Obamára büszke lenne Dagobert bácsi
További Fehér ház cikkek
- Elfogadták az Egyesült Államok költségvetését, nem áll le a kormányzat
- Az elektori kollégium is megválasztotta Donald Trumpot az Egyesült Államok következő elnökének
- Donald Trump változásokat ígért, a NATO-ból való kilépést is megfontolná
- Az FBI új igazgatója szerint Amerikát sátánimádó pedofilok összeesküvése irányítja
- Hunter Biden megúszhatja a felelősségre vonást, elnöki kegyelmet kapott az apjától
A november 4-i elnökválasztást megelőző legutolsó pénzügyi jelentések szerint október elején ugyan némileg visszaesett Barack Obama támogatóinak az adakozási kedve, azonban a demokrata elnökjelölt a szeptemberben összegyűjtött 150 millió dollárral így is bődületes rekordot állított be. Bár a pénzügyi szempontból jócskán lemaradt republikánusok szerint a pénz nem minden, de a gazdasági helyzet előtérbe kerülése mellett az összegyűjtött milliók is mindenképpen közrejátszottak számos republikánus államban Obama előretérésébem. (AP, Bloomberg)
Obama szeptemberi eredményéhez újabb csúcsot jelentő 632 ezer első adományozó is hozzájárult, és így egy év alatt már 3 milliónál is többen utaltak át összesen 650 millió dollárt az illinois-i szenátor kampányának, amivel magasan ő a legsikeresebb pénzgyűjtő az amerikai politikai kampányok történetében.
Jól érzékelteti a republikánus elnökjelölt John McCain hátrányát az elnökjelölő konvenciót követő időszakban, hogy a szövetségi finanszírozás elfogadásával az utolsó két hónapra kapott 84 millió dollár alig több mint a fele a demokrata jelölt szeptemberi rekordjának. Az állami támogatás elfogadása egyben azt is jelenti, hogy az arizonai szenátor augusztus végétől saját kampányának már nem, csak a pártvezetésnek megfelelő Republikánus Nemzeti Bizottságnak (RNC) gyűjthetett újabb milliókat. A korábban a demokrata pártnál sokkal többet összekalapozó, és ügyesen takarékoskodó RNC segítségével McCain némileg ellensúlyozni tudja a különbséget, bár a párt pénzét csak megkötésekkel lehet az elnökjelölt népszerűsítésére felhasználni.
A republikánusok korábban is elismerték Obama nyomasztó pénzügyi fölényét, de mindig emlékeztettek rá, hogy John McCain republikánus elnökjelölt sem lehetne, amennyiben a pénzen múlna a végeredmény, hiszen mind Rudy Giuliani, mind Mitt Romney sokkal többet áldozott az előválasztások megnyerésére. Ez valóban így van, ugyanakkor a rekordok segítségével Obama egész pályás letámadásba kezdhetett, és a billegő államok mellett több hagyományosan republikánus erősséget is játékba hozott. McCainnek ezzel szemben gondosan figyelnie kellett a kiadásokra, és a túl drágának és kockázatosnak bizonyuló Michigant inkább fel is adta.
Emellett számos elemző szerint többek között a tévéhirdetések és a helyi irodák száma jelzi egy kampány erejét egy államban, és a két hónap nagy részében a legtöbb csatatéren mindkét szempontból Obama vezetett. Az illinois-i szenátor több mint hétszáz irodát nyitott a megszerezhető államokban, és október elején 82 millió dollárt költött hirdetésekre, míg McCain és az RNC együttesen is csak feleannyit. Szeptemberben a demokrata jelölt háromszor többet fordított reklámokra, mint ellenfele.
A Wisconsin Egyetem október elején publikált kutatása szerint volt olyan hét, amikor Obama nyolcszor többet költött tévéhirdetésekre Észak-Karolinában, míg Virginiában négyszeresen múlta felül ellenfelét. A szintén kulcsfontosságú Floridában és Pennsylvaniában pedig három az egyhez volt az arány a demokrata jelölt javára. Az elnökválasztás végeredményét meghatározó tizenöt tagállamból mindössze kettőben, Minnesotában és Iowában költött többet egy kicsivel a republikánus induló a vizsgált időszakban.
A tévéhirdetés roham arra is lehetőséget teremtett, hogy Obama ellenfelénél jobban árnyalja üzenetét. Miközben a nagy negatív fordulat jegyében például McCain legtöbb hirdetése támadó szellemű volt, addig Obamának csak minden harmadik reklámfilmje esett ebbe a kategóriába - pedig nagyságrendileg majdnem ugyannyi negatív hirdetését sugározták. Pénzügyi előnyének segítségével a kisfilmek többségében mégis személyes imázsának építésére és az ország előtt álló különböző kihívásokra koncentrálhatott. Emellett Obamának még arra is volt pénze, hogy október 29-én estére félórás blokkot vásároljon a nagy országos csatornák tényleg drága főműsoridejében. A műsor várhatóan igazi kuriózumnak számít majd, a Saturday Night Live már el is készítette a paródiáját.
Az eddig szembetűnő különbségek ellenére egyébként az utolsó két hétnek már kiegyenlítettebb feltételekkel vágtak neki az elnökjelöltek: Obamának 66 milliója maradt a bankban, míg a Demokrata Nemzeti Bizottság (DNC) valamivel kevesebb, mint 15 millióval rendelkezett. McCainnek 25 milliója volt a saját kasszájában, amit részben kiegészít az RNC maradék 59 millió dollárja.
Bárki nyer is azonban november 4-én, az már biztos, hogy Obama az adományozók körének kiszélesítésével és az internetes felajánlásokkal a kampánypénzgyűjtés egészen új dimenzióit teremtette meg. Szakértők szerint a következő elnökválasztási kampányok mind tanulnak a 2008-as versenyből, és célul tűzik majd ki a 600 millió dolláros álomhatár átlépését.
Rovataink a Facebookon