Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMEl kellett távolítani Hitler szobrait egy kiállításról
További Kultúr cikkek
A tiltakozások miatt két nap után eltávolították egy kiállításról Hitler magángyűjteményének szobrait Csehországban. A Lidové Noviny című prágai napilap szerint Adolf Hitler náci vezér egykori magán-szoborgyűjteményének három darabja egy pénteken megnyílt cseh-osztrák kiállításon volt látható a dél-csehországi Vyssí Brodban álló cisztercita kolostorban. "A kolostor címére már az első két nap alatt annyi negatív reagálás érkezett, hogy az elöljáró inkább úgy döntött, eltávolítja a szobrokat a kiállításról és visszaviteti őket a raktárba" - tájékoztatta a lapot Jirí Franz helytörténész.
Az újság szerint a látogatók nagy többsége arra panaszkodott, hogy a kolostor állítólag a náci rendszer jelképeit állította ki. "Nem volt célunk Hitler népszerűsítése. Mindössze a kolostor és a barátok háború alatti nehéz sorsára kívántunk emlékeztetni" - állítja a helytörténész, a kiállítás egyik kurátora.
A kiállításon Hitler magángyűjteményéből Az evezős (Hermann Zettlitzer), A magvető (Willy Knapp), illetve az Afrodité (Wilhelm Wandschneider) nevű szobrokat állították ki. Ezek az alkotások a háború után a Hluboká nad Vltavou várkastély parkját díszítették. Miután a három népszerű és a turisták által gyakran fényképezett szoborról néhány éve kiderült, hogy a műalkotások a második világháború idején Adolf Hitler náci vezér személyes gyűjteményének részét képezték, raktárba kerültek.
A szobrok áthelyezéséről a regionális képzőművészeti galéria döntött azután, hogy megjelent Jirí Kuchar Hitler gyűjteménye Csehországban című könyve, amely részletesen leírja, hogy a Csehországban található műalkotások közül melyek kapcsolhatók össze a náci vezérrel. "Biztonsági okokból szükség volt a szobrok eltávolítására. A könyv nagy reklámot csapott a parkban álló alkotásoknak, és attól tartottunk, hogy esetleg ellopják őket. A Harmadik Birodalom műalkotásai iránt ugyanis jelenleg nagy az érdeklődés, divatban vannak" - mondta korábban a lapnak Vlastimil Tetiva, a képzőművészeti galéria szakértője.
Hitler a szudétavidék megszállása után bezáratta a cisztercita kolostort, és a barátok egy részét megsemmisítő táborba küldte, míg a fiatalabbak a frontra kerültek, ahol legalább tizen az életüket veszítették - állítja Franc. Vyssí Brodban a háború alatt a nácik speciális raktárt hoztak létre, ahol elhelyezték az Európában összerabolt műkincsek egy részét. Ott őrizték Hitler személyes festmény- és szoborgyűjteményének jelentős részét is. Miután 1945-ben a kolostort az amerikai hadsereg felszabadította, a műtárgyak egy része visszakerült eredeti tulajdonosukhoz, más részük pedig különféle csehországi múzeumokban, kastélyokban és várakban kötött ki. Eredetükről idővel szinte mindenki megfeledkezett.