Levelet írtak a Bush-nővérek az Obama lányoknak

2017.01.14. 07:57
13 hozzászólás

A TIME csütörtöki számában jelent meg Jenna Bush-Hager és Barbara Bush levele a Fehér Házból távozó Obama-lányokhoz. Az írásban tapintható az együttérzés: a Bush-nővérek tudják, milyen érzés összebarátkozni a Fehér Ház személyzetével, biztonsági őrökkel a hátuk mögött randizni, vagy úgy járni iskolába, hogy a szüleid folyamatosan az újságok címlapjain szerepelnek. Nyolc évvel ezelőtt az ő feladatuk volt, hogy az akkor tíz- és hétéves Malia és Sasha Obamát körbevezessék új otthonukban. Barbara Bush (aki azóta megalapította és vezeti a Global Health Corps nevű segélyszervezetet) és Jenna Bush-Hager (aki a TODAY Show-nál dolgozik) levelének fordítását olvashatják.

„Kedves Malia és Sasha!

Nyolc évvel ezelőtt, egy hideg novemberi napon a Fehér Ház lépcsőin köszöntöttünk titeket. Láttuk a szemetekben a csillogást, de az óvatosságot is, ahogy először felmértétek új otthonotokat. Szabadságot vettünk ki baltimore-i és New York-i munkahelyeinken, és Washingtonba utaztunk, hogy körbevezessünk benneteket. Hogy megmutathassuk a Lincoln Hálószobát, és azokat a hálókat, amik egykor a mieink voltak; hogy bemutathassuk nektek a virágosokat, a kertészeket, a lakájokat, mindazokat, akik annak szentelik a mindennapjaikat, hogy ezt a történelmi házat otthonná varázsolják. Négyen kóboroltunk a fenséges termekben, ahová nem volt más választásotok, mint hamarosan beköltözni. Mikor lecsúsztatok a napozóterem lépcsőjének korlátján, pont mint mi nyolc- és aztán később a gyerekkorunkra emlékezve húszévesen, nem lehetett megállni, hogy osztozzunk a kacagásotokban.

Annyi mindent tettetek nyolc év alatt. Annyi mindent láttatok. Édesapátokat átkarolva álltatok Robben Island dél-afrikai börtönének ajtajában, ahol Nelson Mandelát évtizedekig őrizték. Édesanyátokkal együtt utaztatok Libériába és Marokkóba, fiatal lányokkal beszéltetek az oktatás fontosságáról – olyan lányokkal, akik magukat látták bennetek, a szüleitekben pedig olyan felnőtteket, amilyenekké ők is válhatnak, ha szorgalmasan tanulnak. Állami vacsorákra jártatok, nemzeti parkokban túráztatok, nemzetközi vezetőkkel találkoztatok, és valahogy még apátok viccein is tudtatok nevetni a Hálaadásnapi pulykáknak osztott kegyelmekkor. Mindezt úgy, hogy gyerekek, iskolások és barátok voltatok. Végignéztük, ahogy kislányokból lenyűgöző fiatal nőkké cseperedtek, erélyesen és könnyedén.

És az egész alatt ott voltatok egymásnak, akárcsak mi.

Most egy újabb, nagyon szűk klubba fogtok belépni, a volt elnöki gyerekekébe – egy olyan helyzetbe, amire nem vágytatok, és amihez vajmi kevés az előírás. De olyan sok történik majd veletek! Ti írjátok majd az életetek történetét, túlnőttök szüleitek árnyékán, és mégis örökké veletek marad az elmúlt nyolc év tapasztalata.

Sose feledjétek el a csodálatos embereket akik a Fehér Házban dolgoznak. Mikor hétévesen nagyapánkat (George Bush) beiktatták, minket Nancy, a Fehér Ház virágosa köszöntött, és gyorsan beterelt a hidegből. Az évek során színes csokrokat kötöttünk együtt nagyapa éjjeliszekrényére. Húsz évvel később Jenna esküvőjére is Nancy kötötte a csokrot. Ünnepeljétek meg a ti Nancyteket. Mi mai napig jóban vagyunk a titkosszolgálatosainkkal. A felcseperedésünk részei voltak: ott voltak az első randijainkon, de még egy eljegyzésen és nászúton is. Tudjuk, hogy nem volt mindig egyszerű – ti is, mi is olyan tinédzserekként nőttünk föl, akiket hátizsákos férfiak követnek –, de az életüket kockáztatták értünk.

Élvezzétek az egyetemet. Ahogy a világ jól tudja, mi is élveztük. És nem kell ezentúl a világ súlyát a vállaitokon cipelnetek. Fedezzétek fel a szenvedélyeiteket. Derítsétek ki, kik vagytok. Hibázzatok – szabad nektek. Vegyétek körül magatokat hűséges barátokkal akik ismernek, szeretnek és megvédenek benneteket. Azok, akik ítélkeznek felettetek, nem szeretnek titeket, és a hangjukat meg sem kell hallanotok. A ti hangotok az igazán fontos.

Mindazt, amit láttatok, az embereket, akiket megismertetek és a leckéket, amiket megtanultatok mind felhasználhatjátok, hogy pozitív változást érjetek el. Kétségünk sincs, hogy ez sikerülni fog nektek. A szüleinkkel utazva sokkal többet tanultunk mi is, mint bármilyen órán tanulhattunk volna. Kinyitotta a szemünket új emberekre, új kultúrákra és gondolatokra. Gyári munkásokat ismertünk meg Michiganben, tanárokat Kaliforniában, orvosokat, akik a burmai határon dolgoztak, gyerekeket, akik Kampala poros utcáin álltak sorba, hogy láthassák az amerikai elnököt, de olyan gyerekeket is, akik HIV elleni szérumra vártak, hogy túléljék a betegséget. Emlékszünk egy lila ruhás kislányra aki nagyon fiatalnak tűnt, de csak a betegsége miatt volt olyan pici. Az édesanyja beismerte, hogy a kislány már talán nem éri meg hogy a gyógyszerek hassanak, de a testvérei még meggyógyulhatnak. Ez a találkozás inspirálta Barbarát, hogy az egészségügynek szentelje életét.

Túléltétek a Fehér Ház elképzelhetetlen nyomását. Kemény kritikákat hallgattatok a szüleitekről olyanoktól, akik sosem találkoztak velük. Csak álltatok, és hallgattátok, ahogy a csodálatos szüleiteket újságcímekre zsugorították. A szüleiteket, akik számára ti voltatok az elsők, és nem csak megmutatták, de nektek is adták a világot. Mint eddig is, ezentúl is veletek lesznek, ahogy elkezditek ezt az új fejezetet az életben. Mi is szurkolni fogunk nektek.

Jenna és Barbara"