Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMJordán Tamás marad a szombathelyi színház igazgatója
A testület elsöprő többséggel szavazott bizalmat a Kossuth-díjas színművésznek, akinek igazgatói pályázatát a három jelentkező közül már az illetékes szakmai bizottság is a legjobbnak találta és támogatta.
A szombathelyi Weöres Sándor Színház megalapításáról 2007 szeptemberében döntött az előző közgyűlés, társulatának megszervezésével és irányításával pedig Jordán Tamást bízták meg, aki a Nemzeti Színház igazgatói székét cserélte fel a szombathelyivel.
A szombathelyiek eredetileg egy új kőszínházat szerettek volna, ennek terveire ötletpályázatot is kiírtak, de végül a 1,8 milliárd forintos állami támogatással a helyőrségi művelődési otthon épületét újították fel, építették át teljesen.
Jordán Tamás a kisebb, de mégis nagy lehetőségeket hordozó épületről csak mint a csodák palotájáról nyilatkozott. A színházat tavaly a Magyar Kultúra Napján adták át, elsőként Madách Az ember tragédiáját mutatták be.