Hányféleképpen szólal meg Clinton és Trump?

Mindenkinek van, valakinek több is – kezdődik a Bloomberg akcentusról szóló videója. Azért Hillary Clintont választották példának, mert jó 30 évet töltött a rivaldafényben, részben saját jogán, részben Bill Clinton arkansas-i kormányzó (1979–81, 1983–92), majd amerikai elnök (1993-2001) feleségeként.  

A dátumok azért fontosak, mert a Bloomberg szerint arra derítenek fényt, hogyan használja Hillary sok akcentusát különböző közönségekre finomhangolva. Első, 1983-as bejátszásukban (Bill Clinton második kormányzói ciklusának kezdőéve) kőkemény déli kiejtéssel beszél, ami az 1987-es videórészletben már alig érzékelhető, 1992-ben viszont (épp, amikor Bill Clinton az elnöki székért sázll ringbe) erősebb, mint valaha.

A kilencvenes évekből egy természetes középnyugati benyomást keltő videót játszanak be, ami 2000-re (azaz egyébként chicagói születésű Hillary első szenátusi ciklusának kezdetére) New York-i szenátor lévén északnyugati kiejtéssel beszél egy kampányfilmben. Ezt nagyvonalúan „akcentus nélkülinek” hívja a narrátor, pont amiatt, amiért Hillary is váltogatja a kiejtését: mióta világ a világ, mindenki a sajátját tartja A Kiejtésnek, mindenki másét idegennek érzi. Ezért játszik néha Barack Obama is az akcentusával – ahogy a videó végén az egyik utolsó bejátszás is tanúskodik róla.

Hillary Clinton pedig, mióta elnöki előválasztásokon indul, mintha újra elővenné a vidékiesebb, egy csipet cinizmussal néha már-már Sarah Palinre hajazó kiejtését. Ez persze semmi ahhoz képest, amilyen egyszerű, mint a lejtő stílusban Donald Trump kommunikál, ezért is ő volt a céltáblája a zseniális videónak, ahol művelt brit kiejtéssel szinkronizálták alá a saját szövegét.

Bárkivel megeshet?

Deborah Tannen, a Georgetown Egyetem nyelvésze a CBC-nek néhány hete azt mondta, hogy egyébként a Clintonnál világosan megfigyelhető úgynevezett kódváltás természetes jelenség, ami bárkivel előfordul – csak ha egy politikust kapunk rajta, hajlamosak vagyunk azt gyanítani, befolyásolni próbál minket a nyelvhasználatával. Scott Walker wisconsini kormányzó is a Nagy-tavaknál felejtette középnyugati kiejtését, amikor még versenyben volt a republikánus elnökjelöltségért, emelte ki Tannen.

Egy másik nyelvész, Walt Wolfram szerint előfordul, hogy a kódváltás jól sül el: szerinte alapvető a különbség George W. Bush volt elnök és a jelöltségért folyó versenyből kiesett Jeb Bush között: előbbi sokkal otthonosabban használta az amerikai angol jellegzetesen délies változatát. Elemzők kiemelik még Ted Cruzt, aki tónusaival, jellegzetes tagolásával és hangsúlyozásával egy prédikáló lelkész benyomását kelti – ami konzervatív bázisa körében érthetően népszerű.

És hogy mi a közös Bernie Sandersben és Donald Trumpban? Mindketten megőrizték jellegzetes New York-i kiejtésüket (Sandersnél laikusként is könnyű kihallani, hogy bizonyos helyeken nem ejt r-betűt, hogy ne menjünk messzire, New York nála „nyú jók”), ami erősíti őszinte, hiteles imázsukat – és népszerűségüket a munkásosztály körében.

A tanulság Bob Shrum, John Kerry és Al Gore egyik volt tanácsadója szerint, hogy Trump „hitelesnek hangzik – hiteles demagógnak”:

A tanácsom az, hogy érdemes úgy beszélni, ahogy az ember egyébként is tenné. Aki olyan szeretne lenni, mint Bill Clinton, beszélhet délies kiejtéssel. De ha nincs meg benne Clinton melegsége, emberközelisége, mire menne vele?