben

Fonseca elmondta, Florida nemcsak népes államnak számít – így 29 elektort delegálhat az elnökválasztást végső soron eldöntő testületbe –, de leképezi az  amerikai népességi arányokat. Lakosságának mintegy 60 százaléka nem spanyol ajkú fehér, negyede spanyol ajkú, a többiek feketék és ázsiaiak. 

Levélben már milliók voksoltak a floridaiak közül, de a november 3-i elnökválasztás előtti két hétben az állam törvényei azt is lehetővé teszik, hogy az előszavazók személyesen is kinyilvánítsák akaratukat. Sokan a járvány miatt kerekednek fel, hiszen napokra elszórtan nem ütköznek akkora tömegbe, mint egyetlen napon lesz majd, másokat viszont a már-már hisztérikus amerikai közhangulat sarkallhat a voksolásra.

2016-ban Trump 75 százalékos részvétel mellett, mintegy százezer szavazattal verte meg Floridában Hillary Clintont, így mind a 29 floridai elektori szavazat az övé lett. 

Ahogyan Kis Havannában látják 

Az Index a washingtoni külügyminisztérium virtuális riportprogramjának magyarországi partnereként kapott szerkesztetlen interjúkat Miamiból; a vonzáskörzetével együtt 6 milliós városban 70 százalék körüli a spanyol ajkúak aránya.

A vágatlan nyersanyagból többek között kiderül: 

  • sokan aggódnak az amerikai politikai vészes megosztottsága miatt 
  • vannak, akik sem Trumpban, sem Bidenben nem bíznak, de úgy érzik, mégis dönteniük kell közöttük
  • tartanak attól, hogy a koronavírus-járvány hogyan befolyásolja az egész választást. 

Nem hiszem, hogy a jelenlegi polikai hangulat kedvezne az olyan döntésekhez, amelyekre szüksége lenne az országnak. Trump nem éppen a megfelelő irányba vezet bennünket 

– állítja egy fiatal nő, Natalie Matas. A történelem-politológia szakos egyetemista szavaiból kiderül: Bident is csak jobb híján jelöltnek tartja, úgy vélve: 

a hivatásos politikusok sokat ígérnek, majd hatalomra jutásuk után ebből csak annyit tartanak meg, amennyit jónak látnak.

Julio Nunez viszont Trumpra adja szavazatát. Az ő életét meghatározta, hogy kiskamasz korában, 1961-ben érkezett a kommunista Kubából az Egyesült Államokba, „a szabadság földjére”. Csaknem hét évig árvaházban és nevelőszülőknél nevelkedett. 

Itt nálunk, a Kolumbiából, Venezuelából, Kubából és máshonnan érkezettek között kevesen vannak, akik a balos ideológiával szimpatizálnak. Trump eddig betartotta az ígérereit, én őt támogatom. Jónak tartom a republikánusoknak azt a felfogását is, hogy nem pártolják az abortuszt

– mondja az idős férfi Miami Kis Havanna negyedében nyilatkozva. 

Rick Holton, egy fekete férfi nem azt hangsúlyozza, hogy kire szavazna, hanem az amerikai közállapotokról ad lesújtó képet. Az elszabadult indulatokról és a koronavírus-járvány következményeiről szólva azt mondja:  

Nagyon ijesztő ez az egész. Amerikának szívműtétre lenne szüksége! 

(Borítókép: Voksolók sorakoznak egy szavazóhelyiség elõtt Miamiban 2020. október 19-én a Florida államban tartott előválasztás első napján. Az Egyesült Államokban november 3-án tartják az elnökválasztást.

MTI / EPA) 

Tovább

A CIA főnöke is szervezkedett Trump ellen?

október 17., 17:58 Módosítva: 2020.10.18 10:42
123
Elképzelhető, hogy a központi hírszerzés jelenlegi vezetője szerepet játszott az elnök lejáratására szervezett titkosszolgálati együttműködésben.

A 2008-ban alapított Gatestone Institute egy kőkemény jobboldali vélemény- és médiacsoport, aminek vezéralakja John Bolton volt, amíg el nem szegődött az elnök nemzetbiztonsági főtanácsadójának. A hiperhéjaként közismert politikust (korábbi ENSZ-nagykövetet) Donald Trump egy évvel ezelőtt menesztette hivatalából, mert túl harciasnak találta külpolitikai irányvonalát. Bolton ezután egy erősen kritikus, mondhatni, leleplező könyvet írt Trumppal való kapcsolatáról (A szoba, ahol történt), melynek hatására az elnök „fütyinek” nevezte őt, és jelezte, hogy azért rúgta ki Boltont, mert „John mindig valami háborút akart a nyakamba rakni”.

Ez azért meglepő fordulat, mert beiktatásakor még a „valaha volt legjobb főtanácsadóként” harangozta be az elnök Boltont.

Kissinger és Brzezinski után ez egy igen erős vállalás volt részéről, csekély sikerrel. Kettejük szakítása viszont nem jelentette azt, hogy a Gatestone elforduljon a republikánusoktól. A nemzetközi politikával foglalkozó intézet érdeklődésének homlokterében továbbra is az iszlám radikalizmus és az illegális bevándorlás áll (szerzőik között ott találjuk a holland bevándorlásellenes Geert Wilderst), és persze nem kímélik Iránt sem. De gyakran írnak az USA belügyeiről is. Kritikusaik szerint alkalmanként lazán kezelik és értelmezik a tényeket, most viszont egy minden részletében igazolt adatokon alapuló forgatókönyvet közöltek. A Gatestone írásának szerzője Chris Farrell egykori hírszerzési tiszt, aki 20 éve a konzervatív Igazságügyi Őrség nevű nonprofit szervezet kutatási igazgatója.

Az érdeklődésük célpontja ezúttal Gina Haspel, a központi hírszerzés (CIA) igazgatója, aki 2018 májusa óta tölti be hivatalát, és aki a kémszervezet londoni állomásfőnökeként működött 2014–17 között. Ez az időkeret egybeesik azzal, amikor az FBI megkereste Stefan Halpert, a politikatudományok cambridge-i professzorát, hogy vegyen részt a Paul Manafort, Carter Page és George Papadopoulos elleni felderítésben. (Utóbbi az, aki Budapesten is előadást tartott.) Ők Donald Trump szűkebb környezetéhez tartoztak. A sok más személyre is kiterjedő művelet a „Hurrikán kereszttűz” romantikus fedőnevet nevet kapta, és fő célja az orosz befolyás kivizsgálása volt az amerikai közéletre és a választási kampányra.

