McCaint is megtalálták a karikaturisták
További Fehér ház cikkek
- Joe Biden szerint Donald Trump olyan, mint egy hatéves gyerek
- Donald Trump szerint Washingtonból irányítják az ellene folytatott büntető hadjáratot
- Donald Trumpnak saját elvbarátai vittek be egy gyomrost, ami a győzelmébe is kerülhet
- Donald Trump olyan „alkut” ígért az abortuszról, amely mindenkinek tetszeni fog
- Hatalmas bajban az elnök, de a kihívója sem örülhet annyira
A Vanity Fair úgy döntött, hogy válaszol a New Yorker előző heti, Obama karikatúrát ábrázoló címlapjára, amelyen a demokrata jelölt tradicionális muszlim ruhában, felesége pedig gyakorlóruhában, hátán gépfegyverrel látható, és az eredetiből kiindulva a republikánus elnökjelölt John McCaint és feleségét vette célba.
Az obamás címlappal ellentétben csak a Vanity Fair honlapján megtekinthető változaton McCain és a felesége, Cindy az illinois-i szenátorhoz és Michelle Obamához hasonlóan összeüti az öklét az ovális irodában, de a kandallóban nem az amerikai zászló, hanem az alkotmány ég, felette pedig Oszama bin Laden portréjának helyére George W. Bush kétségbeesett arca került. Cindy a gépfegyvert pirulákra cserélte, míg a pizsamának is beillő öltönyben látható McCain járókeretre támaszkodva mosolyog a képen. (Guardian, Los Angeles Times, Vanity Fair)
Bár McCain stábja korábban kifogásolta, hogy az illinois-i szenátor nagyobb figyelmet kap a médiában, valószínűleg nem az esélyek ehhez hasonló kiegyenlítésére gondoltak. A republikánus jelölt emberei az utóbbi időben többször is elfogultsággal vádolták a különböző médiumokat, legutóbb például nehezményezték, hogy a New York Times eredeti formájában nem volt hajlandó megjelentetni McCain egyik írását. Az is többeknek szúrta a szemét, hogy miközben a Közel-Keleten és Európában kampányoló Obamát népes újságíró had kísérte el, a New Hampshire-be érkező arizónai szenátort kedden mindössze egy riporter várta a reptéren.
A média elfogultságának alátámasztására a kampánystáb a héten még egy Obama Love néven futó videót is feltett a netre, amelyben leleplező szándékkal tévés műsorvezetők és újságírók nyilatkozatait vágták össze.
A republikánus jelölt tanácsadói emellett idéztek egy nemrég készített vizsgálatból, amely alapján Hillary Clinton június eleji visszalépése óta Obama a választásról szóló cikkek 78 százalékában jelent meg kiemelt helyen, míg McCain csak minden másodikban. A több mint háromszáz napilapot, magazint és tévéműsort hetente vizsgáló Minőségi Újságírásért Program mellett pedig a Tyndall Report médiafigyelő csoport is azt mutatta ki, hogy Obama több figyelmet kap a médiában.
Így gondolják a választók is, a Rasmussen nemrég készült felmérésében ugyanis a válaszadók 49 százaléka állította, hogy Obamával kivételeznek a hírekben, míg McCain esetében csak 14 százalék vélte ugyanezt. Az eredményt az egyes pártok szavazóira lebontva kiderült, hogy a republikánusoknak a háromnegyede gondolta, hogy a média Obama felé húz, míg a demokratáknak csak az egyötöde állította, hogy inkább McCainnel kivételeznek a hírekben.
Az Investor’s Business Daily érdekes oldalról közelítette meg a kérdést. Ők azt bányászták ki az elérhető adatokból, hogy tizenötször több újságíró adományozott 2008-ban pénzt demokratáknak, mint republikánusoknak, 225 ezer dollár áll szemben 16 ezer dollárral. Az elnökségért versengő két jelöltet tekintve ennél is jelentősebb a különbség, Obama ugyanis húszszor kapott több pénzt, mint McCain.
McCainnek azért lehet különösen fájó a mostani felállás, mivel már a 2000-es, sikertelen elnökjelölti indulása óta különösen jó kapcsolatot ápolt a legfontosabb médiumok képviselőivel, és egyszer még viccesen meg is jegyezte, hogy a média az egyik legfontosabb bázisa. A republikánusok médiakedvence még a 2008-as előválasztási időszakban is kiemelt figyelmet kapott, azonban az előválasztások alatt a demokrata oldalon hasonló módon kezelt Obamával már nem tudta felvenni a versenyt.
Rovataink a Facebookon