Cecília
7 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Nem tetszik? Az a jó!

AMB5
2014.08.03. 00:46 Módosítva: 2014.08.03. 00:48
Nem lehet olyan ítéletére adni, aki nem ért a művészethez. Ami egy ilyen embernek tetszik, az általában nem lesz érték – állítja Vass László, aki egyike Magyarország tíz legfontosabb kortárs műgyűjtőjének. Pedig a mai napig csak egy cipésznek tartja magát, aki cipőt ad el ahhoz, hogy képeket vehessen. Viszont már érti, amit sokan nem: miért kerül egy Munkácsy-kép 250 millió forintba, egy Hantai Simon meg 740-be. És, hogy ennek ellenére miért nem kell nagyon gazdagnak lenni a műgyűjtéshez.

"Az első nagy szerzemények között voltak olyanok, amikről később kiderült, hogy nem is olyan nagy szerzemények: ez a tanulóidőszak. Egy kis fölösleges pénz mindenképpen kell ahhoz, hogy valaki műtárgyat vásárolhasson. Mint cipész kisiparos, behatárolt pályán mozoghattam a hetvenes években. Ebben az időben az embernek lehetett egy lakása, nyaralója, háromévente utazhatott.

Láttam, hogy más kisiparos kollégák szőnyegeket, különböző értéktárgyakat, aranyat halmoznak fel a fölösleges pénzükből. Nekem ez nem volt szimpatikus, a festményvásárlást viszont kihívásnak éreztem

 - meséli a kezdetekről Vass László, aki ma már egyike Magyarország tíz legjelentősebb kortárs műgyűjtőjének a Kortárs magángyűjtők TOP 10 magazin szerint.

Hogy állt össze a top 10?

"Teljesen objektív rangsor nyilvánvalóan nem létezik, hiszen a műgyűjtés maga is szubjektív műfaj, gyakorlatilag kizárt, hogy valamilyen személyes elfogultság ne játsszon közre, amikor a legfontosabb gyűjtők kiválasztása a feladat" - mondja a válogatásról Ledényi Attila. "De az objektivitás lehető legmagasabb fokára törekedve széles körből választottuk ki azokat a szakmai szereplőket, akiket szavazni hívtunk.

Mintegy ötven magyarországi szakembert kértünk fel, köztük kortárs intézmények, múzeumok igazgatóit, vezető galériák tulajdonosait, szakírókat, kutatókat, akik a magángyűjtés világát közelről ismerik. Hogy mi alapján ítéltek, azt rájuk bíztuk: sokak számára a gyűjteményben szereplő műtárgyak mennyisége, minősége számított, máshol az is szempont volt, hogy a gyűjtő mennyire vesz részt a művészeti közéletben, vagy mennyire van koncepció a gyűjteménye mögött".

Így alakult ki a névsor a tíz legfontosabb, a hazai kortárs műtárgypiacot jelentősen befolyásoló kortárs magángyűjtőről.

Az első képeket persze ő is a kanapé fölé vette, és mivel a kézzel készített cipőit árusító üzletéhez közel volt a Csók Galéria, felfigyelt rá, hogy ott izgalmas kiállítások vannak. Az első kortárs művész, akitől képet vett, Dienes Gábor volt. De volt olyan, hogy egy festő élettörténete hatotta meg, és csak aztán figyelt fel a képeire. Ahogy mondja, akkoriban az amatőr esze így működött.

„Viszonylag korán nagy szerencsém volt, fogadott Barcsay Jenő festőművész. Magamtól nem mertem volna beállítani hozzá, de egy kedves képkeretező ismerősöm felvitt hozzá. Ott ért a döbbenetes élmény, hogy az ember, aki akkor már majdnem 80 éves volt, a legmodernebb minimalista képeket festi. Kedvező áron választhattam két képe közül egyet”.

Csak később jött rá, hogy ez a művész egyik jelentős munkája volt. Ezután kezdett hetente feljárni a festőhöz.

