Még sok kalapozás vár Obamára

2008.09.18. 10:05
30 hozzászólás

A demokrata elnökjelölt Barack Obama augusztusban újabb rekordot kalapozott össze, azonban a látszat ellenére nincs egyértelmű pénzügyi előnyben republikánus ellenfelével szemben. Az utolsó két hónapban a kötöttségekkel járó állami pénzből kampányoló John McCainnek ugyanis komoly segítséget jelenthet az ügyesen takarékoskodó republikánus pártvezetés, miközben a másik oldalon a Demokrata Nemzeti Bizottság (DNC) folyamatosan feléli tartalékait. (AP, Politico)

Obama 66 millió dollárt gyűjtött össze a nyár utolsó hónapjában, amellyel saját, még februárban felállított 55 milliós rekordját döntötte meg. A kampánystáb tájékoztatása szerint a hihetetlen eredményhez több mint félmillió új adományozó is hozzájárult, és ezzel összesen már két és fél millióan utaltak át kisebb-nagyobb összegek formájában 440 millió dollárt a demokrata jelölt számlájára.

Több külföldi elemző szerint ugyanakkor Obamának szeptemberben és októberben újabb rekordokra lesz szüksége, ha a korábbi tervei szerint számottevően több pénzt akar összegyűjteni a republikánusoknál. A pénzgyűjtésben jeleskedő Obama problémáját a demokrata párvezetés gyengélkedése jelenti, amelyik csak 17 millió dollárt tudott összeszedni augusztusban, ráadásul a korábbi gyűjtéseit felélte, így csak 17,5 millióval vágott neki a kampány utolsó időszakának. Obama 77 millióval a bankban kezdte meg a hátralévő két hónapot, ami demokrata oldalon összesen 95 millió dollárt jelent.

A republikánus jelölt John McCain ellenfelénél ugyan jóval kevesebbet, csak 47 milliót szedett össze augusztusban, de az utolsó két hónapra kapott 84 millió dollárt, amiért szövetségi finanszírozással kampányol majd. Az arizonai szenátor ezen felül számíthat a Republikánus Nemzeti Bizottságra (RNC), amelyik sokkal több pénzen ül, mint demokrata megfelelője. Ráadásul míg az állami milliókhoz McCain már nem gyűjthet további adományokat, bejelentése után máris tízmillió dollárt hozó alelnökjelöltje, Sarah Palin minden gond nélkül kalapozhat az RNC-nek. Az AP információi szerint egyébként az alaszkai kormányzó ennek megfelelően a következő másfél hónapban szinte minden második nap részt vesz majd pénzgyűjtő rendezvényen.

Az RNC 76 millió dollárral zárta az augusztust, és az egyik pártvezető elmondása szerint hozzájön még további 20 millió dollár különböző helyi alapokban, valamint a McCain korábbi pénzéből átirányított 18 millió. Ez azt jelenti, hogy az arizonai szenátor állami 84 millióján kívül a republikánusok összesen 112 millió dollárral kezdték meg a szeptembert, ami annak ellenére is fontos fegyvertény, hogy az összeget a jelölt saját pénzénél csak kötöttebb feltételekkel lehet az elnökválasztáshoz hasznosítani.

A republikánusok tehát elsősorban a DNC gyengélkedésének köszönhetően feldobták a labdát Obamának, akinek a szövetségi finanszírozás elutasításával egészen november 4-ig időt és energiát kell fordítania a minden korábbit meghaladó pénzgyűjtésbe. Persze nagyon úgy tűnik, hogy szeptemberben még az esetleg továbbra is bukdácsoló pártvezetés mellett sem lesz gondja: először a konzervatív tábort feltüzelő Sarah Palin republikánus konvención elmondott beszédét követően folyt be egy nap alatt tízmillió dollár a demokrata jelölt kasszájába, míg a héten további tizenegymillió jött össze egy este alatt a hollywoodi hírességek segítségével. Mondanunk sem kell, mindkettő rekordnak számított.

Kedden a hagyományosan a demokratákat támogató hollywoodi sztárok közül Leonardo DiCaprio, Jamie Lee Curtis és Steven Spielberg is megjelent egy fejenként 28 500 dollárba kerülő vacsorából és egy 2500 dolláros koncertből álló rendezvényen, amelyen Barbra Streisand lépett fel. Bár az este sok pénzt hozott a demokratáknak, McCain azonnal celebnek állította be a rendezvény előtt a sztárokkal fényképezkedő Obamát és mindenkit emlékeztetett az elhíresült Paris Hiltonos tévé hirdetésére.