Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAscher Tamás szerint Dörner pályázata csak egy blöff
Ascher Tamás rendező, az Új Színház vezetésére kiírt pályázatokat elbíráló szakmai bizottság tagja a Színház.hunak nyilatkozva azt mondta, hogy egyértelműen politikai döntés született Dörner György kinevezésekor, és a minisztérium küldötteit a szakmai érvek nem érdekelték, sőt vélhetően el sem olvasták a másik pályázó, Márta István pályázatát.
Ascher Csurka István egykori MIÉP-elnök, drámaíró színházi intendánssá kinevezéséről azt mondta, hogy „nem feltétlenül kívánatos magukat komolyan vevő kultúrpolitikusoknak, még ha kétharmados is a felhatalmazásuk, alkut kötni nácikkal”.
A HírTv-n gyakran feltűnő, a Jobbikkal nyíltan szimpatizáló, de a választások előtt azért a Fideszt támogató Dörner György pályázatáról Ascher azt mondta: az szakmailag is elfogadhatatlan.
„Dörner pályázata nem csak politikailag bornírt – emellett semmit sem mond a jelenlegi Új Színház működéséről, lényegében fogalma sincs, hogyan működik az intézmény, amelyre igényt tart” – nyilatkozta a színházi portálnak a rendező, aki szerint a két beadott pályamunka közti különbséget jól mutatja, hogy mindkét pályázatban szerepel Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház vezetőjének neve, de amíg Márta István egy aláírt szándéknyilatkozatot mellékelt a rendezőtől, addig ugyanezt a művészt Dörner Bocsárdi Miklósként mutatja be, és csak úgy általában számít rá. Ascher szerint Bocsárdi elmondta, hogy Dörner még csak meg sem kereste, csak beblöffölte a nevét.