Élete egyik legfontosabb, de biztosan legjobb beszédével köszönte meg a dél-karolinai választóknak a Clinton felett aratott elsöprő győzelmét Barack Obama. Az elmúlt héten a kampány másról sem szólt, mint a feketék és fehérek megosztásáról, erre ő beszéde ötödik mondatában már arról beszélt, hogy győzelmét egy nem mindennapi koalíciónak, "a fiatalok és az öregek, a fehérek és a feketék, ázsiaiak, latinók és benszülött amerikaiak, a demokraták, a függetlenek, és igen, részben a republikánusok" koalíciójának köszönheti. És hogy ez igaz, azt bizonyítja, hogy a felmérések szerint a fehér férfilakosság körében döntetlenre végzett Clintonnal, ahogy a dominánsan fehér Iowában nyert, New Hampshire-ben meg 37 százalékot szerzett.
95 százalékos feldolgozás mellett végeredményt hirdetünk, Barack Obama 55 százalékkal behúzta Dél-Karolinát, Hillary Clinton csak fele annyit, 27 százalékot, míg a nem olyan régen még második helyre is esélyesnek tartott John Edwards csupán 18 százalékot ért el. A korábbiakhoz hasonlóan ebben az államban is elképesztő volt a részvétel a demokrata előválasztáson, összesen több mint félmillióan szavaztak a jelöltekre.
Kijöttek a részletes exit pollok, ez alapján Obama 53, Clinton 27, Edwards 18 százalék körüli eredményt érhetett el. A kutatások szerint Obama kizárólag a 65 évesnél idősebbek és a fehér választók körében szenvedett vereséget, úgy, hogy a fehér fiatalok szavazatainak a felét megszerezte.
A szombati előválasztásnak legfőbb tétje az volt, mennyivel nyer Barack Obama Clinton ellen. Ha tíz pontnál kevesebbel nyert volna abban az államban, ahol a választók több, mint fele fekete, Clintonék joggal vereségként propagálhatták volna. Ez, az előrejelzések szerint nem fenyegeti Obamát. Ami még számított volna, ha John Edwards végül megelőzi Hillaryt és a második helyen zár. Ez esetben mindegy lett volna, Obama mennyivel nyer. De ennek bekövetkezte sem tűnik valószínűnek.
Azaz, Dél-Karolinában Obama teljesítette a kötelező feladatot, így továbbra is reménykedve várhatja a február 5-i szuperkeddet. Clinton nem javított, de igazán nem is rontott pozícióján, hiszen Obama javarészt a feketék elsöprő támogatásának köszönheti sikerét. Ugyanakkor ez a későbbiekben még sokat számíthat. Február 5-én Georgiában, 12-én Washington D.C.-ben és Virginiában szavaznak, ahol a feketék szintén a demokrata szavazók felét adják.
Míg a demokratáknál lassan kiderül, mennyivel nyert Obama, a republikánusoknál egész komoly dolgok történnek. Charlie Crist, Florida republikánus kormányzója a CNN jelentése szerint hamarosan nyilvánosan John McCaint biztosítja támogatásáról. Napközben belelestünk John Zogby floridai felmérésébe, és azt kell mondjunk, McCainnek a lehető legjobbkor jön a támogatás. A felmérések szerint csak egy hajszállal vezet a Thompson kiesése után a szociális konzervatívok támogatását besöprő Mitt Romney előtt. Az adatok szerint McCain és Romney minden lényeges választói csoportban döntetlenre állnak.
A felmérés részleteiről vasárnap este közlünk részletesebb elemzést.
Update 1:50 Megtörtént az aktus, Crist felhívta McCaint, McCain megköszönte a támogatást. Kemény meccs lesz.
Update2 2:05 Hogy a harc mennyire kemény, azt jelzi, hogy McCain szombaton az MSNBC jelentése szerint nyilvánosan azzal vádolta Romneyt - pontosabban "egyik vetélytársát" -, hogy győzelme esetén kivonulna Irakból. Romney hevesen tagadta a vádat. A felmérések szerint a floridai republikánusok fele a gazdaságot tartja a választás fő témájának, a terrorizmus és Irak kérdése, McCain erősségei a háttérbe szorulnak. Nyilvánvalóan ezen kíván változtatni, mert Romney, bár eddigi gazdasági kezdeményezéseit nem értékelték túl sokra az elemzők, köztudottan a tőke kedvence. Meg, úgy látszik, a New Hampshire-i liberális és a michigani populista kitérő után ismét a republikánus fősodor, a szockonzervatívok támogatására hajt, akik McCaint adóemelő vörös ármánynak tartják.
