46 százalékos feldolgozottság mellett, 250 ezer szavazat összeszámlálása után Mike Huckabee kétezer szavazattal átvette a vezetést John McCaintől. Százalékra még egyenlő, 39-39 az állás. Romney messze lemaradva, 18 százalékkal a harmadik.
Idaho olyan a demokratáknak, mint Montana a republikánusoknak. Idaho lakóinak többsége a republikánusokra szokott szavazni, ezért az ottani demokraták nyilván frusztráltak. Ma viszont feltűnést kelthetnek, mert először ők is részesei lehetnek a szuperkeddi őrületnek. Az államban eddig március végén tartották a demokrata előválasztást, most viszont előrehozták szuperkeddre. (A republikánusok majd később, május végén szavaznak itt.) Az ötlet bevált: akkora volt a részvétel, mint 30 éve soha. A helyi demokrata potentátok azon izgultak, hogy néhány terembe nem férnek majd el a demokrata előválasztók.
Obama győzelme borítékolható volt, minden felmérés szerint nagyon vezetett. Amikor szombaton az államban kampányolt, 14 ezer ember fogadta. Még csak a voksok 10 százalékát számolták össze, de Obama máris 73 százalékon áll, ami jó nagy előny.
Ahogy előbb-utóbb várható volt, Tennesseeben 44 százalékos állás mellett érte utol Mike Huckabee az eddig vezető John McCaint: jelenleg mindketten 33 százalékon állnak, de pár szavazattal már Huck vezet. Az exitpollok alapján néhány százalékkal ő nyeri majd végül a hagyományosan republikánus erősségnek számító államot. Romney 22 százalékával képtelen előre kapaszkodni, pedig egy hete még volt olyan felmérés, amiben csak 5 százalékkal volt lemaradva a két riválistól.
A szavazatok 47 százaléka és az exit pollok alapján immár biztos Hillary Clinton győzelme New Jersey-ben. A pllanatnyi állás 55-43, ami az előrejelzéseknél nagyobb Clinton-győzelmet sejtet.
Hihetetlenül szoros a demokrata verseny, pillanatnyilag Clinton győzelme hat, Obamáé négy államban tűnik biztosnak. Clinton még két győzelemre számíthat nagy valószínűséggel, Obama három államban tűnik esélyesebbnek a győzelemre.
A republikánusoknál egyértelműbb a helyzet, McCain öt államot már biztos bezsebelt, és még kettőben van nagyon jó esélye a győzelemre. Huckabee két államban biztos nyertes, és még egy harmadikban is győzelemre áll. Romney csak Massachusettsben győzött.
Már volt róla szó a blogban, hogy életem egy évét Georgiában, azon belül is Harris megyében, Shiloh-ban töltöttem. Csupán az érdekesség kedvéért, száz százalékos feldolgozottság mellett a demokraták versenyét Barack Obama 1478 szavazattal, 53 százalékkal nyerte az 1224 szavazatot, 44 százalékot szerző Clinton ellen. 78 egykori szomszéd a visszalépett Edwardsot támogatta.
A republikánusoknál John McCain nyert 1682 szavazattal 36 százalékkal. Romney 67 szavazattal végzett mögötte, Mike Huckabee 1208 szavazattal csupán a harmadik lett, ami meglepő, mert Harris megyét istenfélő evangéliumi protestánsok lakják. Ron Paul 11, a visszalépett Rudy Giuliani 38 szavazatot kapott.
Amire már az exit pollok és a szavazatok első negyede is utalt, azt a CNN immár hivatalosan is bejelentette. A demokraták alabamai előválasztását Barack Obama nyerte. A pillanatnyi állás szerint 63-35-re vezet, a végén tíz pontnál is nagyobb előnnyel zárhat.
A kanadai határ mentén fekvő, ritkán lakott hegyes Montanaban a republikánusok nagyon örülnek. Először igazán fontosak ebben az életben. A hagyományosan demokrata elkötelezettségű államban ugyanis először tartják a szuperkedden a republikánus előválasztást. Ezzel akarták felrázni a helyi pártszervezetet. Elég frusztráltak ugyanis, hiszen az államban működő sok bányász-szakszervezet mind a demokraták szekerét tolja. Most néhány percig fontosak lehetnek.
