McCain enged a titkosszolgálatnak

2008.04.09. 17:08
22 hozzászólás

A republikánus elnökjelölt John McCain bejelentette, hogy korábbi merev elutasítása ellenére kérvényezni fogja a titkosszolgálati védelmet az elnökválasztási kampány további szakaszában. „Azt hiszem, fel kell ismernünk az elkerülhetetlent, ahogy egyre jobban előtérbe kerülünk. Hamarosan kidolgozzuk a védelmem részleteit a titkosszolgálattal" - jelentette ki a Fox News-nak.(AP, CBS, CNN)

A republikánus jelölt még soha nem kért magának különleges védelmet, sőt, korábban többször is hangoztatta, hogy megválasztása esetén elnökként sem szívesen élne korlátok közt. „Vállalom a kockázatot” - jelentette ki 2007. novemberében. Azzal indokolta ellenállását, hogy szeret személyesen is találkozni a választókkal, ezért a titkosszolgálati védelem csak megkötné a kezét és nem is illene a közvetlen stílusához.

A stáb több tagja dühösen megjegyezte, hogy most sem saját önszántából döntött a védelem mellett McCain, hanem a titkosszolgálat igazgatója tulajdonképpen kikényszerítette a lépést. Mark Sullivan csütörtökön kongresszusi meghallgatásán beszélt McCain védelmének hiányáról, amit aztán a pénteki lapok is megírtak. Egy Nixon, Ford és Carter elnökök védelmében is szerepet vállaló védelmi szakértő nyilvánosan is felelőtlennek nevezte a vietnami veteránt, akinek makacs ellenkezése szerinte a környezetében tartózkodókat is veszélybe sodorta. „Szerintem ez elég önző viselkedés volt. Elvégre szenátor, közszereplő, és ez az egész nemcsak róla szól" - mondta Jack McGeorge. Emlékeztetett rá, hogy három másik ember is megsérült, amikor 1981-ben rálőttek Reagen elnökre.

A Washington Post megjegyezte, hogy személyi testőröket és őrző-védő cégeket azért eddig is alkalmaztak McCainék, ugyanakkor a republikánus jelölt védelme eltörpült a demokrata Hillary Clinton és Barack Obama számára biztosított védelemhez képest.

A titkosszolgálatnál Renegát kódnéven futó Obama esetében a különleges védelmet még Richard Durbin illinois-i szenátor kérvényezte 2007. májusában, ami a legkorábbi ilyen időpont az előválasztások történetében, írja a Bloomberg. A kiemelt titkosszolgálati védelem keretében a közvetlenül a jelöltet kísérő ügynökök mellett a magasban helikopter körözött, négy mesterlövész két toronyból figyelt, míg a tömegben Szeretlek, Obama feliratú pólókban további titkos ügynökök vegyültek el, miközben Obama március 4-én este beszédet tartott San Antonióban.

Az Örökzöld kódnéven jelzett Clintonnak egykori first ladyként alapból is jár a kiemelt titkosszolgálati figyelem, amire Darrin Blackford szóvivő szerint a jelölt megosztó személye miatt is szükség van. Január végén fenyegetésekre válaszul megszigorították Hillary védelmét, több rendezvény résztvevőit fémdetektorral vizsgálták át, és megtöbbszörözték a New York-i szenátor mellé kirendelt ügynökök számát.