A Gatestone levezetése szerint az akciósorozat nem folyhatott volna le a CIA aktív közreműködése nélkül, mivel a külföldi hírszerzés az ő hatáskörébe vág, az FBI pedig a honi elhárításért felel. Ilyen esetekben a Központi Nyomozóiroda köteles tájékoztatni a helyi CIA-állomásfőnököt (station chief) az akció rádiuszában tervezett vizsgálódásáról.

A szakzsargon ezt koordinációnak nevezi, Ami nem lett volna lehetséges Gina Haspel bevonása nélkül.

Már csak azért sem, mert az állomásfőnök hatáskörébe vág a kapcsolattartás az Egyesült Királyság hírszerző szervezeteivel (MI6, GCHQ). Egy Nagy-Britanniában tevékenykedő közismert személy ellenőrzése csakis az ő bevonásukkal történhet, elkerülendő a politikai és hatásköri konfliktusokat a két ország szolgálatai között. Ebben a történetben ez különösen fontos volt, mert a Trump–Putyin-kapcsolatot felvázoló Steele-munkaanyag szerzője a brit titkosszolgálat korábbi munkatársa volt. A dosszié összeállítása a 2016-os kampányfélévben kezdődött, és a The Guardian szerint ez lett „a modern politikatörténet egyik legpusztítóbb dokumentuma”.

A jelentés vázlata már 2016 júniusában az Amerikai Hírszerző Közösség (IC) vezetőinek kezében volt. Ez a keretszervezet az, amelyik – Reagan elnök rendelete alapján – koordinálja 16 amerikai hírszerző és elhárító szervezet tevékenységét. A felmérhetetlen befolyású testület élén eddig ötször váltott vezetőt Trump elnök. Ez is jelzi a szervezet és a Fehér Ház közti izzó bizalmatlanságot, aminek okai ebben a történetben gyökereznek.

Haspel portréjához tartozik, hogy ő az első nő és egyben az első profi titkosszolgálati tiszt (nem politikus) a központi hírszerzés élén. Tapasztalata és ismeretanyaga megkérdőjelezhetetlen. Ugyanakkor akadnak a szakmai múltjában homályos foltok is. 2002-ben vezetője volt egy fedett akciónak Thaiföldön, amikor odasodródott al-Kaida-aktivistákat kínoztak meg a hírhedt vizes-törülközős módszerrel (waterboarding). Ezt a kínvallatási módszert a Bush-kormányzat később legálisnak minősítette, és sorozatosan alkalmazta is, hogy kapcsolati információkat csikarjon ki a guantanamói szigetbörtönben, az iraki Abu Ghraib erődben, de máshol is a világban.

Haspel igazgatónő szolgált Azerbajdzsánban, Törökországban, Etiópiában és életrajzában meg nem nevezett kaukázusi helyszíneken is.

Az FBI számára tiltott terület a választási kampányokba való beavatkozás. A Gatestone szerint ez a tilalom vezette a nyomozóirodát arra, hogy „külföldi elhárítási fenyegetést” fedezzen fel az Egyesült Királyságban, majd utána importálja a nyomozást az Egyesült Államokba, ahol viszont már van jogköre a további vizsgálódásra. Ehhez a CIA segítsége kellett.

Tény az is, hogy az Igazságügyi Minisztérium főfelügyelője az FBI–Halper-találkozó pontos időpontját 2016. augusztus 10-re, a választást megelőző harmadik hónapra rögzítette. Halper professzor már a republikánusok 2015-ös iowai jelölőgyűlése óta tanácsadói szerződésben volt az Obama-kormánnyal, amiről a londoni állomásfőnöknek hivatalból tudnia kellett.

A ma már bizonyított szervezkedés nemcsak a republikánus elnökjelöltre irányult, hanem a környezetében lévő kulcsfigurákat is megcélozta. Elsősorban Mike Flynn altábornagyot, a Védelmi Hírszerző Hivatal korábbi igazgatóját. Ő az, aki börtönbe akarta záratni Hillary Clintont a hivatali e-mailek hanyag kezelése miatt, és aki Trump elnök első nemzetbiztonsági főtanácsadója lett. Flynn azóta már büntetőeljárás alatt áll.

Az ő érdekében kérte az elnök Comey FBI-igazgatótól, hogy hagyja futni, mert „Mike egy derék fickó”.

A Gatestone elmélete szerint a szervezkedés egy „puha puccs” lett volna, aminek folyamán eljárások alá vonják, és ezzel semlegesítik a Trump-kampány kulcsembereit. Így az elnökjelölt magányossá és védtelenné válik, és leértékelődik a vezetői hitelessége is. („Milyen alakokkal veszi ez körül magát?”) De ez nem lett volna lehetséges a Hírszerző Közösség főszereplője, a CIA együttműködése nélkül – nyomatékosítja a Gatestone.

Végezetül az intézet rámutat arra is, hogy három hete Haspel személyesen blokkolta a Russia Gate (Orosz Botrány) adattárolóinak nyilvánossá tételét. Ezek között vannak a Hillary Clinton személyes közreműködésére vonatkozó adatok is Trump lejáratására, amiről az Index már beszámolt.

A Gatestone következtetése az, hogy az igazgatónő szeretne a háttérben maradni, és számára pont megfelel, hogy a már úgyis leváltott és úgyis meghurcolt James Comey FBI-igazgató vigye tovább a balhét. Akár a börtönig is, ahogy Donald Trump tavaly decemberben egy Twitter-üzenetében meg is lebegtette a számára.

A Covid–19 és a választási kampány sodrásában Comey nyert egy kis időt. A SHOWTIME által nemrég bemutatott minisorozat (Comey törvénye) akár a javára is lehet, mert pozitív színben tünteti őt fel a közönség körében – szemben az elnökkel.

Donald Trump újraválasztásának esetén viszont felmerülhet a vezetőváltás a CIA élén is.

Tovább

Alelnök, most én beszélek! Harris visszaharapott az alelnökjelölti vitán

október 8., 06:21 Módosítva: 2020.10.08 17:48
0
Jobbára Donald Trump politikáját védelmezte alelnöke, Mike Pence azon a vitán, amelyet választási ellenfelével, Kamala Harrisszel folytatott magyar idő szerint csütörtök hajnalban. A demokrata szenátornő szerint pedig az amerikai történelem legnagyobb elnöki mulasztása a 210 ezer halálos áldozatot követelő járvány kezelése. Az Indexnek nyilatkozó amerikai elemző szerint egyikük sem vétett olyan hibát, ami érdemi kárt okozna a kampányának.

