A kártérítés összegét a befagyasztott iraki vagyonból fedezhetik.
Az Egyesült Államok kormánya már többször is jelezte, hogy gyanúja szerint Irak finanszírozta az al-Kaida akcióját, ám meggyőző bizonyítékot még nem hozott fel erre. A bíróság a tárgyaláson bizonyítékként fogadta el Colin Powell február 5-én az ENSZ BT ülésén elmondott beszédét, melyben a terroristahálózat és Irak kapcsolatáról beszélt.
Szintén bizonyítéknak fogadták el James Woosley CIA igazgató vallomását Mohamed Atta és egy iraki titkosügynök 2001-es prágai találkozójáról.
"Bár a szakértők kevés tárgyi bizonyítékot vagy tényadatot közöltek, az általuk elmondottakból egy felelősségteljes esküdtszék arra következtethetett, hogy Irak valóban anyagi támogatást nyújtott a terroristáknak" - nyilatkozta a BBC-nek Baer. <> A két áldozat, George Smith és Timothy Soulas családja a tálib kormányt, az al-Kaidát, Oszama bin Ladent és az iraki rezsimet nevezete meg a támadás felelőseiként. A bíróság döntése a BBC értékelése szerint különös jelentőségű, mivel most először jelölték meg hivatalosan is Irakot a támadás egyik felelőseként.