Hasismámor, herevasalás, hullák

Bodzsár Márk alaposan megosztotta az Index szerkesztőségét első filmjével, az Isteni műszakkal. Volt, aki imádta a filmet, és úgy gondolta, hogy bár Bodzsár Márk nem zseni, nem egy Tarantino, de első filmesként máris mérföldekre jutott az Üvegtigrisektől, Magic Boyszoktól, és a Meseautó felújított változatától. Megcsinálta a magyar Sírhant Műveket. Másik kollégánk szerint viszont csak a film képi világa volt rendben, amúgy ezt a sztorit már nagyon sokszor láttuk tíz éve, húsz éve, és hiába tartja Bodzsár mesterének Tarantinót, egy ilyen film már tőle is unalmas lenne.

Most itt a W. úr üzen, Bodzsár Márk színdarabja, amit ő írt és rendezett, és amiben jelentős részben az Isteni műszak színészeit látjuk viszont. Nemcsak emiatt hasonlít a filmre: itt már a darab plakátján megjelenik a Tarantino-hatás, Börcsök Enikő pont úgy van felöltözve és úgy fogja a fegyvert, ahogy annak idején a Ponyvaregény hősei. Mégsem ez a fő hatás, inkább a Chandler-krimik és a film noir, különösen A hosszú álom. Meg persze A keresztapa, amiről szó is esik az előadásban, a főhős nem emlékszik, hogy látta-e, a maffiózóasszony szerint erre a filmre azért emlékezne. Meg ezer más dolog, mert, ahogy a rendező maga is sokszor elmondta, az évek során rengeteg filmet ömlesztett az agyába, úgyhogy öntudatlanul kerülnek elő a fejéből az ötletek egy-egy történet kapcsán.

A W. úr üzen-ben az a legérdekesebb, hogy ezer nyilvánvaló hibája és a történet kaotikussága ellenére is működik. Ez pedig három dolognak köszönhető:

• a színészeknek
• a jól megírt párbeszédeknek
• és annak, hogy a poénok legalább hetven százaléka tényleg vicces, bár a herevasalós viccet azért át kéne gondolni.

Főhősünk, Malkin (Ötvös András, aki az Isteni műszak főszereplője is volt) magánnyomozó és egy nepáli büfé tulajdonosa. Napjait mégsem a kemény munka, hanem a hasis tölti ki, ez a szenvedélye, hobbija, élete értelme. Egy nap kap egy megbízást a maffiafőnök W. úrtól (Börcsök Enikő), hogy vakarjon le egy zsarolót ikerlányairól. Csak az egyik lány okos, a másik inkább aranyos, nem csoda, hogy ő kerül a castingvideóra, amin szerencsére nem a Pierre Woodmani értelemben, de azért így is kellemetlenül megalázzák. "Ha ezt meglátja Andy Vajna, az életben nem kapsz egy normális szerepet!" Igen, ez is elhangzik az előadásban, merthogy napjaink Budapestjén játszódik.

Malkin a zsaroló (Rába Roland) nyomába ered, de hamar kiderül, hogy a kusza szálak jóval messzebbre, egészen Bifsztekig (Szabó Kimmel Tamás) vezetnek, aki az éjszaka új királya szeretne lenni, W. úr amúgy sem fiatal, meg ugye beteg is. A sztorit nemcsak azért nem írjuk le részletesen, hogy ne legyünk szpoileresek, hanem azért sem, mert nincs ember, aki le tudná. Főleg az előadás első fél órájában röpköd annyi név, helyszín, emlék, hogy erősen kell koncentrálni a szálak kibogozáshoz. Még jó, hogy Malkinnak hasismámorban is megy.

Szóval nem az alaptörténet miatt lehet szeretni ezt az előadást. De lehet, mert a kissé széteső jelenetek egyike másika nagyon is működik. Az egyik legjobb például Ötvös és Szabó Kimmel első beszélgetése, ami többek között egy Otthon magazin, a ketamin és a filmkészítés körül forog. Ötvös András amúgy is olyan otthonosan mozog a színpadon, annyira természetesen adja ezt az egyébként napjaink Budapestjén azért ritkán előforduló arcot, hogy mindent elhiszünk neki. Nem hibátlan, nem lát mindig át a szitán, de ő a legtisztább figura az egész brancsban. De ugyanilyen szerencséje van a rendezőnek Börcsök Enikővel, Szabó Kimmel Tamással és Rába Rolanddal is. Bár utóbbi őrült rendező-bűnöző karaktere néha egy elszabadult hajóágyúra emlékeztetett a színpadon.

Mit adott neki? Ketamint? Ketamint???? Hol vagyunk, bazd meg, Kaposváron??

Ami viszont teljesen felesleges, azok a zenés betétek, hasisistennő megjelenése a színpadon. Enélkül is vágjuk, hogy Malkin nem teljesen józanul csap a dolgok közepébe, feleslegesen akaszt meg minket, tovább bomlasztja az amúgy is kicsit széteső előadást. Legutóbb a Thália a Kincsem-előadása volt előtanulmány egy készülő filmhez, a W. úrnál is sokszor ez az érzésünk. Mintha egy majdani filmforgatókönyvet látnánk, egyelőre akciójelenetek, látványos lövöldözések (mert lövöldözés azért van), autós üldözés nélkül.

De nagy baj nincs: az előadás annyira beindul az első 20-30 perc után, hogy várjuk a következő jelenetet, a következő poént, érdekel, hogy merre visz még Malkin útja. Feltölt, megnevetett és nem lefáraszt, pedig még nincs is kész teljesen.

(Az előadást a nyilvános próbán láttuk, ahol Bodzsár Márk elmondta, hogy a május 29-i bemutatóig még alakítgatnak, csiszolnak a W. úr üzenen.)