Alelnök, most én beszélek! 

– alighanem erről a – lefegyverzőnek szánt mosoly kíséretében – rendszeresen elhangzó mondatról lesz emlékezetes az amerikai alelnökjelöltek utahi vitája. A 90 perces verbális összecsapáson Mike Pence republikánus alelnök és demokrata ellenfele, Kamala Harris szenátor nem egymást szidalmazta, mint a múlt héten Donald Trump és Joe Biden. De ettől még többször is puskaporos volt a hangulat, Harris nem hagyta, hogy Pence rendszeresen félbeszakítsa, mint Trump Bident. 

Alaposan feladták a leckét a moderátornak, Susan Page-nek, a USA Today napilap washingtoni irodavezetőjének, akit aligha irigyelhettek a szerepéért az amerikai tévénézők. A szópárbajt a nagy amerikai csatornák főműsoridőben közvetítették. 

Ez a mostani sokkal tartalmasabb vita volt; a polgárok két gyökeresen különböző narratívát hallhattak. Mike Pence-től azt, hogy az országot erős kézzel irányították Donald Trump vezetésével. Kamala Harris pedig ügyészként vette górcső alá az elnök teljesítményét, és amellett érvelt: Trump nem érdemli meg, hogy még négy évet hivatalban töltsön 

– adott az Indexnek gyorsértékelést Mitchell McKinney, a Missouri Egyetem politikai kommunikációs intézetének igazgatója. 

Süketek párbeszéde 

Egy vádbeszéddel Harrisnek aligha lehetett gondja: a szenátornő korábban Kalifornia főállamügyésze volt. A mostani alelnökjelölti vitát az tette különösen érdekessé, hogy egyes várakozások szerint az 55 éves politikus éveken belül – ha nem hamarabb – Amerika első női elnöke lehet. 

Ez volt a legnagyobb mulasztás országunk összes elnöki adminisztrációját tekintve

– fogalmazta meg Harris már a vita elején az egyik legsúlyosabb állítását, mégpedig a koronavírus-járvány kezeléséről.

A Covid–19 eddig 210 ezer halálos áldozatot követelt az Egyesült Államokban. Jelenleg az elnök és felesége, Melania Trump is vírusfertőzött. 

Donald Trump az első naptól kezdve az amerikaiak egészségét tette az első helyre!

– vágott vissza Mike Pence, aki szerint a demokratákkal ellentétben azért nem a kötelezettségekre (így a maszkviselésre) építik a stratégiájukat, mert „megbíznak az amerikaiakban”. Szerinte Biden elnöksége alatt már kétmillió amerikai halt volna meg, és nagyobb lenne a gazdasági kár is. 

Noha a vita mindvégig jobban emlékeztet a süketek párbeszédére, mint valódi dialógusra, Mitchell McKinney úgy véli: mindkét résztvevő el tudta kerülni, hogy olyan hibát vétsen, amely kárt okoz a kampányának. 

Nincs bocsánat

A járvány mellett a főbb témák között szerepelt: 

  • az alelnök szerepe, tekintve, hogy a vitázó riválisok bármelyike beugró elnök is lehet: Trump 74 éves, Biden pedig 78 esztendősen, példátlanul idősen költözhet a Fehár Házba, ha megválasztják. Nem nagyon akartak belemenni ebbe a kérdésbe, Pence nyíltan ki is tért előle – mint később más témák elől is. Visszatért inkább a járványügyre. 
  • a piszkos anyagiak. Harris felemlegette Trump adófizetési elmaradásait. „Joe Biden az első napon fel fogja emelni az önök adóját” – mondott ennél is rémisztőbbet Pence. Harris ingyenes felsőoktatást ígért az alacsony jövedelműeknek. 
  • az éghajlatvátozás. Pence: „Az éghajlat változik, kérdés, hogy mi okozza”. Majd kimondta, hogy követik a tudományt. Szerinte kárt okoz az amerikai energiapolitikának, ha Biden, mint ígéri, visszavezeti az országot a párizsi klímavédelmi egyezmény hatálya alá. Harris határozottabban képviselte, hogy a tudománynak kell hinni. 
  • külgazdaság, külpolitika, Kína, Kína, Kína... Harris: „A kormány elveszítette a kereskedelmi háborút Kínával”. Pence: „Joe Biden az élvonalból támogatta a kommunista Kínát”. Pence: „A NATO már többet költ a saját védelmére”. Harris: „Trump meggyengítette az USA szövetségi kapcsolatait”. Azt is felhozta, az elnök hatszor beszélt Putyin orosz államfővel, de nem emlegette fel az afganisztáni amerikai katonák fejére kitűzött orosz vérdíj kérdését. 
  • a legfelső bíróság. Pence reméli, hogy Amy Coney Barrettet, Trump konzervatív főbírójelöltjét nem kezdik majd ki a keresztény hitéért. „Életpárti vagyok, és nem kérek bocsánatot érte” – mondta arról, hogy nem támogatja az abortuszt. 
  • szélsőbal, szélsőjobb. Pence szerint nincs mentség arra, ami George Floyddal történt, de nem igazolhatja a zavargásokat, a fosztogatásokat. Harris azt állította, teret nyert a szélsőjobb, neonácik vonulnak, antiszemiták. Pence: az elnöknek zsidó unokái vannak, nem támogatja a szélsőjobbot. 

Susan Page felkonferálta Trump és Biden jövő heti, második vitáját is, de vannak kétségek azzal kapcsolatban, valóban lesz-e ilyen – például meggyógyul-e addig az elnök. 

(Borítókép: Az alelnökjelölti vita Justin Sullivan / Pool / Reuters)

Tovább

Szavakkal vívott proxyháború: jön a Pence–Harris-vita

október 7., 18:34 Módosítva: 2020.10.08 06:32
12
Salt Lake Cityben, magyar idő szerint csütörtök hajnalban tartják az amerikai választási kampány egyetlen alelnökjelölti vitáját, a szokásos járványügyi szabályok betartásával. Mike Pence hivatalban lévő alelnök kihívója, Kamala Harris szenátor pedig a demokraták reménysége, miután Joe Biden alighanem egyciklusos elnöknek készül. Azt is csak legfeljebb.

