Kostunica csúcsra futtathatja a radikálisokat

A szerbiai választásokon két pártnak van esélye a győzelemre: Borisz Tadics, az év eleji elnökválasztás győztese vezette demokrata koalíciónak (Az Európai Szerbiáért) és a hivatalosan még mindig a Hágában raboskodó Vojiszlav Seselj által elnökölt, valójában Tomiszlav Nikolics alelnök irányította Szerb Radikális Pártnak. (Seseljnek már kevés befolyása van a szerbiai belpolitikára. A radikális gyűléseken ott vannak a fotói, idéznek tőle egy-két mondatot, de Hollandiából nehezen lehet érvényes mondatokat mondani Szerbiáról.)

Mégis a legtöbb szó a biztos harmadikról, Vojiszlav Kostunicáról esik, aki a Szerbiai Demokrata Párt és az Új Szerbia koalíciójának vezetője. Kostunica az elnökválasztás előtt nem szólította fel híveit, hogy addigi szövetségesét, Borisz Tadicsot támogassák Nikoliccsal szemben, majd az elnökválasztás után látványosan nem gratulált a régi-új elnöknek. Végül a függetlenségét időközben kikiáltó Koszovó ügyében szakított a demokratákkal, és az egykori autonóm tartománnyal kapcsolatos egységes álláspont hiányával magyarázva mondott le posztjáról, és kényszerítette ki az előrehozott választásokat.

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a 2007-es választások után Kostunica arra használta a radikálisokat, hogy kikényszerítse az együttműködést Tadics demokratáival, és megszerezze a miniszterelnöki széket.

Egy hasonló forgatókönyv most sem elképzelhetetlen, a helyzet azonban mára odáig fajult, hogy az eddig sem felhőtlen viszonyt ápoló egykori szövetségesek kölcsönösen lehazugozzák egymást, és Kostunica és Nikolics állítólag már meg is egyezett: a radikálisok győzelme esetén Kostunica miniszterelnök maradhat, sőt, kezdeményezni fogják Borisz Tadics eltávolítását a köztársasági elnöki pozícióból (ezt kétharmados parlamenti többség esetén tehetik meg).

Nikolics most nemcsak választást nyerhet, hatalomra is kerülhet - Klikk!

Ha a demokrata koalíció győz, akkor Európa, ha a radikálisok, akkor Oroszország felé fordul Szerbia? A helyzet nem ilyen egyszerű. A radikálisok a közhiedelemmel ellentétben (legalábbis szavakban) nem EU-ellenesek, és még Oroszország sem ellenzi, hanem egyenesen kívánatosnak tartja Szerbia EU-tagságát, ami stabilizálná a Nyugat-Balkánt, azt a térséget, ahol a Moszkva által forszírozott gázvezeték haladna keresztül. Az orosz vezető politikusok - amellett, hogy határozottan ellenezték Koszovó függetlenségét - még a drámai napokban is mértéktartóan nyilatkoztak, nem volt érdekük a konfliktus további élezése.

Az oroszok és a szerbek (a Tadics vezette demokratákat is beleértve) szerint Koszovó még nem veszett el. Egyrészt, az ENSZ Biztonsági Tanácsa a Jugoszlávia 1999-es bombázása végén hozott 1244-es határozatánál újabbat nem hozott az egykori jugoszláv tartományról. Ez pedig kimondja: Koszovó Szerbia része. (A napokban emlékeztetett erre Jean-Marie Guehenno, az ENSZ-főtitkár helyettese is.)

Másrészt, Szerbia nagyon várja az őszi ENSZ-közgyűlést, amitől azt remélik, hogy kiderüljön: a világ nagyobbik része mellettük áll. És ennek van is alapja. A 192 ENSZ-tagállamból május 6-ig csupán harminckilenc ismerte el hivatalosan Koszovó függetlenségét, vagyis a nagy többség nem. Köztük olyan jelentős muzulmán állam sem, mint Indonézia (belpolitikai okokból, a szigetországtól ugyanis számos terület akar elszakadni, és Koszovó függetlensége lökést adhat mozgalmuknak), vagy Oroszország és Kína, sőt, az Európai Unió több tagállama (ez az egységes európai kül-és biztonságpolitika látványos kudarca).

A koszovói végjátékért persze a szerb vezetés is okolható. Szlobodan Milosevics 2000-es bukása után a hatalomra került erők úgy tettek, mintha az egészért a korábbi elnök lenne felelős, nem keresték a megoldást, nem tettek látványos engedményeket az albánságnak.

