A floridai Palm Beach megye szavazatösszesítő testülete úgy döntött, hogy javasolja az összes elnökválasztási szavazat ismételt, kézi összeszámolását az egész megyében.
Erre annak nyomán jutottak, hogy az egy százalékos mintavétel alapján mutatkozó eltérést elég jelentősnek ítélték. E "nettó" különbség konkrétan - a korábbi értesülés szerinti 33 szavazat helyett, újabb, pontosított összegzés szerint - 19 szavazat a kézi számlálás nyomán Al Gore javára, tehát ha ezt "kivetítik" száz százalékra, akkor az 1900 szavazatot jelenthet a megyében Gore javára.
Ezek után a megyei vezetés elvben hamarosan elrendelheti az ismételt szavazatszámlálást.
A republikánusok szerint meg kell akadályozni az újraszámolást
| |
Hétfőn a szövetségi bíró meghallgatást tart Miamiban a republikánusok azon kérelme ügyében, hogy akadályozza meg a kézi újraszámolást. A republikánusok szerint a gépi számlálás a legmegbízhatóbb, szubjektív emberi tényezőktől mentes módszer. A konkrétan mintavétel céljából kiválasztott négy szavazókörzettel kapcsolatban felhívják a figyelmet arra, hogy mind a négy körzet erősen demokrata többségű. Ez valóban igazolható állítás, mert a gépi számlálás nyomán kimutatott változások jelentős Gore-fölény mellett keletkeztek. Ezért a republikánusok határozottan tagadják a fenti adat megyei szintre történő "kivetíthetőségét".
|
|
|
Korábban egész Floridában géppel már kétszer összeszámolták a leadott szavazatokat: először a választást követő éjszakán, majd - mivel Bush Gore-ral szembeni többsége a törvényben előírt fél százaléknál kisebbnek mutatkozott - az azt követő napokban még egyszer. A demokraták azzal a feltételezéssel szorgalmazták a harmadik, immár mindkét módszerrel történő számlálást, hogy a szavazólapok gépi feldolgozásakor a gép sok esetben nem érzékelt regisztrálható szavazatot, de ha emberek veszik szemügyre a lapokat, akkor találhatnak további, érvényes jelöltkiválasztásnak minősülő jelzéssel ellátott szavazólapokat.
A különbség abból adódhatott - mondták -, hogy ahol az egyes jelöltek kiválasztásának megjelölésére szolgáló, megfelelő perforált papírrészt a szavazó nem távolította el körültekintően a lapról, akkor a gép nem regisztrált jelölést, a számlálóbiztosok azonban megállapíthatták, hogy a szavazó egyértelműen megkísérelte valamelyik jelölt neve mellett a perforált papírrész eltávolítását. Ilyen esetekben a kézi számlálás során a jelölt javára plusz szavazatot írtak jóvá.
Bush az elnökségre készül
| |
George Bush közben bejelentette, hogy ő már az elnökségre készül, és az lenne a legjobb, ha a demokrata ellenfele feladná. Bush közölte: ,,most rajtunk a sor, hogy működő adminisztrációt készítsünk elő". James Baker, korábbi külügyminiszter, Bush tanácsadója felszólította Gore-t, hogy tartsa szem előtt az ország érdekeit, és ismerje el vereségét.
|
|
|
A republikánusok előzetesen tiltakoztak az újabb szavazatszámlálás ellen, mondván, már két átszámolás nyomán beigazolódott Bush győzelme. Egyben felhívták a figyelmet arra, hogy a kiválasztott szavazókörzetekre kiugróan nagy demokrata többség a jellemző, és ha ebből a környezetből történő "mintavétellel" növelik az érvényes szavazatok számát - úgy, hogy a kézi átszámolás révén a gép által értelemszerűen "pártsemleges módon", vagyis véletlenszerűen kihagyott szavazatok egy részét érvényessé minősítik át -, akkor a statisztikai valószínűség szerint a Gore-szavazatarányt növelik.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!