Egyikük szerethető, alázatos, megbízható és intelligens. 

Másikuk pedig intelligens, szerethető, kompetens és eredeti. 

Első blikkre nem túl nagy a különbség, holott két teljesen különböző karakterről van szó. 

Tovább

Donald Trump kijött a kórházból, és vitázna

október 6., 07:31 Módosítva: 2020.10.06 16:43
0
Az elnök kezelése, állapota és kampánya is kérdéses.

Magyar idő szerint ma hajnalban Trump elnök elhagyta a Walter Reed katonai kórházat a Maryland állambeli Bethesdában, hogy autóval, majd Marine One nevű elnöki helikopterével visszatérjen a Fehér Házba, ahol az erkélyről maszkját levéve röviden integetett is. Kezelésével és állapotával kapcsolatban is sok azonban a kérdőjel, mivel az elnöknél alkalmazott eddigi terápia semmiképpen sem mondható szokványosnak. Donald Trumpot pénteken szállították kórházba, az első közlések szerint mindössze óvatosságból, erről azonban hamarosan kiderült, hogy nem teljesen igaz. Mint megírtuk, az elnök többféle kezelést is kapott, melyek részben ellent is mondanak egymásnak. A nála alkalmazott szerek egyikét, a vírust neutralizáló, a Regeneron Pharma által gyártott, kísérleti stádiumban lévő antitestkoktélt a betegség kifejezetten korai fázisában, a súlyosabb szövődmények, sőt, a kórházi kezelés szükségessé válásának megelőzésére tesztelik, míg az alkalmazott másik két készítményt, a vírusölő Remdesivirt és az immungátló Dexamethasone-t kifejezetten súlyos esetekben vetik be általában, és semmiképpen sem az antitestkoktéllal egyidőben.

„Valamelyest új vizeken hajózunk, mivel ennyire korai stádiumban nem szoktuk ezeket a szereket alkalmazni”

– nyilatkozta Dr. Sean Conley, az elnök személyes orvosa, aki most először ismerte el, hogy 

Donald Trump pénteken és szombaton is oxigénkezelésre szorult

átmenetileg (eddig ezt tagadta, illetve kikerülte a választ erre a kérdésre). „Még bent vagyunk az erdőben, de ha a mai napon is túl leszünk, minden okunk meglesz a bizakodásra” – folytatta Conley doktor. Arra továbbra sem adott választ, hogy mikori keltezésű az elnök utolsó negatív koronavírustesztje, így azt sem tudni, pontosan mikor fertőződhetett meg. Donald Trump orvosa annyit elárult, hogy a Fehér Házban „rendszeresen tesztelnek”, de a legtöbb vizsgálat ún. gyorsteszt, ami nem teljesen megbízható. Az elnök megbetegedése óta Donald Trump legközelebbi munkatársairól is kiderült, hogy fertőzöttek, így például sajtófőnöke, Kayleigh McEnany, illetve korábbi tanácsadója és bizalmasa, Kellyanne Conway, az Ovális Iroda igazgatója, Nick Luna, sőt az elnök kampánymenedzsere, Bill Stepien is. A Remdesivir-kezelést egyébként öt, egymást követő napon adott infúzióval végzik, az elnök viszont csak három napon át volt kórházban. Ebből esetleg arra lehet következtetni, hogy a többi adagot a Fehér Házban kapja majd meg. Az elnök betegsége miatt több nagy kampányrendezvényét is törölni kellett, és nem világos, hogy mikor tudja folytatni ilyen irányú tevékenységét.

„Hamarosan újraindítom az országot átszelő kampányútjaimat!”

– jelentette be Trump elnök, de az még egyáltalán nem világos, hogy erre hol és mikor kerülhet sor. Az elnök betegsége alatt a Mike Pence alelnök saját kampányútjaira fordított figyelem jelentősen megnőtt. Van is miért izgulni, hiszen a másik jelölt, Joe Biden immáron 10 százalék körüli előnnyel vezet. Pence szerdán a demokrata párt alelnökjelöltjével, Kamala Harrisszel fog nyilvános vitát folytatni, és már meg is érkezett a helyszínre, Salt Lake Citybe. Az alelnök hétfőn újra negatív Covid-tesztet produkált, így egyelőre sikerült elkerülnie a már az elnök közvetlen közelében fertőző virust. 

Tovább

Káoszba fulladhat az amerikai elnökválasztás

október 4., 12:02 Módosítva: 2020.10.05 10:20
78
Lépett már alelnök meghalt vagy lemondott amerikai elnök helyébe, de még soha nem fordult elő, hogy a választás előtt pár héttel az egyik esélyesről kiderült volna, mégsem tud indulni. Trump videót tett közzé a kórházból, amelyen azt üzeni: már jobban van, de ez nem oszlatta el a kétségeket. Az amerikai sajtó forgatókönyveket vesz sorra.

Elnöki megjelenéssel: zakóban, íróasztalnál, mappák előtt ülve, háta mögött az amerikai zászlóval jelentkezett be több tízmillió Twitter-követőjénél Donald Trump a kórházból egy négyperces videófelvételen. 

Az elnök ezen – helyi idő szerint még szombaton – azt bizonygatja, sokkal jobban érzi magát annál, mint amikor koronavírus-fertőzéssel előző nap a Walter Reed egészségügyi központba vitték, és hamarosan újra ereje teljében lesz. 

Vissza kell térnem, mivel továbbra is azon kell fáradoznunk, hogy naggyá tegyük Amerikát

– mondja a felvételen az elnök, régi kampányszlogenét ismételve meg. 

Ugyanakkor a Fehér Ház stábfőnöke, Mark Meadows nem sokkal korábban azt mondta amerikai újságíróknak, az elnök állapota aggodalomra ad okot, és a következő 48 óra kritikus lesz.

Szombaton az Index is írt róla, hogy Trump állapota rosszabb lehet a közöltnél, és kísérleti szerekkel kezelik.  

Mindenesetre az elnök kezelése, valamint más vezető politikusok fertőzése nagyban befolyásolja az idei politikai menetrendet: 

  • szünetel a kampánya, és kétségessé vált az elnökjelölti viták sorsa; a következő október 15-én lenne esedékes. (Ellenfelének, Joe Bidennek egyelőre negatív teszteredményei vannak, és a szeptemberi vitán nem mentek közel egymáshoz, kezet sem fogtak.)  
  • szenátorok is megfertőződtek, így bizonytalanná vált, hogy még a november 3-i választás előtt be tudják-e iktatni Amy Coney Barrettet, Trump (konzervatív) főbírójelöltjét. Ha egyes republikánus szenátorok nem tudnak szavazni, nincs meg a többség Barrett jóváhagyásához. 