És mit szól a már húsz éve erőltetett nemzeti kérdés ébren tartásához a szerbiai választópolgár? Nem fáradt még bele? 2006-ban népszavazáson erősítették meg a szerbiai alkotmányt, aminek egyetlen értelme volt: deklarálta, hogy Koszovó Szerbia része. A választópolgárok azonban nem tolongtak az urnáknál. Még tartott a szavazás, amikor kora délután Kostunicának a tévékamerák elé kellett ülnie, hogy felszólítsa a nemzetet: menjenek el szavazni, különben nem lesz nyilvánvaló, hogy Szerbia nem mond le Koszovóról. Végül szűken, de megszavazták az alkotmányt. A közvéleménykutatás szerint ma a megkérdezettek 56 százaléka mérsékelt álláspontot képvisel Koszovó kérdésében.

Kostunica megint kikaparhatja magának a miniszterelnökséget - Klikk!

Ellentmondásosak az európai integrációval összefüggésben végzett felmérések is. Az egyik szerint a megkérdezettek negyvenegy százaléka tekinthető európai irányultságúnak, s 47-ről 31 százalékra csökkent az EU-ellenesek tábora. Egy másik szerint a januári 73 százalékról áprilisban 83 százalékra nőtt a Szerbia uniós tagságát támogatók aránya. Ugyanakkor arra a kérdésre, hogy egy népszavazáson szavazna-e az EU csatlakozásra, az igent mondók aránya a januári 76 százalékról áprilisra 65 százalékra csökkent.

A napokban az EU-val kötött, a tagság előfeltételének számító stabilizációs és társulási megállapodást a megkérdezettek 53 százaléka támogatta, és ez biztató a demokrata koalíció esélyeire nézve. (Az EU itt egyesek szerint durván beavatkozott a választási kampányba azzal, hogy a kampányhajrában ígérte be a vízumkönnyítést, a megállapodást pedig a Tadics-párti Bozsidar Djelics kormányfő-helyettes írta alá, akit - a köztársasági elnökkel együtt - máris halálosan megfenyegettek.)

Miközben a szerbeknek fontos az európai orientáció - egy időben egymillió szerb vendégmunkás dolgozott nyugaton, ahová vízum nélkül juthattak el a Milosevics állama elrendelt bojkott előtt -, legalább olyan fontos a Koszovóhoz, az ottani kolostorokhoz, a nemzeti ereklyékhez fűződő érzelmi kötődés is. És ott van a történelmi tapasztalat: a szerbek a huszadik században nem egyszer megmutatták: nem úgy lesz, ahogy azt a nyugati hatalmak elképzelik.

És Koszovón és Európán kívül szólt egyáltalán másról a választási kampány? Igen, méghozzá meglepően sok mindenről. Például korrupciós ügyekről: milyen lakásokban élnek jogosulatlanul a politikusok. Tadicsék kampánytémává tették a nők nagyobb részvételét a közéletben.

Két gazdasági téma volt még meghatározó: az oroszok a választás előtt akarták véglegesíteni a gázvezeték-építésről kötött tavaly decemberi szerződést. A demokraták szerint sem a kormány, sem a parlament nincs abban a helyzetben a május 11.-ei választások előtt, hogy egy ilyen dokumentumot aláírjon. Végül kompromisszumos megoldás születhet: a mostani kormány aláírja a szerződést, de majd csak az új parlament ratifikálja.

A másik gazdasági téma a demokratáknak kedvezett: megjelentek a nyugati befektetők - részben az EU nyomására, hogy így befolyásolják a választópolgárokat -, főleg az autógyártásban. A Fiattal megállapodás is született, a Mercedes a választások előtt öt nappal jelentkezett be. Ki tudja, nem üt-e vissza a választáson a nagy igyekezet?

Borisz tadicsnak jól jött a Mercedes ajánlata - Klikk!

A magyar kisebbségi pártok az elnökválasztás sikerén felbuzdulva - Pásztor István a magyar pártok első szerb köztársaságielnök-jelöltje 93 ezer szavazatot kapott, a második fordulóban pedig Tadics mellett mozgósította híveit - ismét közösen indulnak, és hasonló számú szavazatban reménykednek. A legmagasabb szinten továbbra is a Tadics-féle demokraták a fő szövetségesek, de helyi szinten akár a radikálisokkal és a szocialista párttal is együttműködnek, ha a magyarság érdeke úgy kívánja. És sok magyar van, akik - a radikálisoktól a demokratákig - szerb pártszínekben indulva akarják megszerezni a magyarok szavazatait.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!