Trumpnak igaza volt: rossz mikrofont kapott
Donald Trumpnak, a republikánusok elnökjelöltjének igaza volt, amikor a hétfői elnökjelölti vita után panaszkodott, hogy valami baj volt a mikrofonjával – írja az MTI. Ezt az Elnökjelölti Viták Bizottsága ismerte el a pénteki nyilatkozatában.
A republikánus elnökjelölt rögtön a vita után panaszkodott újságíróknak arra, hogy a mikrofonja nem működött rendesen. Egy nappal a Hempsteadben lévő Hofstra Egyetemen megtartott elnökjelölti vita után pedig a Fox tévécsatornának adott interjújában részletesen beszélt arról, hogy valami baj volt a mikrofonnal:
Nem tudom, lehetett-e észlelni a teremben, de az én mikrofonom szörnyű volt. Kíváncsi vagyok, vajon szándékosan szerelték-e fel így?
– kanyarodott az összeesküvés-elméletek irányába Trump, hogy aztán szerdán, szintén a Foxnak már egy fokkal finomabban fogalmazzon: "Természetesen nem akarok összeesküvés-elméletekben hinni, de az én mikrofonom jóval halkabb volt és recsegett."
Mintha lihegne, fújtatna
A Trump-kampány néhány munkatársa is arra panaszkodott, hogy valami baj lehetett a mikrofonnal, mert szokatlanul felerősítette Trump lélegzetvételeit, és úgy hangzott, mintha lihegne, fújtatna. Howard Dean demokrata párti politikus erre még azt is felvetette, hogy Trump kokainozik, azért liheg ennyire. Ez a felvetés viszont még a Demokrata Párton belül is felháborodást keltett, így a politikusnak pénteken nyilvánosan bocsánatot kellett kérnie Donald Trumptól.
A republikánus ellenfél mikrofonproblémáján gúnyolódott a demokrata jelölt Hillary Clinton is, aki egy kampánygyűlésen azt mondta: "akinek rosszul sikerült az éjszakája, az a mikrofonra panaszkodik". A nyíltan Clintont támogató CNN szintén Trumpon élcelődött: "volt ott egy rossz mikrofon, de rajta kívül ezt senki nem vette észre".
Az Elnökjelölti Viták Bizottsága ezzel szemben elismerte, hogy hibás mikrofont adtak Trumpnak, de további részletekkel nem szolgált a bakiról.
Rovataink a Facebookon