Felerősödtek ezzel párhuzamosan a találgatások is, amelyek szerint az elnök 2021. január 20-a, azaz mandátuma lejárta előtt cselekvőképtelenné válhat, és az amerikai alkotmányjog szerint biztosítani kell az utódlását. Erről az Index is írt; az utódlási sorrend egyébként a következő:

  • Mike Pence alelnök (republikánus)
  • Nancy Pelosi házelnök (demokrata)
  • Charles Grassley, a szenátus korelnöke (republikánus)
  • Mike Pompeo külügyminiszter (republikánus) 

Vész- és még vészebb forgatókönyvek

Ha tehát egy már beiktatott elnök esetleg meghal vagy lemond – akár egészségi állapotára hivatkozva –, az alelnök lép a helyébe, az alkotmány ebben egyértelmű. Ez történt például, amikor Truman lépett az elhunyt Roosevelt, Johnson a lelőtt Kennedy, Ford pedig a lemondott Nixon helyére. 

De az is felmerült most Amerikában, mi történik akkor, ha akár Trump, akár Biden nem tud indulni a november 3-i elnökválasztáson? Vagy tud éppen, de november 3-a és a január 20-i beiktatás között „történik valami” a győztessel? 

A kérdés annál is aktuálisabb, mivel bő négy héttel a novemberi választás előtt nemcsak javában nyomtatják a szavazólapokat, hanem tömegek küldik vissza postán már most is a leadott levélszavazataikat, sőt egyes államokban előszavazó polgárok már szavazókörökben is voksoltak. Ki másra, mint Trumpra, Bidenre (vagy valamelyik marginális elnökjelöltre..?) 

A választási vészforgatókönyvek azért kaotikusak, mert sok múlik azon, hogyan döntenek az egyes szövetségi államok. A történelmi precedensek régiek, gyérek, és nem túl relevánsak: eddig még mindig az lett az elnök, aki megnyerte a választást. 

A helyzetet bonyolítja az amerikai elektori rendszer. Leegyszerűsítve: nem a leadott szavazatok többségét kell megszerezni, hanem az egyes államok elektrorainak többségét. Ez sokszor nem ugyanaz a feladat. 

Minden hatalmat – el a néptől

  1. Az első forgatókönyv szerint valamelyik esélyes elnökjelölttel még november 3-a előtt történik valami váratlan és sorsfordító. Ekkor a Republikánus Párt vagy a Demokrata Párt vezetősége – a saját szabályaik szerint – eldönti, ki lesz az új elnökjelöltjük. Azaz előreléphet Mike Pence alelnök, illetve (Biden helyére) Kamala Harris alelnökjelölt, de ez nincs kőbe vésve. Raáadásul az egyes államok választójogi szabályozása eltérő; ebből is káosz lehet. 
  2. A második forgatókönyv azt feltételezi, hogy ez az esemény november 3-a és december 14-e között következik be, vagyis már akkor, amikor már az amerikaiak szavaztak, de még nem ült össze az elektori testület. Ha vesztes kerül ki a képből, a helyzet egyszerű. Ha a győztes, akkor bonyolult. Ebben az esetben ugyanis a politikai elit kénytelen elvenni a hatalom egy részét a néptől, hiszen az emberek végül is nem arra szavaztak, aki végül is elnök lesz, a győztes páros alelnökjelöltje pedig – ez lényeges! – jogilag még nem megválasztott alelnökjelölt. E szerint a forgatókönyv szerint az elektorokon a sor, hogy határozzanak, de az egyes államok jogilag eltérően rendelkezhetnek arról, hogy mi is lenne a teendőjük. 
  3. A harmadik forgatókönyv azzal lép életbe, hogy 2021. január 6-án összeül az új összetételű kongresszus, amely jóváhagyja vagy nem hagyja jóvá az elektori szavazatokat. Ha megteszi, a helyzet egyszerűbb: a győztes innentől kezdve a már megválasztott elnök a január 20-i beiktatásig. 
  4. Ha nem, akkor – horribile dictu – akár a választások veszteséből is győztes lehet! (De azért mérget ne vegyen rá.)

A kongresszusban jelenleg republikánus szenátusi, illetve demokrata képviselőházi többség van. De ez (főleg az előbbi) változhat: november 3-án kongresszusi választásokat is tartanak. 

Ha pedig egyik megoldás sem működik a fentiek közül, akkor jön, az, amit amerikai filmekben is hallani: 

Találkozunk a bíróságon! 

Tovább

Vészforgatókönyvek Trump cselekvőképtelenségére

október 3., 10:57 Módosítva: 2020.10.04 13:00
166
Az amerikai elnök egyben a fegyveres erők főparancsnoka is, ezért az alkotmány különös figyelmet fordít arra, hogy az ország lehetőleg egy órára se maradjon döntésképes vezető nélkül. Ez az igény az atomfegyverek és ballisztikus rakéták megjelenésének korában merült fel élesen, mivel a csapásmérési kapacitások fejlődése már kifejezetten igényelte a gyors döntési képességeket.

De mi történik, ha az elnök cselekvőképtelen, vagyis bármely okból nem képes hivatalát ellátni és intézkedéseket hozni? Az alkotmány 25. módosítása rendelkezik erről a folyamatról.

Mivel az amerikai alkotmányos rendszer nem ismeri az előrehozott vagy rendkívüli választás fogalmát, és az elnöknek a mandátum utolsó percéig intézkedésre képesnek kell lennie, Dwight Eisenhower elnök – egészségügyi problémái miatt – megállapodást kötött alelnökével, Richard Nixonnal a végrehajtó hatalom átruházásáról, amennyiben az elnök cselekvőképtelenné válna. Eisenhower volt az Egyesült Államok addigi történetének legidősebb elnöke. Első ciklusában szívrohamot és enyhe stroke-ot kapott, így a hidegháborús feszültségek kapcsán egyre nyugtalanabb lett a nemzet.