„Itt kezdődött az igaz képzésem. Ha már egy Barcsay Jenő leül velem beszélgetni, akkor illik, hogy legyen olyan tudásom, amitől beszélgetőpartnere lehetek. Elkezdtem kiállításokra járni, könyveket olvasni, közösen néztünk át albumokat, és közben szaporodott a gyűjteményem. Később az ő képeihez próbáltam igazítani a többit, kerestem, hogy mit lehet egy Barcsay-kép mellé akasztani”. Így kerültek a szentendrei festők és az Iparterv-csoport (akkori fiatal magyar neoavantgárd képzőművészek) munkái is a gyűjteményébe. Minimalista, letisztult, geometrikus formák, sok-sok négyzet a vásznakon.

„Szeretem ezt a geometrikus művészetet, rend, tisztaság, átgondoltság jellemzi, szoros kapcsolatban van az építészettel”.

A művész még él

"Kortársat gyűjteni azért is izgalmas, mert a művész még él, le lehet vele ülni, beszélgetni lehet, ha kell, meg lehet húzni a fülét. Ezért lényegesen érdekesebb, mint klasszikust gyűjteni" - mondja Ledényi Attila, az Art Market Budapest alapító-igazgatója, a Kortárs magángyűjtők TOP 10 főszerkesztője. Hozzáteszi, hogy sok gyűjtő klasszikusokkal kezdte, aztán ahogy egyre magabiztosabbak lettek a művészeti életben, lassan átváltottak a sokkal kockázatosabb kortársra.

Szerinte Magyarországon régóta folyamatosan jelen van a műgyűjtés kultúrája, csak a rendszerváltás, a nyolcvanas évek vége óta kinyílt ez a világ. Beszélnek róla, a gyűjtők egymással is elkezdtek kommunikálni, műtárgyakat cserélnek egymással, már nem zárt ajtók mögött zajlik az egész. "A magángyűjtés kultúrája újrateremtődik. Egyre több olyan gyűjtő van nálunk is, aki nemzetközi gyűjteményt épít, ezzel pedig a magyar képzőművészet nemzetközi kontextusba kerül, kiderül, hogy egy-egy világsztár munkája mellett is megállják a helyüket a mai magyar képzőművészek alkotásai".

"Amikor rátaláltam erre a mások által nem annyira kedvelt geometrikus világra, aminek olyan elődei voltak Magyarországon, mint Kassák és Moholy-Nagy László, ez igazi felfedezés volt. Barcsay barátsága megerősített ebben. Kortársat gyűjteni azért is jó, mert összebarátkozhatok a velem azonosan gondolkodó művészekkel, akik később tanácsokat is adnak. Mindig volt mellettem valaki, akivel meg tudtam beszélni, ha valami problémám merült fel. De az igazi az volt, amikor egyedül döntöttem, és később visszaigazolást kaptam, hogy jó döntés volt" - mondja Vass László.

Szerinte ha az ember amatőrként kezdte, akkor mindig van benne egy kis bizonytalanság, ezért is fontos a visszaigazolás. Ilyen volt, amikor Kieselbach Tamásék beválogatták a tíz legjelentősebb 1945 utáni magángyűjtemény közé a Vass-gyűjteményt. Ez azért is jelentős, mert ismeretei szerint legalább 160 magángyűjtemény van Magyarországon. "Volt még egy válogatás, az 1990 utáni három legfontosabb magángyűjtemény, abban is benne voltam olyan nagyságok mellett, mint a Kieselbach-gyűjtemény. Ez nagy szó, hiszen én mégiscsak egy cipész vagyok, aki a mai napig cipőt kell eladjak ahhoz, hogy képeket vehessek" - teszi hozzá.

AMB10
Fotó: Hirling Bálint /ArtMarketBudapest

Nem tetszik? Az a jó!

