Obama privátpartikon mutatkozik be a zsidó közösségeknek

2008.07.03. 11:40

Csaknem 150 zsidó szavazó gyűlt össze júniusban egy Los Angeles-i magánlakásban, ami Barack Obama részéről a zsidó közösség felé nyitás egy új fejezetét jelentheti, írja a Haarec. A résztvevők közül néhányan régi Obama-támogatónak számítanak, ők azért jelentek meg, hogy megtudják, milyen segítséget nyújthatnak a jelöltnek a választási kampányban. Mások Hillary Clintont támogatták, ők arra voltak kíváncsiak, hogyan vélekedik Obama Izraelről, a Közel-Keletről, illetve a zsidó szavazókat érintő belpolitikai ügyekről.

A rendezvényre a média nem kapott meghívást, és várhatóan ez csak az első volt a zsidó közösséghez való közeledést célzó találkozások sorozatában. Elsősorban azt akarják elérni, hogy az Illinois-i szenátort bemutassák a zsidó közösségeknek, illetve hogy a zsidó kongresszusi képviselőket megnyerjék Obama támogatására. A lap szerint következő lépésként azt tervezik, hogy Obama még november előtt Izraelbe látogat útban Afganisztán és Irak felé, ezt a hírt azonban a kampánystáb egyik tagja sem erősítette meg.