Itt az év kultúrbotránya

A héten publikálják az 1976-ban meghalt Martin Heidegger „fekete jegyzetfüzeteit”, melyeket a XX. század egyik legnagyobb filozófusa végakaratában egészen addig nem engedett publikálni, míg összes művét meg nem jelentetik – írja a Guardian.

Az előzetesen kiszivárgott részletek már most óriási vihart kavarnak, mivel olyan szintű vulgáris antiszemita megjegyzések vannak benne, melyek megsemmisítik a gondolkodóról alkotott eddigi képet - arról már nem is beszélve, hogy abszolút méltatlanok egy Lét és idő-szintű könyv szerzőjéhez.

Martin Heidegger és a nácizmus kapcsolata a modern eszmetörténet talán legvitatottabb és legkutatottabb fejezete. A XX. század egyik legnagyobb hatású filozófusáról köztudott, hogy 1933-ban belépett az NSDAP-ba, és elfogadta a freiburgi egyetem rektori címét – elődjét a nácikkal való konfliktusa miatt mentették fel –, de 1934-ben már meghasonlott a rendszerrel, és le is mondott.

Ebből az időszakból fennmaradt több olyan szövege is, melyről később maga is azt mondta, hogy „ma már nem írnám le”. 1934 után lényegében belső emigrációba került, ennek ellenére a háború után igazolóbizottság előtt kellett magyarázkodnia. Múltjáról keveset beszélt, és csak a Spiegelnek adott nagyinterjújában próbálta meg magát a nagyobb nyilvánosság előtt tisztázni, de ezt a beszélgetést csak a halála után lehetett megjelentetni.

Hogy ilyen előzmények után még miért lehet fontos, hogy tényleg náci volt?

Azért, mert Heideggerről eddig az volt a konszenzus, hogy a modernitás nagy – de tényleg nagy! - kritikusaként valóban nem szimpatizált a demokráciával, de rövidke szédelgésétől eltekintve ugyanígy a modern létfeledés egyik alakváltozatának tartotta a nácizmust is. Ehhez védelmezői még hozzátették, hogy gondolkodása nem szorítható politikai sémákba, ezért minden ilyen interpretáció félrevezető. 

Még egy csavart ad a Heidegger-történetnek, hogy tanítványai, védelmezői között sok zsidó származású filozófus van és volt – köztük olyan jeles figurák, mint Hannah Arendt, Jacques Derrida, vagy hogy egy kiváló magyar filozófust is említsünk, Vajda Mihály. 

A Fekete jegyzetfüzetek 2013 decemberében kiszivárgott szakaszai – különösen Heidegger nívóját ismerve – valóban elég alja megjegyzéseket tartalmaznak.

1941-ben például azt írta, hogy a Világjudaizmus a nyugati modernitás egyik vezérlő ereje, mely

megragadható mindenütt, és nincs szüksége katonai erőre arra, hogy kifejtse hatását - miközben nekünk embereink legjavának vérével kell áldoznunk.

A „Világjudaizmus”  kifejezést a cári titkosszolgálat hamisítványa, a Cion bölcseinek jegyzőkönyve honosította meg, és Hitler Mein Kampfjában is kulcsfogalomnak számít. Ez azért is különösen béna, mert Heidegger műveiben igazi kereszteshadjáratot indított az összes metafizikailag "terhelt" kifejezés – "ember", "szubjektum", ilyesmi – ellen, erre pont az ilyen kifejezéseket használta reflexió nélkül. 

Egy másik feljegyzésében azt írta, hogy a zsidók „számító természetükkel” azért szállnak szembe olyan vehemensen a náci fajelmélettel, mert valójában maguk is régóta a faji elvek szerint élnek

Nem csoda, hogy a Fekete jegyzetfüzetek első olvasása annak kiadóját, Peter Trawnyt is lesokkolta, de vannak olyan filozófusok, akik szerint ettől még nem kell kukába dobni az egész Heidegger-életművet. Jonathan Rée angol filozófus szerint

A filozófia arról is szól, hogy a képesek legyünk felfigyelni azokra a problémákra, melyek a saját gondolkodásunkban meglepetésszerűen jelentkeznek.