Az AP exit pollja szerint végül a választók többségét kitevő feketék körében Barack Obama a szavazatok 81 százalékát szerezte meg, szemben a közvélemény-kutatások 60 százalék körüli előrejelzésével. A feketék körében Edwards gyakorlatilag nem kapott szavazatot - reggeli közvélemény-kutatásokat összefoglaló posztunkban már jeleztük, hogy a Edwards fekete támogatói az utolsó napon átpártolhatnak Obamához. Az amúgy Dél-Karolinából származó Edwards az exit poll szerint a fehérek körében legyőzte Clintont, de csupán három ponttal, így a második helyre a volt first lady tűnik esélyesnek.
Pár perce véget ért a demokraták dél-karolinai előválasztása. A CNN és az NBC előrejelzése szerint Barack Obama biztos győzelmet aratott, valószínüsíthető, hogy tíz pontnál nagyobb különbséggel győzte le a második helyezettet.
Az utolsó pillanatokban is tömegével gondolták meg magukat Dél-Karolina demokrata választói, így John Zogby a választás előtti estén lezárult közvéleménykutatása szerint Barack Obama (41%) megerősítette vezetését, Clinton (26%) a második helyét, John Edwards (19%) pedig visszaesett. Clinton a fiatalok körében tarolt az utolsó napokban, megduplázta támogatottságát a körükben, mindezt John Edwards kárára. Az már a korábbi mérésekből is látszott, hogy a dél-karolinai születésű Edwards támogatói a legkevésbé elkötelezettek, mint írtuk is, körükben nagy tartalékai voltak az államba a tervezettnél egy nappal korábban, csütörtökön visszatérő Clintonnak.
A republikánus versenyben vezető John McCain huszonhárom éves lánya, Meghan McCain az MTV News-nak adott nyilatkozatában elmondta, hogy abszolút megérti, miért vannak úgy oda a fiatalok a dél-karolinai demokrata előválasztáson esélyes Barack Obamáért. „Szerintem Obama olyan cuki! Szóval meg tudom érteni, hogy többek között, miért bolondulnak érte az emberek.”
Miközben érkezik a mozikba a lassan nyugdíjas Rambo negyedik kalandja, a szuperhős katonát megformáló Sylvester Stallone (erősen reklámszagot érzünk a levegőben) bejelentette, hogy a republikánusoknál egyre inkább élre törő vietnámi veterán John McCain elnökjelöltségét támogatja. (Breitbart.com)
A sorsdöntő február 5-i szuperkeddhez közeledve csak a legizmosabb három demokrata jelölt maradt versenyben, mivel az egyébként sem sok vizet zavaró Dennis Kucinich kongresszusi képviselő 2004 után másodszor is kiszáll az elnökjelölti versenyből. A politikus a clevelandi Plain Dealernak adott interjúban beszélt először döntéséről, de pénteken állítólag közleményben is bejelenti visszalépését. (AP)
A csütörtöki felfordulás után pénteken stabilizálódni látszik a helyzet a demokraták dél-karolinai versenyében. John Zogby követőmérésének január 22-24-i adatai szerint Barack Obama támogatottsága újabb egy pontot esett, azaz a héten már statisztikailag is releváns öt százalékpontot vesztett támogatottságából, most 38 százalékon áll. A demokrata jelöltek hétfői vitáján brilirozó Edwards csütörtökhöz képest két pontot javított, összességében már hat pontot erősödött a héten, 21 százalékos támogatottsággal a harmadik. Hillary Clinton támogatottsága gyakorlatilag változatlan, a legfrisebb mérések szerint 25 százalékkal még mindig biztos másodiknak tűnik.
Jópár tanácsadója otthagyta Mike Huckabeet, akik meg maradtak, ingyen dolgoznak tovább a legpénztelenebbnek számító jelölt kampányán (via AP). Huckabee nevetségesen kevés pénzzel, kétmillió dollár körüli kasszával futott neki az előválasztási kampánynak, remélve, hogy korai sikerei meghozzák támogatói adakozókedvét.
Az, hogy Barack Obama a múltban kokainozott, nem újdonság, maga a jelölt ismerte be, hogy zavaros ifjúkorában alkohol- és drogmámorba menekült. Most viszont már homoszexuális kapcsolattal is vádolja egy Larry Sinclair nevű férfi a YouTube-ra hat napja felkerült videójában. Mi több, azt állítja, hogy Obama 1999-ben is crackezett, pedig akkor már Illinois állami szenátora volt.