Tovább

Donald Trump állapota súlyosabb lehet a közöltnél

október 3., 08:51 Módosítva: 2020.10.04 15:04
920

Mint péntek reggel hírül adtuk, Donald Trump és felesége, Melania korona vírus fertőzést kaptak, és az elnök azóta kórházba is került. Első információk szerint erre mindössze elővigyázatosságból került sor, nemrég azonban orvosa bejelentette, hogy Trump elnököt

kísérleti szerekkel kezelik.

Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy az általa kapott kezelés nincs törzskönyvezve, még a most egyre gyakoribbá váló gyorsított eljárással sem. A Fehér Ház orvosa, Sean Conley közlése szerint az elnök egyetlen dózist kapott a Regeneron által előállított, REGN-COV2 elnevezésű, ú.n. poliklonális antitest koktélból, melynek alkalmazása során nem lépett fel váratlan komplikáció.

Tovább

Amerikai szakértő: fontos lesz a feketék voksa, de nem a legfontosabb

október 1., 20:14 Módosítva: 2020.10.02 06:41
0
Nyolc éve Barack Obama földcsuszamlásszerű vereséget szenvedett volna Mitt Romney-től, ha nem számíthatott volna a feketék szavazataira. De számíthatott. Mindenesetre most egykori alelnökének, Joe Bidennek is érdemes ezt számon tartania az idén. Az Index az amerikai külügyminisztérium riportprogramjának magyarországi partnereként hallgatott meg egy amerikai fekete elemzőt.

Közhely az amerikai politikában, hogy a feketék 90 százaléka demokrata párti szavazó. Ehhez képest a republikánus Donald Trump 2016-ban simán megverte Hillary Clintont abban a három szövetségi államban – Mississippiben, Louisianában és Georgiában –, ahol a legnagyobb, egyharmad körüli a feketék aránya. Trump ugyanis erős az amerikai Délen. 

Idén a Black Lives Matter (A fekete életek számítanak, BLM) mozgalom megerősödése, a fekete George Floyd májusi halálát követő országos, sőt Amerikán is túlmutató tüntetés- és zavargáshullám újra kiélezte az etnikai kérdést a tengerentúlon. Igaz, ez főleg a nagyvárosokra igaz, amely államokban pedig jellemzőek a nagyvárosok, ott Joe Bidennek vannak jobb esélyei. 

Kedd éjjeli vitájukon Trump és demokrata kihívója, Biden is szabályos licitet folytatott azért, ki mennyit tesz az amerikai társadalom 13 százalékát kitevő, fontos választói csoportért.

Hoz-e vagy visz a BLM? 

A demokraták abban reménykednek, az, hogy Trump a BLM-hez kapcsolódó randalírozó szélsőségeseket hangsúlyozza, Biden pedig a bőrszín szerinti „rendszerszintű igazságtalanságok” ellen lépne fel, az ő malmukra hajtja a vizet november 3-án. 

Lyndon B. Johnson óta, azaz több mint ötven éve nem nyert elnökválasztást demokrata politikus anélkül, hogy megnyerte volna a feketék szavazatait. Barack Obama nyolc éve földcsuszamlásszerű vereséget szenvedett volna Mitt Romneytól, ha nem számíthat rájuk 

– mondta Lorenzo Morris, a washingtoni Howard Egyetem politológusprofesszora azon a videóbeszélgetésen, amelybe az Index az amerikai külügyminisztérium választási riportprogramjának magyarországi partnereként kapcsolódhatott be. 

Morris úgy  véli:

a több mint 40 milliós fekete (afromamerikai) közösség szavazatainak idén is nagy jelentősége lehet, de nem ez a legfontosabb társadalmi kérdés ma Amerikában

A választópolgárokat jobban érdeklik az olyan ügyek, mint például 

  • az egészségügy vagy
  • az oktatás 

A BLM-ről az amerikai szekértő azt mondta: 

A Black Lives Matter nem szervezet. Amit (egyik alapítója - a szerk.) Alicia Garza és mások akarnak, az nem áll össze választási programmá 

Tovább

Elnöki szócsata

szeptember 29., 22:33 Módosítva: 2020.09.30 03:08
0
Kedden mérkőzik meg először a rögtönzéseiről és személyeskedéséről ismert Donald Trump amerikai elnök demokrata kihívójával, az olykor zavart, furcsaságokat mondó, de jóval összeszedettebben beszélő, politikai veteránnak számító Bidennel. Az első vitának megvannak a központi témái, de ha Trump eddigi retorikai képességeiből indulunk ki, személyeskedő beszólásokra lehet számítani. A kérdés, hogy Biden mennyire fogja tudni felvenni a kesztyűt.

A piros sarokban a címvédő

Donald Trump 2016-os ellenfele, Hillary Clinton nem tudott mit kezdeni az egykori valóságshow-sztár rendhagyó stílusával, féligazságokkal és személyeskedő támadásaival. Clinton, aki visszafogott, rideg politikai vitákhoz volt szokva, szemmel láthatóan mosolya mögé rejtette felháborodását és Trump vagdalkozását. 

Az amerikai elnök fáradhatatlanul támadta, méghozzá valóságshowkat megszégyenítő erővel Clintont, aki hiába sorolt fel igazolható tényeket, Trumpról leperegtek, miközben minél jobban próbálta kizökkenteni ellenfelét higgadtságából. Lekezelő stílusával az amerikai "kisemberek" avatárjává vált, aki egyszerűen beszól a politikai elitnek, nem hagyja magát megvezetni a "politikus dumával". Megfigyelők szerint ezzel pedig elérte azt, hogy nem az kell, hogy valakinek tényszerűen igaza legyen, elég ha a hallgatóságot megnyeri. 

Trump megnyilvánulásai – már amikor nem készítik fel és nincs súgógép – gyakran félmondatokból összegyűrt gondolatláncolatokból állnak, messze nem tanúskodnak kimértségről és összeszedettségről. Az elnök gyakran rögtönöz, pontos, részletes válaszokat nem ad. Megfigyelők szerint azonban stílusának pont ez adja a varázsát híveinek körében. Az amerikai elnök bármennyire is katyvasszerűen, de egyszerűen beszél, méghozzá sokak számára szórakoztató módon. Ha figyelmen kívül hagyjuk az elnöknek tulajdonított már-már vallásos hódolatot, elég csak egy nagygyűlését megnézni, amelyen ezreket indít meg a kritikusok szerint igazából semmiről sem szóló, sztorizós előadásmódja. Még akkor is, ha az tapintatlan, emlékezzünk csak, amikor egy fogyatékossággal élő riportert figurázott ki négy évvel ezelőtti kampánygyűlésein. 

