McCain feleségét kórházba juttatta egy rajongó
A republikánus elnökjelölt John McCain feleségét szerdán kórházba juttatta egy túlságosan is lelkes támogató, aki egy michigani rendezvényen olyan erősen rázott kezet Cindyvel, hogy a nőnek kificamodott a csuklója, írja a CNN. Cindy a fájdalom első jelére kórházba ment, ugyanis korábban sérült már meg komolyan a keze hasonló módon, amit akkor először nem is vett komolyan.
“Eltörtem a csuklómat, miközben kezet fogtam az emberekkel. Először csak egy kicsit érzékenyebbnek gondoltam, de aztán kiderült, hogy eltört. Úgyhogy azt hiszem, vannak hátrányai is a kampányolásnak” - idézte fel férje 2000-es elnökválasztási kampányát még 2004-ben. Akkor egy kellemesebb kézfogás élményéről is beszélt, állítása szerint ugyanis Ronald Reagan szorítására egész életében emlékezni fog. “A keze olyan volt, mint apámé: puha, de nagy és erős. Ez volt az első benyomásom Washingtonból” - mondta.
A politikusok gyakori pacsizása egyébként más hátrányokkal is járhat, 2007. júniusában például megjelentek olyan hírek, hogy a George W. Busht ujjongva üdvözlő tömegből valaki lelopta az elnök karóráját az egyik kézfogásnál. Később a Fehér Ház és az albán rendőrség tagadta a hírt, bár még hivatalosan is két verziót hoztak nyilvánosságra, az egyik szerint Bush maga vette le az órát, a másik szerint pedig az egyik testőre volt előrelátó.
Rovataink a Facebookon