Végre előfizettünk kedvenc amerikai közvélemény-kutatónk, John Zogby szolgáltatására, így az elmúlt órákat kereszttáblázatok átnyálazásával tölthettük. Nem hiába, az adatok tanulmányozása alapján máris izgalmasnak látszik az egyébként korábban már lefutottnak tűnő dél-karolinai választás. Nem is kicsit, elképesztő dolgok történnek. Egyrészt úgy tűnik, hogy New Hampshire-hez hasonlóan Barack Obama itt is túl korán ért fel a csúcsra, támogatottsága a január 20-22-e, illetve a január 21-23-a közti időszakban négy pontot zuhant. Félnie egyelőre nem kell, még mindig 15 ponttal vezet, Clinton népszerűsége stagnál. Nem úgy John Edwardsé, aki remek hétfői vitateljesítménye után szárnyalni kezdett, és az sem elképzelhetetlen, hogy a végén befut a második helyre.
Fred Thompson után az eddig gyakorlatilag nulla eredményt elérő Duncan Hunter is bejelentette visszalépését a republikánus elnökjelöltségért folyó küzdelemtől. Hunter, aki nem írt könyvet szibériai marslakókról, közleményében Mike Huckabee támogatására szólította fel maroknyi hívét.
Fred Thompson kedden közölte: kiszáll a republikánus elnökjelöltségért folyó versenyből. Az ex-szenátor-tévészínész-jogász utolsónak érkezett a mezőnybe és (a bármennyire is komolyan vehető jelöltek közül) elsőként távozik: nagy várakozás előzte meg szereplését, potyogtak a Reagan-párhuzamok, s amikor szeptemberben Jay Leno talkshow-jában bejelentette, hogy indul, mindenféle elemzők nagy várakozásokkal néztek szereplése elé.
Is nevű kommentezőnk felvetésére tippversenyt hirdetünk a lelkesebbeknek. A szabályok egyszerűek, egy kommentbe be kell írni, hogy melyik két jelölt küzd meg egymással novemberben, és ki nyer. Idővel lehet módosítani a tippeken. Hogy senki se féljen a leégéstől, elárulom, hogy egy novemberi reggelen én azt tippeltem, a demokrata jelölt Hillary Clinton lesz, a republikánus meg valamelyik szockonzervatív, akik közül Fred Thompsont neveztem meg végül és az ő győzelmére tippeltem. És lám, Thompson már vissza is lépett. Most McCain-Clinton párharcot várok, amit McCain fog nyerni. A teljes népesség körében szoros lesz, 50-50 körüli, de McCain nagy előnnyel nyer majd az elektori kollégiumban. Jöjjenek a tippek!
Az előválasztások megnyerése minden látszat ellenére elsősorban stratégiai harc. Ötven államban nem lehet nyerni, nyilván már az elején érdemes beáldozni egy-két helyet, hogy máshol sikereket érhessen el az ember. Eddig csak stratégiai hibákat láttunk ebben a kampányban, ideje, hogy egy jó húzásról is beszámoljunk.
Amíg Nevadában nagy egymás nyakába borulás jellemezte a demokraták vitáját, Dél-Karolinában lekerültek a kesztyűk a kezekről. Pedig egy hete Clintonék komoly támadást intéztek Obama ellen, mondván lehet ám Martin Luther Kingre hivatkozni, de a fekete polgárjogi harcos semmire se ment volna, ha nem áll mögötte Lyndon B. Johnson elnök. Akkor Obama mégis a megbékélést választotta, kölcsönösen dícsérték egymást Clintonnal a fekete kisebbség érdekében tettekért.
A dél-karolinai vita végre más volt. Obama láthatóan feladta eddigi békés taktikáját, és harcra készen érkezett az igen baráti publikum elé. Baráti volt a publikum, hiszen egyrészt Dél-Karolina regisztrált demokrata választóinak csaknem fele fekete, a vitát pedit a kongresszusi fekete frakció intézete szervezte.
Mitt Romney nevadai győzelmét elhomályosítja McCain dél-karolinai diadala, Clinton nevadai sikerén szégyenfoltott hagyott Obama. Esélylatolgató összefoglaló Index anyánkon>>
A dél-karolinai első hellyel fontos győzelmet arató John McCain sokáig váratta hallgatóságát, a beszédében pedig nem mondott egetrengető újdonságokat. „Nem éppen szokásos dél-karolinai győztes lett ma este” - mondta mosolyogva (az erősen konzervatív republikánusok között Bush korábban legyőzte a liberálisabb McCaint), majd rátért a hosszas köszönetnyilvánításra. Első körben megköszönte a dél-karolinai republikánusoknak patriotizmusukat, majd 95 éves mamájával bezárólag egész családfáját felsorolta.
