Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Kultúr cikkek
- Egyre nagyobb az őrület, már 300 ezer nézőnél jár a Futni mentem
- Meghalt a Benjamin közlegény és A királyné nyakéke rendezője
- A lányt elsiratták, pedig meg sem halt
- Egy forradalmár felesége lerántja a leplet a magyar történelem eddig félreismert évtizedeiről
- A Transparency Internationalhez fordulnak az egyik legnagyobb magyar botrány ügyében
Hatalmas tehetség volt, aki 27 éves korára gyakorlatilag halálra itta és drogozta magát, nagyjából ennyit ismerünk Amy Winehouse-ból, már persze a dalain kívül. Persze nem is biztos, hogy bárkit érdekel ennél több, a bécsi Zsidó múzeum Amy Winehouse-kiállítása azonban pontosan azért lehet érdekes, mert azt mutatja be, hogy az énekesnő nem volt több egy külvárosi, londoni zsidó lánynál. Ha nem lett volna mellékesen eszméletlen hangja, valószínűleg még ma is boldogan gyűjtögetné a vicces hűtőmágneseit meg a snoopys szalvétákat.
Unta a zsinagógát
A kiállítás eredetileg a londoni zsidó múzeumban volt látható – onnan került most Bécsbe –, és ott is hatalmas sikert aratott. Turisták és rajongók ezrei rohamozták meg a múzeumot. Alex Winehouse, Amy bátyja gyakorlatilag két kicsi szobába zsúfolta be az énekesnő teljes életét, mindezt úgy, hogy nem akart túlzottan szentimentális lenni. A bevezető szöveget is úgy kezdi: „Amy családtag volt, de mint halála óta kiderül, korántsem a család közepe. Az élet megy tovább nélküle is.”
A londoni kiállítással kapcsolatban bőven voltak kritikai felhangok is, hiszen a londoni Zsidó múzeumnak remek PR-fogás volt: soha nem látott sorok kígyóztak a pénztár előtt, miközben a múzeumot kritizálók szerint Winehouse-nak nem sok köze volt a zsidósághoz. Ő maga is elismerte, hogy nem volt vallásos, sőt, elmondása szerint kifejezetten utálta a vasárnapi zsidó iskolát, zsinagógába pedig csak évente egyszer ment, jom kippurkor.
Így aki az énekesnő zsidósághoz fűződő viszonyának bemutatását várja a kiállítástól, csalódni fog, a zsidóságról ugyanis nem sok szó esik. Winehouse egyszer azt nyilatkozta, hogy a zsidósága neki annyit jelent, hogy együtt van a családjával, és nagyjából erről szól ez az anyag is: egy átlagos, külvárosi családról, egy dzsesszimádó, taxisofőr apával, és egy a háttérből néha homályosan előbukkanó anyával. Ennek ellenére az a kiállításon is átjön, hogy valamennyire azért próbálták őrizni a hagyományokat, látható például egy zsidó szakácskönyv, amit Amy a bátyjától kapott ajándékba születésnapjára, mert nagyon szeretett volna megtanulni húslevest főzni. Bátyja szerint ez végül soha nem sikerült neki, de voltak ételek, amikben egész jónak bizonyult.
És a bulímia?
A kiállításon szinte semmi utalás nincs arra, hogy Amy Winehouse-nak mellékesen igen zavaros élete és számos problémája volt, itt csakis a személyes tárgyait és fellépőruháit láthatjuk, de abból jó sokat. A bátyja még viccesen meg is jegyzi, vajon hogyan fért bele húga ezekbe a szűk ruhákba? Mondjuk a bulímiára tippelnénk. Itt van a cipőgyűjteményének egy része is – 38-as lába volt, és különösen szerette a Fendit. A bátyja szerint egyébként ruhára nem sokat kellett költenie, a divatházak majd megvesztek azért, hogy öltöztethessék.
A kiállítás nem cáfol rá a címére (Amy Winehouse: A Family Portrait), hiszen tényleg betekintést ad az egész család életébe, a Minszkből érkezett első Winehouse-őstől kezdve az énekesnő szeretett nagymamájáig, bár anyjáról feltűnően kevés szó van. Látható néhány naplórészlet, iskolai esszé, egyenruha, korai fénykép, egy gyöngyírással írt lista a kamaszkora kedvenc számairól – csupa olyan dolog, ami nagy kincs egy rajongónak, de annak is érdekes, aki csak kívülről tanulmányozza ezt az egész Winehouse-jelenséget. Imádta Snoopyt, imádta a keresztrejtvényeket meg a szúdokut, imádta Londont és annak is különösen Camden nevű negyedét. És a kiállítás alapján nagyon szerette a családját is, a bátyja szerint mindig mindenkitől ellopkodta a családi képeket, halála előtt is ezeket nézegette.
A bátyja rengeteg szöveget, sok személyes jellegűt is írt a kiállításhoz, ezért is érthetetlen, hogy miért nincs semmi utalás a zavaros dolgokra. A kiállítás szókimondósága kimerül abban, hogy bátyja bevallja, Amy meglehetősen idegesítő és öntörvényű alak volt, gyerekként pedig nagyon engedetlen, de a tárlat alapján úgy tűnhet, mintha nagyjából ez lett volna vele az összes probléma. A kiállítás ennek ellenére megindító, hiszen mindig jó dolog belelesni mások életébe. Nem szól másról ez sem: a látogató úgy érezheti, kicsit része lett egy másik család életének.
Amy Winehouse: A Family Portrait, megtekinthető augusztus 20-ig, Museum Judenplatz, Judenplatz 8, Bécs
Itthon éppen most jelenik meg Mitch Winehouse Amy a lányom című könyve, melynek bemutatója április 26-án, szombaton 12.30-kor lesz a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, a Millenáris Lázár Ervin-termében, ahol a szerző is jelen lesz.