Sokan pályáznak Obama székére
John F. Kennedy óta Barack Obama az első elnökké választott szenátor, akinek utódját Illinois állam kormányzója nevezi ki a kongresszusba. Rod Blagojevich-nek gyakorlatilag teljesen szabad keze van, a törvények csak annyit írnak elő, hogy a leendő szenátornak legalább harminc évesnek, kilenc éve amerikai állampolgárnak és illinois-i lakosnak kell lennie. Mivel Obama a szenátus egyetlen fekete tagja, nagyon sokan mindenképpen afroamerikai politikust látnának szívesen utódjaként, ugyanakkor a kormányzó környezete szerint a döntésben nem feltétlenül fog szerepet játszani ez a szempont. (AP)
Sokan szívesen kihasználnák a lehetőséget, hogy bármiféle küzdelem nélkül bejuthatnak a 2010-es időközi választásig a szenátusba, egy részük már az elnökválasztási győzelem előtt bejelentkezett a kormányzónál, míg mások csak a héten indították meg a rohamukat. „Soha nem volt még annyi barátom, mint most hirtelen” - mondta mosolyogva Blagojevich.
A különböző elemzők három illinois-i kongresszusi képviselőt tartanak a legesélyesebbnek a posztra. Közülük Jesse Jackson Jr. a legismertebb, aki a választási kampány során Obama lelkes támogatójának számított, és egy ponton még a később megválasztott elnököt kritizáló apjával is szembefordult. Danny Davis és Jan Schakowsky, a másik két képviselő viszont konkrétan dolgozott is Obama elnöki kampányában.
Ugyancsak esélyesnek tartják a thai származású Tammy Duckworth-t, aki két lábát is elvesztette az iraki háborúban, és jelenleg a veteránügyeket intézi a kormányzó mellett az államban. Az asszony két éve indult már Illinois egyik képviselői helyéért, azonban akkor nem járt sikerrel. A közeli barát kinevezése helyett az sem elképzelhetetlen, hogy a kormányzó egyik lehetséges riválisát távolítja el a szenátori kinevezéssel. Lisa Madigan államügyészt ugyanis legtöbbször Blagojevich egyik 2010-es kihívójaként emlegetik.
A kormányzó elmondta, hogy mindenképpen kikéri majd Obama véleményét is adöntés előtt, viszont jelezte, hogy nem kell már mindjárt a jövő héten számítani a nagy bejelentésre. Valószínűleg csak az utolsó pillanatban derül ki, hogy ki veszi át Obama helyét a 2009. január 3-án a 111. kongresszusban. Blagojevich annyit azért leszögezett, hogy nem saját magát akarja kinevezni, amire egyébként lehetősége lenne.
Rovataink a Facebookon