Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTarlós nem indokolt
További Kultúr cikkek
Tarlós István a találkozó után nem kívánt nyilatkozni, Márta István azonban beszámolt arról, hogy a főpolgármesterrel folytatott magánbeszélgetésen a pályázatról, valamint általános, színházakat érintő kérdésekről volt szó.
Saját pályázatával kapcsolatban nem kapott indoklást, de a főpolgármester Dörner György pályázatáról szólva megemlítette: az tetszett neki, hogy magyar darabokat, klasszikus módon, magyar rendezőkkel fog színpadra vinni, a pályázat hibáit, pontatlanságait pedig nem tartja olyanoknak, amelyek nagy mértékben befolyásolnák a színház jövőbeni működését.
Márta István beszámolója szerint Tarlós István azt mondta: egy éven belül kiderül, hogy ez a színház működőképes, vagy nem. Márta István kiemelte: felvetésére, hogy az elmúlt 13 évben a 89 bemutatott darabból, több mint 50 volt magyar klasszikus, illetve kortárs mű, a főpolgármester a találkozón nem reagált.
"Bizalma nem bennem, hanem Dörner Györgyben, illetve intendánsában van meg, ezt a döntését tiszteletben tartom" - fogalmazott Márta István, aki kiemelte: Tarlós István határozottan kijelentette neki, hogy ez nem Orbán Viktor vagy Kövér László döntése.
Dörner György pályázatáról Márta István nem kívánt nyilatkozni. Kérdésre válaszolva annyit elmondott, hogy szerinte a direkt politizálásnak nincs helye a színpadon. "A színház politizál egyébként, a darabokkal, a színészi játékkal, a rendezéssel, de egyoldalú politikai színházat nem tudok elképzelni, az nem az én világom" - hangsúlyozta.
Mint mondta, a találkozón az nem merült fel, hogy a pályázatában szereplő terveket esetleg Budapesten máshol megvalósíthatná. Január 31-én elbúcsúzik az Új Színháztól és valószínűleg a fővárosi kulturális élettől is, máshol valósítja meg elképzeléseit. "Nincs nagy kedvem a fővárosban lenni" - tette hozzá.
A társulat tagjait, akiknek egy része el akarja hagyni a színházat, pedig arra bíztatja, gondolják meg ezt a lépését, később, ki-ki egyénileg döntsön arról, hogy marad-e vagy sem. Márta István beszámolt arról, hogy a találkozón szó esett az Új Színház hosszabb távú pályázatairól, nemzetközi együttműködéseiről is.
Elmondása szerint Tarlós István sajnálatát fejezte ki a nemzetközi kapcsolatok félbeszakadása miatt, de úgy fogalmazott, hogy miután egyszemélyben döntött, vállalja a felelősséget döntéséért. Egy év múlva, amennyiben rosszul működik a színház, levonja a következtetést - idézte a főpolgármestert Márta István. Az Új Színház jelenlegi igazgatója kitért arra is, hogy novemberre egy, a színházi életről szóló nyilvános konferenciát terveznek kultúrpolitikusok és a sajtó részvételével.
"Bizalma nem bennem, hanem Dörner Györgyben, illetve intendánsában van meg, ezt a döntését tiszteletben tartom" - fogalmazott Márta István, hozzátéve: január 31-én búcsúzik az Új Színháztól és valószínűleg a fővárosi kulturális élettől is, máshol valósítja meg elképzeléseit.
Tarlós István a találkozót követően nem kívánt nyilatkozni.