Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMVidnyánszky elvállalná Alföldi Róbert helyett
További Kultúr cikkek
A Hírextra információi szerint már december első hetében eldőlt, hogy a kárpátaljai rendező váltja Alföldi Róbertet a Nemzeti színház igazgatói székében, a kérdés már csak az, hogy mikortól.
Vidnyánszky Attila az origónak adott interjújában most elismerte, hogy "informálisan nagyon régóta beszélgetünk róla. Nem titkoltam soha, hogy érdekel a téma. Szívesen elvállalnám a feladatot, vannak elképzeléseim arról, hogyan kellene a Nemzetit vezetni". Arra a kérdésre, hogy megszületett-e már a döntés, azt felelte, hogy erről nem neki kell nyilatkoznia. Mint mondta, "zajlanak folyamatok, majd kiderül".
"A tradíció ápolása a legfontosabb"
A debreceni színház igazgatója szerint Alföldi Róbert döntése, hogy megengedte, hogy a Nemzetiben ünnepeljék a román nemzeti ünnepet, "vagy bődületes butaság vagy rendkívül szemtelen provokáció volt". Szerinte a Nemzeti Színház érzékeny hely. "Bármennyire is próbálja a szakma elhitetni, hogy ez a színház csak egy az összes többi színház között, ez nem igaz. Ez a Nemzeti Színház. Másnak kell lennie, mint az összes többi színháznak".
Vidnyánszky nem akart arról beszélni, hogy hogyan alakítaná át a Nemzetit, de azt elmondta, "nem biztos, hogy a legavantgárdabb kísérleteknek ott kellene zajlaniuk, bár természetesen a kísérletet és az újító szellemet nem zárhatja ki a falai közül. Nem biztos, hogy a repertoárjában neki kell a legkockázatosabb, még be nem mutatott darabokat felfedeznie. Bár olykor megteheti ezt is. De kétségkívül a magyar színházi hagyományok, a magyar nyelv és a magyar drámai tradíció ápolását kell elsődleges céljának tekintenie".
Hogyan váltják le Alföldit?
Arról egyelőre nem tudni semmit, hogy a kormányzat milyen módon akarja leváltani Alföldi Róbertet a Nemzeti színház éléről. Alföldi kinevezése ugyanis 2013. június 30-ig szól. A Parlament kulturális és sajtóbizottságának elnöke, L. Simon László kérdésünkre elmondta, ez nem az ő hatáskörük, náluk nem szerepel napirenden az Alföldi-ügy.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkársága pedig hétfőn azt közölte: csak abban az esetben tudnak új igazgatót kinevezni a Nemzeti Színház élére, ha erre pályázat van kiírva, de jelen esetben erről nincsen szó. Halász János, a NEFMI államtitkára ugyanakkor a rendszeres jobbikos interpellációkra legutóbb már azt mondta, hogy "a kormány törekszik a probléma megoldására".
A Nemzeti Színház sajtóosztálya hétfőn így reagált Vidnyánszky állítólagos kinevezéséről szóló hírekre: "A közelmúltban az intézményt és Alföldi Róbert személyét érintő szélsőséges politikai és sajtóbeli támadások, melyek igyekeztek a színház működését ellehetetleníteni és hivatalos fórumokon, valamint utcai megmozdulásokon többször is a főigazgató leváltását követelték, egy jogállamban nem képezhetik alapját kultúrpolitikai döntésnek".