Obama megőrül Obamáért

2008.03.07. 19:20
20 hozzászólás

Korábban már megírtuk, hogy az Egyesült Államokban az elmúlt hónapokban kialakult Obama-mánia Európába és a világ számos pontjára átgyűrűzött. Kétség sem férhet azonban ahhoz, hogy a névazonosságnak köszönhetően leginkább egy japán kisvárost kerítette hatalmába az őrület: Obamában Barack Obama feliratú pólókat árulnak a boltok, obamás szendvicseket esznek az utcán, és Obama-sütiket szolgálnak fel obamás evőpálcikával az éttermekben.

Obama lakosai már az előválasztás kezdetétől együtt izgulnak a falu névrokonáért, és Barackkal együtt élik meg a győzelmeket és a vereségeket is. Az egyébként álmos kisváros lakosai a Hillary Clintonnak kedvező keddi eredmények láttán éppen ezért a hét második felében összegyűltek, hogy közös énekléssel és tánccal vidítsák fel egymást és Barackot. A lakosok szinte kivétel nélkül "Szeretlek Obama!" feliratú színes pólókat és fejpántokat viseltek, miközben "Obama, Obama, Obama" kiáltásokat hallattak és buzdító dalokat énekeltek.

A településen azt remélik, hogy ha Obama megnyeri az elnökválasztást, akkor a japán Obama is reflektorfénybe kerül, és rengeteg turista érkezik majd a világ minden pontjáról. Egyébként már az előválasztás miatt is kedvelt úti cél lett a kisváros, amiért a lakosok teljesen a szívükbe zárták az illinois-i szenátort. "Nagyon hálásak vagyunk Obamának, és a legjobbakat kívánjuk neki” - mondta mosolyogva a település turizmusért felelős vezetője.

Egyébként már az illinois-i szenátor is tudomást szerzett az obamai őrületről: a héten levelet küldött a városvezetőknek, amiben megköszönte Toszio Murakami polgármesternek a korábban ajándékba küldött obamás evőpálcikákat és japán szerencsetalizmánt. Murakami polgármester a levél kapcsán elmondta, hogy egy nap szívesen látná személyesen is a demokrata elnökjelöltet a településen. "Obama, köszönjük a leveledet. Itt mindenki téged támogat" - mondta. "Mind azt reméljük, hogy megnyered az amerikai elnökválasztást és valamikor felkeresed Obamát."

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?