Montanaban csak a párt tisztségviselői szavazhattak, összesen 1817-en. 25 delegáltjuk lesz, akik a győztes mindent visz elve alapján egységesen ugyanazt a jelöltet támogatják majd a republikánus induló végső kiválasztásakor. Most nagyon úgy néz ki, hogy John McCain lesz ez az ember. Montana periferikus szerepét jól jellemzi, hogy csak Mitt Romney fáradt el személyesen kampányolni az államba, és az is még tavaly júniusban volt.
Tennesseeben 26 százalékos állás mellett John McCain 40 százalékkal vezet, Mike Huckabee 37-tel második, Mitt Romney pedig 18 százalékkal alaposan lemaradva követi őket.
Az államban előzetesen is McCain és Huckabee küzdelmére lehetett számítani, az exit pollok alapján Huckabee tűnik esélyesebbnek: a nagyobb számban szavazó férfiak között 9 százalékkal kapott több szavazatot McCainnél, a nők között pedig egyaránt 33 százalékon állnak. Az életkori megoszlásban is egyértelmű Huckabee előnye, McCain csak a 65 évesek között kapott több szavazatot.
A CNN és a Reuters is kihirdette a Rudy Giuliani korábbi polgármester által is támogatott John McCain győzelmét New Yorkban. McCain a nők és férfiak között, és minden korcsoportban 50 százalékos eredményt ért el, begyűjtve az állam rengeteg delegáltját.
A szavazatok 15 százaléka alapján John McCain kilenc pontra növelte előnyét Mike Huckabee ellen. A pillanatnyi állás szerint McCain 42, Huckabee 33, Romney 20 százalékon áll. A demokratáknál Obama 69-30-ra vezet, 17 százalékos feldolgozottság mellett.
Hillary Clinton győzött Tenesse, Arkansas, New York és Oklahoma államokban.
Riválisa, Barack Obama három államot hozott eddig szinte tuti biztosra: Illinois, Gerogia és Delaware ezek.
A republikánusoknál McCain áll a legjobban eddig, övé Delaware, Illinois, Connecticut és New Jersey.
Huckabee Arkansas és Nyugat-Virgina államokban látszik biztos befutónak.
Mitt Romney Massachuttes államot hozta csak. Nem csoda, hiszen ő ott volt kormányzó.
A CNN 86 százalékos feldolgozás mellett kihirdette Barack Obama győzelmét, aki 51 százalékon áll Clinton 44 százalékával szemben. Az előzetes felmérések ennél szorosabb állást jeleztek, ugyanakkor az exit pollokból már látszott, hogy néhány százalékkal Obamáé lehet az állam. A győzelemben közre játszhatott, hogy Obama az elmúlt öt napban három rendezvényt is tartott az államban, a legutóbbin pedig rekordméretű, 20 ezres hallgatóság gyűlt össze.
Az elsőként záró Georgiában már feldolgozták a szavazatok 45 százalékát. Az izgalmasabb versenyben, a republikánusoknál Mike Huckabee 35 százalékon áll, tartja hárompontos előnyét John McCain előtt. Romney erősödött, jelenleg 29 százalékon áll.
A demokratáknál Obama 21 pontra növelte előnyét, jelenleg 59-38-ra vezet.
Kansas-ben 12 százalékos állás mellett Obama 74 százalékkal vezet a 26 százalékon álló Clinton előtt. Nem sok felmérést ismertünk Kansas-ből, ennek ellenére szerintünk több okból is Barack Obamának állt a zászló.
A CNN szerint Hillary Clinton biztosan nyer a hazai pályán New Yorkban: az exit pollok alapján 58-42 arányban vettek részt nők, illetve férfiak az előválasztáson, a nőknek 62 százaléka, a férfiaknak 49 százaléka választotta Hillaryt. A férfiak között Obama jól tartotta magát, csak 4 százalékkal szavaztak rá kevesebben, a nők között ugyanakkor csaknem 30 pont Clinton előnye. A korcsoportos megoszlásban Obama egyedül a 18-29 éves korosztályban verte meg Hillaryt, ugyanakkor a fiatalok csak az összes szavazó 15 százalékát tették ki.
A dél-karolinai győzelem után volt egy pont, amikor úgy tűnt, hogy Obama New Yorkban és New Jersey-ben is ledolgozhat hátrányából, azonban a legutolsó pollok már mutatták, hogy Hillary államában nem várható hatalmas áttörésnek számító, 10 pont körüli különbség a két jelölt között.
