Nekem hiszel vagy a szemednek?

New Hampshire - a szemfényvesztés, avagy az amerikai elnökválasztás első állomása, a józan, a meghatározó, a király-avató állam. Az 1916 óta tartó előválasztások első fordulója az ország észak-keleti részén fekvő New Hampshire-ben kezdődik. Kellemes állam, szeles, havas, otthonos - megbízható, józan emberek. Régi idők Amerikája, konzervatív, homogén, itt-ott lázadozó, s bár nincsenek kissebségiek, nincsenek gettók, nincsenek bevándorlók, valahogy mégis állnak a zeitgeist magaslatán - akit ők választanak az lesz az elnök, kivétel William Jefferson Clinton - s mosolyognak is rögtön, lám-lám az sem a mi hibánk volt.

S ezért fél az, aki választatik, mert könnyedén eltalálja őket a fortélyos félelem bumerángja, nem számít itt a jó fazon, a megatonna dollár, a hiszekegyabortuszban, a nomoretaxes, nem számít itt hogy tudunk vagány palacsintát sütni, hogy lejattolunk a buszsofőrrel - itt csak a győzelem számít, a nagyérdemű, az egyértemű.

És John McCain győzött, és nem is akárhogyan, Bush, a megváltó, akit már hónapok óta W-nak keresztelt a zsongó ország, nagyot és keményet zuhant. Ahogy azt Mexikóban mondják, lehet, hogy a hálóban született, de tutti, hogy a gólt nem ő rúgta. Valhogy látják az emberek Clintont Bush-ban, kicsit ilyen, kicsit olyan, sáros is, meg ez meg az, született kavarógép, és ebből mostanság már nagyon elég. McCain még szűz, még magabiztos, nem vették az igazmondó öregurat komolyan, de lesz a következő fordulóban hirtelen, heves szerelem, lehullanak a kesztyűk, a ruhák, s megkezdődik tetőtől-talpig a kíméletlen mustra. S közben a demokraták csendesen mosolyognak - az utolsó álló tradíció most nekik fekszik, Amerikában a magasabb elnökjelölt még sohasem veszített, e hagyomány szerint egy év múltán, a mai vesztest, President Bradley-t ünnepeljük.