Kezdődik a sárdobálás!
Most, hogy már kevesebb mint egy év van az elnökválasztásig, végre elkezdődött az, amiért érdemes nézni ezt a hercehurcát. A boxmeccsekből is a kiütések mellett az igazi aljasságokra emlékszünk - mint amikor Tyson leharapta Holyfield fülét -, a kampány sem más. És ki csinálná ezt jobban Hillary Clintonnál?

A londoni Times jelentése szerint pár nappal az amúgy Clinton diadalával zárult Las Vegas-i vita után néhány meg nem nevezett tanácsadója már arról nyilatkozott a sajtónak, hogy Barack Obama füle mögött avas vaj van, nem is kevés.
Hogy mi is a legnagyobb vetélytárs bűne, azt persze nem részletezték, a gyanú mindig izgalmasabb a bizonyosságnál, ugye. Obama stábja dühöngött is egy sort, szerintük Clinton ugyanahhoz az aljas taktikához nyúlt, amivel Bushék négy éve kicsinálták Kerryt (You bastards!). Clintonné egyetlen, névvel nyilatkozó munkatársa, a kampányszóvivő Howard Wolfson szerint persze szó sincs erről.
Szerinte Obamáék - nyilván tapasztalatlanságuk miatt - bedőltek a legolcsóbb republikánus trükknek. "Egy republikánus publicista vakon ír valamit, hogy egymásnak ugrassza a demokratákat. A tapasztalt demokraták tudják miről van szó. Mások figyelmét viszont könnyen el lehet terelni saját játékukról" - rúgott bele egy erőteljeset a rivális stábjába.
A Times cikkéből az is kiderül, hogy a republikánusok sem dőlhetnek hátra. A jobboldalon Mitt Romney okoz izgalmakat, aki a mormonságát ért támadásokon háborgott a hétvégén. Riválisai azt sugallják, hogy a támadás mögött maga Romney áll, aki így próbálja kivédeni vallásából fakadó hátrányát. Ugyanis, a felmérések szerint az amerikaiak hamarabb választanának meg elnöknek egy fekete nőt, mint egy mormont.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
A hörgőgörcs után stabilizálódni látszik Ferenc pápa állapota
A 88 éves szentatya jobban van, ma már kávézott és 20 percet imádkozott is.
március 1., 21:26
- Külföld
Lejár a gázai tűzszünet, a Hamász nem akar hosszabbítani
Az egyezség elsődlegesen a túszok kiszabadítása miatt fontos.
március 1., 17:02
- Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek
Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.
március 2., 06:10
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Címlapon
Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért
A finanszírozás emelését, a betegellátás minőségének javulását szeretnék elérni.
30 perce
- Külföld
Washingtontól pofont, a britektől ölelést kap Zelenszkij, hamarosan III. Károllyal is találkozik
Az Egyesült Királyságban tárgyal az ukrán elnök.
március 1., 19:50
- Külföld
Cáfol Orbán Viktor, nem Milorad Dodikért küldte a TEK-et Boszniába
Elmondása szerint nem volt ilyen terv.
1 órája
- Külföld
Elon Musk elszabault az X-en, véres mémmel szállt bele Volodimir Zelenszkijbe
március 2., 05:56
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55
- Külföld
Alekszandar Vucsics egész éjjel nem aludt, majd üzent egy erőset az európai vezetőknek
Szerinte muszáj következetesnek lenni.
március 1., 20:53
- Külföld
A szakértő szerint ez okozhatta a Trump–Zelenszkij-tárgyalás kudarcát
Kis-Benedek Józseftől azt is megkérdeztük, hogy rendezhető-e a két elnök kapcsolata.
március 1., 19:41
- Mindeközben
Lilu kipróbálná magát a Cápák között vállalkozójaként is, de Máté Kriszta nem engedi
tegnap, 17:52
- Külföld
Ezek a feltételei az Egyesült Államok és Ukrajna megállapodásának
Hová kerülnek az ukrán ásványkincs-kitermelésből származó bevételek?