Mindemellett Trumpnak megvan az az autoriter jellege is, ami sokak szemében vonzó, az elnök pedig él is tisztségéből fakadó hatalmával, például amikor számára nem tetsző újságírói kérdésekkel találkozik. Ilyenkor vagy megvonja a szót a kérdezőtől, vagy nem válaszol, miközben minősíti az újságíró munkahelyét. Ez a hiteltelenítés technikája, ami tömören így néz ki: „fake news, a lapod tisztességtelenül számol be rólam, maradj csendben, nem válaszolok″.

A kellemetlenkedési eszköztárában olyan eset is volt például, amikor összeszólalkozott a CNN riporterével a migráció témájában, majd miután elfogyott a türelme, csöndre intette.

  Gyerekesnek tűnhet, de működik. 

A kék sarokban a kihívó

A 77 éves Bidennel szemben több amerikai sajtóorgánumban megfogalmazódott a szellemi épsége miatti aggodalom. Biden erre számos furcsa megnyilvánulásával szolgált rá, amelyeknek többsége azonban – ellenben republikánus ellenfelével – rosszindulatúnak nem nevezhető. 

Biden a mosolygós, visszafogott, mindenkivel kiegyező, laza politikus szerepét öltötte magára, aki a bírálatokat és a kekeckedéseket egy nagy mosollyal és egy "c'mon man!" (hagyjuk már) kezeli. Gyakorlatilag ez lett Biden mottója, amiről a CNN is készített egy színes összeállítást, melyet itt tud megtekinteni. 

A mosolygós, kedves idős ember imázsát azonban már többször beárnyékolta az, amikor a veterán politikus zavartan beszél, keresi a szavakat, vagy éppen olyat mond, amit még támogatói sem tudnak hova tenni. 

Egyik szemléltető példa, amikor még egy 2008-as kampányeseményen Missouri kormányzóját magasztalta, és megkérte, álljon fel, hadd lássa a közönség. Aztán kapcsolt, hogy az akkor korai negyvenes éveiben járó Chuck Graham tulajdonképpen 16 éves kora óta kerekesszékes...

 Az idei kampányidőszakban pedig a CNN műsorában küszködött azzal, hogy mit is akar mondani.

Nancy Pelosi, a demokrata többségű amerikai képviselőház vezetője korábban is óva intett attól, hogy Biden kiálljon Trump ellen. Elemzők szerint a házelnök tart attól, hogy Trump úgy megsorozza Bident, hogy a demokrata elnökjelölt bele fog zavarodni a védekezésbe, érdemben pedig nem fog tudni ellentámadni.

Pedig Bident nem kell feltétlenül félteni, mivel bele tud állni a provokatív helyzetekbe. A veterán politikus nem bírja, ha sérti valami az igazságérzetét, de főként azt nem, ha hamis állításokat szegeznek neki. Volt, amikor egy gyári munkással állt le vitázni,

vagy amikor „hazug, kutyaképű pónikatonának″ nevezett egy egyetemi hallgatót, aki az iowai jelölőgyűlésről kérdezte, melyen szerinte rosszul teljesített az elnökjelölt. 

Meglehet, Pelosi nem attól félti Bident, hogy Trump sarokba szorítja, hanem attól, hogy kihozza a béketűrésből, a demokrata politikus pedig olyat talál mondani mérgében, amit nem csak ő maga, hanem az egész Demokrata Párt meg fog bánni. 

Egy súlycsoportban vannak

Trumpnak a varázsát az adta, hogy a politikába újonnan érkezett, nem véletlenül az elitellenes "drain the swamp" (felrázni a rendszert) szlogennel kampányolt, amellyel belopta magát az amerikai „kisemberek” szívébe. Az más kérdés, hogy Trump is a felsőosztály tagja és a beígért kormányzati vérfrissítés is elmaradt. 

Biden gyakorlatilag az egész életét a politikában töltötte, korántsem nevezhető patyolattiszta múltúnak, de vélhetően ez a szakmával jár. Trump felhánytorgathatja demokrata ellenfelének azt, hogy a múltban rasszista politikusokkal is baráti viszonyt ápolt, a hetvenes években ellenezte a színes bőrűek buszoztatását az integráció érdekében, de az utóbbi hónapok faji kérdéssé fajuló, könnyen Trump számlájára írható zavargások említésével könnyen háríthatja a támadást Biden. 

Ha az ember abból indul ki, hogy nem a tények számítanak a nézők megnyerésében, hanem az elnökjelölt személye és vitakészsége, akkor bízhatunk abban, hogy személyeskedésbe fog torkollni a vitaest.

 A választók egy jelentős részét ugyanis nem érdeklik a tények, szimpátia alapján döntenek, ha még nem köteleződtek el teljesen valamelyik jelölt mellett. 

Vívási technikák 

Az elnökválasztási kampány, valamint az utóbbi időkben tett megnyilvánulásaik alapján az alábbi retorikai technikák alkalmazása várható. 

Trump – offenzív képességek

  • gúnyolódás: Trump előszeretettel minősíti ellenfeleit, gyakran ad lekicsinylő gúnyneveket. Demokrata ellenfelének, utalva elő-elő forduló zavartságára, a Sleepy Joe (Szundi Joe) nevet adta. Előző ellenfelét, Hillary Clintont pedig, utalva állítólagos korruptságára, a "crooked" (hitvány/csaló) jelzővel illette. A Trump-féle válogatott gúnynevekről Wikipédia oldalt is készítettek. 
  • féligazságok és tényszerűtlen vádaskodások: Trump nem fél be nem bizonyított, vagy teljes mértékben fals állításokkal dobálózni, hiszen ezzel alá tudja ásni ellenfele hitelességét a tényekre nem kíváncsi nézők szemében.
  • lekezelés: Trump rá se hederít ellenfeleire, félvállról veszi ellenfelét, mindennek elhordja, gúnyosan mosolyog vagy ellenséges, szúrós tekintettel vizslatja.
  • provokáció: megpróbálni kihozni a béketűrésből ellenfelét, "leviszi a földre", ami viszont az ő pályája.

Biden – offenzív képességek

  • nem igazán ismertek. A demokrata elnökjelölt nem jeleskedik vitaképességekben, még kevésbé a hangoskodásban és a szünet nélküli magyarázásban. Mivel széles körben egyezkedő politikusnak tartják, ezért nem is várható, hogy izomból nekimenjen ellenfelének, legfeljebb amikor elveszti a fejét. 

