Tanninok nélkül is jó

“Érzed a citrusokat?” - kérdezi a szomszéd asztalnál egy fiú, és a lány ijedtében már lögybölné, szagolná, ízlelgetné. Pedig a pohárban nem egy csúcsmerlot van, csak egy lager, amit ugye kiakasztott állkapoccsal kéne ledönteni, jéghidegen, a végén finomat böffentve. Legalábbis Magyarországon.

Tavasztól nyárig százezrek járkálnak finoman metszett üvegpohárral borfesztiválról borfesztiválra, amíg ha kásásan is, de ki tudják mondani, hogy tanninok. Sőt lassan már a pálinkát sem szokás csak úgy bedobni, ha a pultba kapaszkodva is, de muszáj előtte becsukott szemmel kiérezni a gyümölcsök illatát. A sör viszont még mindig csak hideg, habos és jól csúszik.

Sörkultúra, és persze az ezzel járó sörsznobizmus még csak most kezd kialakulni Magyarországon, amit mi sem mutat jobban, minthogy a harmadik Főzdefeszt nulladik napján, a Mikszáth tér egyik asztalánál arról beszélget két öltönyös üzletember, hogy tényleg a Bud Light-e a világ legjobb söre. Aztán megigazították a nyakkendőjük, és rágyújtottak egy méretes szivarra.

A legtöbb bor- vagy pálinkafesztivállal ellentétben belépő nélkül körbejárható Főzdefeszten 21 kis magyar sörfőzde különleges italát lehet megkóstolni a komlóval túlpörgetett Keserű méztől a tokaji aszús hordóban érlelt B27-en át a Bitterfly fantázianevű magyar IPA-ig, azaz Indian Pale Ale-ig. És igen, itt már szaporodnak a szakszavak, és persze a fabódéknál fel-fel tűnnek olyanok is, akik még az ájulás határán is csak azt tudják motyogni, hogy sötét búzaduplabak, amire a haverjuk majd csak annyit tud felelni az öntudat határáról, hogy zöldalmás ízvilágú Golden Ale.

De persze nem kell kétségbe esni, a sörgyártás ugyan bonyolult technológia, de hát azt sem kell tudnunk, hogy mi az a konsolás, ahhoz hogy érezzük, hogy kézműves csokit, vagy csak ipari bevonómasszát tömtünk a szánkba.

“A nagyüzemi sörgyártás mára high tech iparág lett, ahol nem a sörfőzők, hanem a könyvelők írják a recepteket. A cél, hogy minél olcsóbban elő lehessen állítani valamit, ami úgy néz ki, mint a sör. Még ha nem is olyan az íze” - mondja Bart Dániel, a Főzdefeszt főszervezője, és jönnek az indusztriális horrorfilmbe illő történetek a laboratóriumi körülmények között beinjektált enzimekről, az adalékanyagokról, és persze a gépekkel kontrollált  erjedésről.

A hetvenes évek óta zajló amerikai sörforradalom pedig pont a végtelen futószalagon gyártott sixpackek ellen jött létre: az apró sörmanufaktúrák azóta az amerikai sörpiac közel tíz százalékát foglalták el a felső erjesztésű ale-ekkel. Magyarországon még legfeljebb a forgalom 0,6 százalékát adják a kis sörfőzdék, vagyis még van hova nőniük. Már ha elfogadjuk, hogy a Big Mac nem a legjobb hamburger, és a Vilmos sem a lehető legjobb dolog, ami egy körtével csak történhet.

“Nézd ezt a habot! Közelebbről nézd, hogy lásd azt a gyönyörű textúráját!” - mondja a szomszéd asztalnál az egyik üzletember, már nyakkendő nélkül.

Pedig a sör nem költészet, nem poharak csendülése. Hogy valami közhelyet mondjunk, hát folyékony kenyér. Csak ahogy a sütőipar évszázadok óta arra törekszik, hogy egyre jobban finomított lisztből, egyre több adalékanyaggal, egyre fehérebb kenyeret süssön,  addig mostanában egy kiló kenyér árának sokszorosát költjük el arra, hogy pont olyan barna, savanyú és sűrű kenyeret ehessük, mint annak idején a bajor parasztok. Hogy újból érezzük az ízeket.

A Főzdefeszt pedig tényleg csak ennyit ígér. És kezdetnek elég, ha annyit értünk, hogy vannak alsó erjesztésű sörök, lagerek, amelyeket alacsony hőmérsékleten, gyakran szabályozott nyomáson készítenek, és felső erjesztésű sörök, többek között az ale-k, amelyeket akár szobahőmérsékleten is lehet erjeszteni. Az egyik a fehér kenyér, a másik a barna, de persze ezzel a minőségről még nem mondtunk semmit: ahogy vannak finom, bonyolult ízvilágú lager sörök, hogy úgy vannak csapnivaló ale-k is.

És akkor innen indulhat az út tovább, kicsit botladozva, mint ahogy a szomszéd asztalnál ülő üzletemberek botladoznak a pult felé a többféle malátából készült, mélybarna és kávés zamatú Dracula előtt, de még a hordóérlelésű Korty vagy éppen az édeskés Olaszházi Bitumen előtt.

Ráadásul a magyar gerilla sörfőzdék mellett a Mikszáth téren csapolnak cseh és angol söröket is, és ha valaki nagyon eltéved, és bizonytalan léptekkel már a várost keresi, akkor belefuthat a Soproni pultjába is, ahol karamellás és meggyes Démont árulnak. Vigyázat, ezek nem gyümölcsös sörök, csak radlerek, a sörcsap alatt ugyanis ott a szirupos hordó is. Igen, ez a nagyüzemi sörkészítés, de ki ne evett volna még szombat éjjel, vagy inkább vasárnap hajnalban hazafelé egy jó Big Macet. Menüben, extra sültkrumplival.

Az öltönyös férfiak már el is vesztették a nyakkendőjük, éppen azon vitáznak, hogy még egy pohár B27-et igyanak ezer forintért, vagy inkább próbálkozzanak meg egy cseh sörrel hatszázért. Már nincsenek citrusok, nincs textúrája a habnak, eltűnnek a jelzők, csak annyit mondanak, hogy kéne inni még pár jó sört. Finomat.