Bár az exit pollok Huckabee győzelmét jósolják, az első tíz százaléknyi szavazat alapján John McCain 41, Huckabee 35, Romney 19 százalékon áll.
A demokratáknál Obama nyerhet az exit poll szerint, tíz százalékos feldolgozottságnál 70-29-re vezet.
De nagyon rezeg a léc. Az exit pollok alapján sem az ABC, sem a CNN nem mert demokrata győztest hirdetni a két New England-i államban. Massachusettsben a szavazazatok 10 százalékának összesítése után Clinton vezet 56-41-re, Connecticutban 23 százalék megszámlálása után Obama 50-48-ra (vagyis azzal az 1600 szavazattal, amit a már visszalépett Edwardsra és a veterán jelöltre, "elkötelezetlen"-re adtak le).
A CNN-en épp azt feszegetik, hogy az Obama mellett síkra szállt massachusettsi szenátornak, Ted Kennedynek kicst kínos lesz, ha Clinton nyeri az államot.
A CNN 16 százalékos állás mellett kihirdette John McCain győzelmét Delaware-ben. Sok meglepetés nem történt, legalább 9-10 százalékos különbséggel verni fogja a második helyen álló Mitt Romneyt.
A CNN előrejelzése szerint mind a republikánus, mind a demokrata oldalon egyértelmű győztese van az arkansas-i előválasztásnak, ami nem csoda, hiszen Mike Huckabee kormányzó, Hillary Clinton kormányzóné volt az államban. A Huck az előrejelzések szerint 54, McCain 24, Romney 16 százalékon zárt. A demokratáknál Clinton legalább akkora verést mért Obamára, amekkorát kapott tőle Georgiában. Az előrejelzések szerint 67 százalékával szemben Obama 27 százalékot szerezhetett.
Igaz, még csak a szavazatok tíz százaléka érkezett be, de Mike Huckabee stabilan őrzi öt pontos előnyét John McCain előtt, aki viszont Romney-ra ver rá nyolc pontot. A pillanatnyi állás: Huckabee 38, McCain 33, Romney 25.
A demokratáknál, tíz százalékos feldolgozottságnál egész biztatóan áll Hillary Clinton. Nyerésre nincs esélye, de az előrejelzésekkel szemben nincs negyven pontos hátrányban. A pillanatnyi állás: Obama 55, Clinton 40, a már visszalépett Edwards pedig 4 százalékon áll.
Tennessee-ben a szavazatok 3 százalékának összeszámlálása után a CNN kihirdette Hillary Clinton győzelmét, aki 54 százalékkal vezet a 34 százalékon álló Barack Obama előtt. Az előzetes felmérések is egyértelműen Clinton 20 pontos előnyét mutatták, ami nem is volt meglepő annak fényében, hogy Obama érdemben gyakorlatilag nem kampányolt az államban.
Már az exit pollok alapján is boritékolhatni lehetett Hillary győzelmét: 58-42 százalékos arányban szavaztak a nők és férfiak, Clinton pedig más államokkal szemben nemcsak a nők között vezet, hanem még a férfiak esetében is néhány százalékkal veri Obamát. Minden második szavazü 45 éven felüli volt, köztük több, mint 30 százalék Hillary előnye.
A CNN elemzői szerint a várható eredménynél Obama jobban is szereplhetett volna, a már korábban jelzett tornádó inkább neki árthatott, nem pedig Clintonnak.
A CNN előrejelzése szerint csak az biztos, hogy Romney tíz pont hátránnyal végzett a harmadik helyen. McCain és Huck versenyét a nők dönthetik el, az előrejelzések szerint talán inkább McCain javára. Ő 35, Huckabee 34 százalékkal zárt a felmérés szerint.
Sőt, még szorosabb is, mint a demokratáknál. A CNN eyit pollja szerint McCain van egy kicsivel előnyösebb helyzetben, ő 32, Romney 31 százalékra számíthat. Mike Huckabee 26 százalékkal végezhetett a harmadik helyen, de a szoros állás még változhat.
Ahogy New Jersey-ben, úgy Missouriban is eldöntehtetlenül szoros a verseny az exit pollok szerint. A CNN mérése Clinton hajszálnyi előnyét mutattja, 48 százalékával szemben Obama 45-re számíthat. Érdekesség, hogy a már visszalépett John Edwards akár 4 százalékot is szerezhetett.
Rovataink a Facebookon