Trump – defenzív képességek

  • fake news: a vele szemben felhozott kritikák hitelességének megkérdőjelezése.
  • áldozatszerep: a bírálatok alapjaiban történő megkérdőjelezése. Az amerikai elnök számtalanszor hangoztatta már azt, hogy "boszorkányüldözés" áldozata, alaptalanul vádolják csupán azért, mert nem szimpatikus egyeseknek. Az ellene indult alkotmányos eljárást (impeachment) is ezzel magyarázta. 
  • riogatás: az elnöki kampány során Trump többször riogatott azzal, hogy a novemberi választás tisztességtelen lesz, a demokraták például a levélszavazatokkal el fogják csalni.
  • ellentámadás: kritikus kérdésekre nem ad választ, hanem ellenfelének egy vélt vagy valós gyenge pontját nagyítja fel, támadja meg, elfeledtetve az eredeti kérdést.

Biden - defenzív képességek

  • széles mosoly: egyfajta csintalanságba ágyazott magabiztosság. Az arckifejezés üzenete - ugyan már, nem vagyok én olyan.
  • lazaság/jófejkedés: a kritikák és a vagdalkozások elhessegetése, amivel egyben ügyel arra, hogy ne veszítse el a fejét.
  • "c'mon man!": hüledezéssel, megdöbbenéssel fogadja a nem tetsző állításokat, gyengítve az állítás hitelességét.
  • elkomorulás: amikor Bidennek valami nagyon nem tetszik, arca egy pillanat alatt megváltozik. Ilyenkor mintha sose létezett volna a jófejkedő Joe bácsi, és a Trump repertoárjában található némelyik eszközzel kezd élni. Sértő szavakat használ, hazugsággal vádol, felháborodik és amikor már elege van, lezárja a beszélgetést. 

Az alábbi videóban Biden iszonyatos módon nekimegy egy idős szavazópolgárnak, aki megkérdőjelezte Biden egészségügyi állapotát és fia, Hunter Biden korrupciógyanús ügyleteiről faggatta. A demokrata elnökjelölt láthatóan nem értékelte a kérdéseket, egyebek közt ledagadtozta honfitársát, és még az utolsó szó jogán megjegyzést is tett a korára. 

Egyik kopó, másik eb?

Mindkét elnökjelölt beszélt már össze-vissza, melyekről több weboldal is hosszú listát készített. Biden többször zavartan tette ezt, amit széles körben idős korának róttak fel. Mindazonáltal a legtöbb zagyvasága inkább tapintatlanságból fakad, amelyet támogatói megbocsájthatónak tartanak. 

Lehet, hogy ír vagyok, de nem vagyok hülye

– utalt ezzel származására. Amikor pedig 2010-ben Brian Cowen ír miniszterelnököt fogadta, összekeverte, hogy az ír kormányfő édesanyja vagy édesapja hunyt el. A botlást a tőle megszokott "jópofasággal" kezelte. 

Az anyukája kb. tíz évig élt Long Islandon, Isten nyugasztalja. Annak ellenére, hogy ő..., ácsi... Anyukád még életben van. Az apukád halt meg. Isten áldja a lelkét!

Trump lajstroma ezzel szemben hemzseg az értelmetlen kijelentésektől, melyek közül nem egy tanúskodik a rosszindulatáról. 

Utálatos... Szerintem ő volt az amerikai szenátusban a legszemetebb, legborzalmasabb, legtiszteletlenebb mindenkivel szemben

– vélekedett Kamala Harrisről, Joe Biden alelnökjelöltjéről. Trump szeret túlzásokba esni, egyszerű, de erős szavakat használ repertoárjában. Ilyenek például a "sad" (szomorú), "best" (legjobb), "tremendous" (óriási), "great" (hatalmas/kiváló), "loser" (vesztes/lúzer) vagy éppen a "stupid" (hülye). Ezek a jelzők, hasonlóan az elnök által használt gyúnyszavakhoz,  egyszerűek, de hatásosak.

Elit egyetemre jártam. Nagyon tanult vagyok. Nekem vannak a legjobb szavaim, nekem vannak a legjobbak, de nincs is jobb szó a hülyénél. Igaz?

Mindazonáltal pont a primitívség, a rosszindulat és a féligazságok azok, amik Bident ki tudják hozni a sodrából, aminek következtében a demokrata elnökjelöltnek akár egy nagyon csúnya oldala is megmutatkozhat több millió tévénéző előtt. Trumpról legalább már tudni, hogy nem válogat az eszközökben, nem szokta visszafogni magát. Ráadásul kampányában már mindennek elhordta ellenfelét, amit meglehet, hogy a vitában is hangoztatni fog. Ha viszont Bidenről kiderülne az, hogy tud ugyanolyan aljas módszerekkel élni, felmerül a kérdés: nem mindegy melyik nyer? 

A televíziós elnökjelölti vitának három fordulója lesz, a keddi első meccs valószínűleg meg fogja határozni a következő kettő hangulatát. 

Mi fog történni az első fordulóban?

  • 83
    Trump rögtön nekiesik Bidennek, aki nyelni sem fog tudni meglepettségében
  • 43
    Az első fél órában szolídan kóstolgatják egymást, majd nagyon csúnya személyeskedéssé fajul a vita
  • 33
    No Lives Matter
  • 24
    Megpróbálják kihozni egymásból a legrosszabb oldalukat
  • 24
    All Lives Matter
  • 17
    A két jelölt felméri egymást, csak oda-oda szúrnak, erejüket beosztják a többi vitára
  • 15
    Kit érdekel, egyik sem jobb
  • 14
    Trump rögtön nekiesik Bidennek, aki viszont nem várt ellentámadással összeroppantja Trump önbizalmát
  • 9
    Biden nekiesik Trumpnak, aki "fake news-t" alkalmazva védekező stratégiával kihúzza az első fordulót
  • 9
    A két jelölt megdicséri egymás munkásságát és kedélyesen elbeszélgetnek, majd sok sikert kívánnak egymásnak
  • 5
    Black Lives Matter

Tartsanak velünk szeptember 30-án, hajnali 3-kor az Index címlapján, amikor szakértő csapatunk Percről-percre követi és kommenteli a vitát.

(Borítókép: Joe Biden (balra) és Donald Trump kombó. Fotó: AFP)

Tovább