Megnyílt a budapesti Herzl-központ
Natan Sharansky, a Szochnut (Jewish Agency for Israel - a diaszpóra és Izrael kapcsolatait ápoló világszervezet) elnöke fontos lépésnek tekintette a központ megnyitását, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pedig elmondta, a jövő évtől a Nemzeti alaptanterv részét képezi, hogy Izrael "a Közel-Kelet demokratikus állama, az az ország, ahol a Kárpát-medencén kívül a legnagyobb számú magyar ajkú kisebbség él". Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete hősnek nevezte Herzl Tivadart, és úgy fogalmazott: olyan magyar ember volt, aki felkarolta a zsidóság ügyét.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke úgy fogalmazott: a Herzl Tivadar által kigondolt "csodából" született Izrael állama. Hangsúlyozta: fel kell lépni azok ellen, akik szítják az antiszemitizmust. "A mi felelősségünk is ennek határt szabni" - mondta. A központ a Cionista Világszövetség megalapítójának és Izrael állam megálmodójának állít emléket szülővárosában.

Az 1860-ban született Herzl Tivadarról elnevezett centrum a jeruzsálemi Herzl Múzeum mintájára a jövőben információkkal szolgál és programokat kínál a politikai cionizmus legnagyobb alakjáról. Az intézmény a nyilvánosság előtt január 1-jén nyílik meg. Az Izraeli Kulturális Központban vasárnap a Tett és Védelem Alapítvány, valamint a Szochnut közös antiszemitizmus-monitoring irodát is nyitott.