március 1., 16:30
- Külföld
Az ellopott, milliárdokat érő színarany vécékagyló sosem került elő – vélhetően fémhulladékként adták el, áron alul
Merész rajtaütésnek nevezte az ügyész, ahogyan a betörők Churchill szülőhelyére behatoltak, ahonnan egy aranybudival távoztak.
március 1., 06:36
- Külföld
The New York Times: Donald Trump leállíthat minden támogatást Ukrajna számára a botrányosra sikerült találkozó után
Egy fehér házi tisztviselő nyilatkozott a sajtónak.
március 1., 16:48
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
tegnap, 16:45
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
tegnap, 15:40
- Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne
A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.
március 2., 07:12
- Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst
Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.
március 2., 06:13
- Külföld
Lovak az idősgondozásban? Mit kezdenek Ázsia leggyorsabban elöregedő társadalmával?
Szingapúrban az egyik legmagasabb a várható élettartam a világon, ez most 84 év.
március 1., 16:12
- Külföld
Szijjártó Péter az elmúlt három év legnagyszerűbb pillanatának nevezte a Trump–Zelenszkij-találkozót
A tárcavezető szerint az amerikai elnök állásfoglalása adhat új reményt Közép-Európának.
március 1., 06:41
- Címlapon
Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének
Az európai nukleáris pajzsról is tárgyalnak a franciákkal.
1 órája
- Címlapon
Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik
A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.
tegnap, 20:05
- Külföld
Három hónappal a zsarnokváltás után nemzeti konzultáció jött Szíriában
Kicsit másképpen zajlott, mint nálunk, és egy napig tartott.
március 1., 09:49
- Külföld
Elnézést kért a BBC, mert a gázai dokumentumfilmjében egy Hamász-illetékes fia volt a narrátor
A produkciós cég még fizetett is a családnak.
március 1., 10:05
- Címlapon
Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel
A NATO békefenntartóinak jelenlétét továbbra is elítéli.
tegnap, 21:12
- Mindeközben
Palácsik-Ráthonyi Tímea betekintést engedett Beverly Hills-i otthonába, lessen be ön is!
tegnap, 13:20
- Címlapon
Donald Trump és Vlagyimir Putyin barátsága német atomfegyverkezéshez vezethet, megszólalt a leendő kancellár
2 órája
- Mindeközben
Millie Bobby Brown a világ legrövidebb szoknyájában állt kamerák elé, kis híján mindent megmutatott, amit nem akart
tegnap, 10:20
- Külföld
Tűzszünetet hirdetett Törökországgal a Kurdisztáni Munkáspárt
Cserébe vezetőjük, Abdullah Öcalan elengedését várják.
március 1., 12:40
- Külföld
Atombomba és robotkatonák – az Egyesült Államok bukását vizionálja a Jelenések könyve alapján egy amerikai író
Szerinte a végítélethez ciklikus folyamat keretében jut el az emberiség.
március 1., 15:56
- Külföld
Donald Trump: Vagy befejezzük a háborút, vagy hagyjuk őket, hadd csinálják, és meglátjuk, mi történik
Tovább fokozódik a diplomáciai botrány.
március 1., 10:23
- Külföld
Donald Trump hamarosan dönthet az Egyesült Államok hivatalos nyelvéről
Évtizedes viták lángolhatnak fel a tagállamokban.
március 1., 11:45
- Külföld
Reggelivel, kávéval és újságolvasással indította a hétvégét Ferenc pápa
Az egyházfő állapota továbbra is instabil.
március 1., 14:21
- Külföld
The Guardian: az orosz titkosszolgálatok bújtogathatnak a muzulmánok ellen
Az etnikai és vallási feszültségeket használnák ki.
március 1., 12:38
- Külföld
Tragédia Bolíviában, legalább harmincheten haltak meg egy buszbalesetben
Az áldozatok azonosítása még folyamatban van.
március 1., 20:24
- Címlapon
Isten áldja Bindzsisztánt! Majka pénzosztást tartott az Arénában
Kétszer is felcsendült a Csurran, cseppen.
2 órája
Rovataink a Facebookon