A nagy hálálkodás után McCain elismételte már korábban is hangoztatott nézeteit, miszerint az igazsággal kell a választók elé állni, az emberek tiszteletéhez és megbecsüléséhez ugyanis az őszinteségen keresztül vezet az út. „Eddig ez elég jól működött” - jegyezte meg mosolyogva az őrjöngő tömeg előtt. A beszéd végén természetesen nem felejtett el emlékeztetni, hogy az elmúlt 28 évben mindig a Dél-Karolinát is begyűjtő induló lett később a republikánus jelölt, és hozzátette, hogy jó eséllyel várja a tíz nap múlva esedékes floridai megmérettetést.
"Felhívtam John McCaint, és gratuláltam neki. Sokkal inkább szerettem volna, ha ez fordítva történik" - villogtatta meg már legendás humorát a vereséget beismerő beszédében Mike Huckabee. A volt arkansas-i kormányzó ezután egy oldalvágást tett a negatív kampányáról híres Romney felé - a dél-karolinai választás nagy vesztese annyira negatív, hogy a többieket gyalázó reklámait is át kellett keresztelnie kontrasztreklámra. "Örülök, hogy az a két jelölt végzett az élen, akik a legcivilizáltabb kampányt folytatták" - mondta a Huck.
Lehet ráfázok, de azt mondom, a Huck ezt már nem fordítja meg. McCain magabiztosan, nagy fölénnyel hozta a tengerpartot, területeket hódított el az állam középső részén és még a konzervatív, evangéliumi északon is nyerésre áll két helyen, ahol meg veszít, ott kisebb különbséggel, mint 2000-ben. Győzelme kulcsa Fred Thompson jó szereplése lehetett. Thompson megosztotta az evangéliumi szavazótábort, ezzel gyengítette a Huckot.
Update: a poszt írása közben már 82 százalékra nőtt a feldolgozott szavazatok aránya. McCain még mindig vezet 3 százalékkal, úgyhogy a tipp már nem is annyira óvatos.
A szavazatok 57 százalékának feldolgozása után sem lehet megtippelni, ki nyerte a republikánusok dél-karolinai előválasztását. John McCain vezet 33 százalékkal, a Huck tízezer szavazattal, 3 ponttal van lemaradva. Thompson egy százalékkal ellépett Romney-tól. Ron Paul, Giuliani és Hunter változatlanul 4, 2 és 0 százalékon állnak.
Akárhogy is nézzük, Romney csúnya nagy vereséget szenvedett Dél-Karolinában. Hiába próbálja jelentős győzelemnek beállítani Michigant - Wyomingot és Nevadát ő sem gondolhatja komolyan -, a hazai pályán szerzett győzelem súlyát a dél-karolinai eredmények adhatták volna meg. De a győzelem nem adott lendületet Romneynak, lehet, hogy még a harmadik helyet sem csípi meg Dél-Karolinában.
Az pedig nem tűnik túl jó taktikának, ha csak azokban az államokban nyer, ahol a többiek nem harcolnak. Nyilván a többieknek is az összes delegátus felének a megszerzése a cél, így az elsőkörös győzelemhez a jelölőgyűlésen nem lesz elég a maradékot megnyerni. Persze, ha a harc a liberális McCain és egy szockonzervatív között dőlhet el, a párt megmentőjének és az egység megteremtőjének szerepére bármikor felajánlkozhat a politikai nézeteit úgyis rendszeresen a szezonhoz igazító, híres hajzatú mágnás.
A CNN megszólaltatta a nevadai előválasztást behúzó, de Dél-Karolinában alapos bukta elé néző Mitt Romneyt, aki már Floridából követi az eseményeket. A beszélgetést már-már hagyományosan az érmes hasonlattal kezdték, Romneynak van három arany és két ezüst, ezekből a politikus szerint a legutóbbi Nevada és Michigan is különösen fontos lépés a Fehér Ház felé vezető úton. A nevadai győzelem mellett a dél-karolinai állást persze nem feszegették túlzottan, Romney ehelyett az utóbbi időben mindenki által annyira kedvelt változás fontosságát emelte ki, és azzal kommentálta az állást, hogy a január 19-én elnyerhető delegáltakban nem áll rosszul.
Ha hinni lehet a CNN okosainak, John McCain győzelmének a kulcsa a dél-karolinai tengerpart megnyerése - ezen a területen múlt a 2000-es előválasztási veresége Bushtól. Charlestonban, a legnagyobb tengerparti városban hatvan százalékos feldolgozottságnál McCain 44 százalékon, a Huck 18 százalékon áll.
Államszerte még csak a szavazatok 28 százalékát számolták össze, ezek alapján McCain 36, Huckabee 28, Thompson és Romney 15-15, Paul 4, Giuliani 2 százalékon áll. Duncan Hunterre elvétve szavaztak csupán.
Rovataink a Facebookon