A nagy Hillary támogató McCainhez pártol

2008.09.17. 18:58
77 hozzászólás

A demokrata elnökjelöltséget elbukó Hillary Clinton egyik fontos támogatója, Lynn Forester de Rothschild szerdán nyilvánosan bejelenti a republikánus elnökjelölt John McCain támogatását. A döntés egyrészről nem jelent különösebb meglepetést, hiszen Forester már korábban is arról beszélt, hogy arrogánsnak tartja Barack Obamát, aki szerinte nem érti meg az átlag amerikaiakat. Ugyanakkor a lépés mégis jelzésértékű, hogy az egykori first lady legelszántabb támogatóit nem hatotta meg kedvencük demokrata konvención az illinois-i szenátor mellett elmondott beszéde, és tényleg készek átszavazni a republikánus jelöltre. (AP)

„Őszintén szólva, nem igazán szeretem. Úgy érzem, elitista, és nem adott okot arra, hogy bízzak benne” - jelentette ki még a nyáron a CNN-nek Obamáról. A tervek szerint komolyan kampányol majd McCain mellett a november 4-i elnökválasztásig hátralévő másfél hónapban a Hillary egyik közeli ismerősének tartott üzletasszony, aki korábban legalább 100 ezer dollárt hozott a New York-i szenátor kampányának.

Update: A CNN-es Larry King műsorában Donald Trump is bejelentette, hogy John McCaint támogatja. Az üzletember a demokrata előválasztások alatt Hillary Clinton mellé állt, de májusban már McCainnek is utalt adományokat. A műsorban kifejtette, hogy szerinte Obama hibát követett el, amikor nem Hillaryt választotta alelnökjelöltjének.