"Amikor csere útján hozzám került két Losonczy Tamás-kép, kinn volt az egyik a nappali falán. Akárki jött hozzám, mind kicsit elszörnyedt a képtől, hogy ez neki mennyire nem tetszik. Így aztán én is elbizonytalanodtam. Aztán egyszer meglátogatott Losonczy Tamás, mondtam neki, hogy

Tamás bácsi, akárkinek mutatom ezt a képet, nem tetszik neki. Mire azt válaszolta: az a jó.

Ez nagyon elgondolkoztató, aki nem jártas a művészet világában, annak nem lehet olyan értékítélete, hogy meg tudja állapítani, hogy mi az, ami jó. Évtizedekig nem fogadták el Paul Klee művészetét, ma meg világsztár. Senkinek nem kellett, kitaszított volt, csak a negyvenes évek végén tudták elfogadtatni a galériák, hogy ez értéket képvisel. Nem lehet olyan ítéletére adni, aki nem ért a művészethez. Ami egy ilyen embernek tetszik, az általában nem lesz érték".

Vass László szerint ez áll az általa különösen szeretett geometrikus művészet megítélésére is. "Miért nem kellett itthon Kassák korai korszaka? Miért volt az, hogy amikor először kivitte a képeit Párizsba, ott el tudott adni nem tudom hányat belőle? Mert a nyugati világ annyival előbbre gondolkozott, értékén kezelte a dolgot, nálunk meg kinevették, hogy a Kassák nem tud rajzolni". Vass László szerint a könnyen befogadható, divatos dolgok kellenek az embereknek, ami a divaton felül áll, ahhoz viszont idő kell, legalább 20-30 év, hogy az értéke visszaigazolódjon. Ő egyébként négy galériát figyel folyamatosan, többek között Zürichben, Párizsban, Londonban.

Néhány százezer forint elég lehet

Kérdés, hogy mennyire kell gazdagnak lenni ahhoz, hogy valaki műgyűjtő lehessen. Ledényi Attila azt mondja, hogy a nemzetközi piacon ma már egyáltalán nem igaz, hogy a legjelentősebb kortárs képeket olcsóbban meg lehet venni, mint a klasszikusokat. A nemzetközi eladási árak egyre inkább azt mutatják, hogy a kortárs képek drágábban mennek el, mint a klasszikusak. Nemrég egy harmincas kolozsvári művész, Adrian Ghenie képe félmilliárd forintnak megfelelő összegért kelt el egy árverésen. Az elmúlt néhány évben ez a fiatal művész legalább megszázszorozta művei értékét. De említhetnénk a 2008-ban meghalt Hantai Simont is, aki jelenleg a legdrágábban eladott magyar származású képzőművész. M.A. 5 (Mariale) című, 1960-ban készült munkájáért egy tavalyi árverésen 740 millió forintnak megfelelő összeget fizettek.

Ütötte az egész magyar értékrendet, ahol Munkácsy és Csontváry a legdrágábban, 250 millió forint körül eladható művész. Erre jön egy absztrakt kép, ami elé, ha egy laikus odaáll, azt sem tudja, hogy mit ábrázol, mert nincs meg a tudása, műveltsége hozzá, és elmegy 740 millióért.

Ezen el lehet gondolkozni" - fűzi hozzá Vass László. Szerinte bármelyik gyűjtő felkereshette volna Párizsban öt évvel ezelőtt, és vehetett volna tőle képet, persze nem ennyiért, hanem jóval kevesebbért.

Ledényi Attila szerint mindezek ellenére nem kell milliárdosnak lenni ahhoz, hogy valaki elkezdjen felépíteni egy gyűjteményt. A top 10-be került gyűjtemények indulásakor volt olyan, aki 20 ezer forintonként, részletekben fizette ki az első képeit. Aztán vannak olyan gyűjtők is, akik kifejezetten a pályakezdő művészekre koncentrálnak, ahol értéktartás tekintetében ugyan nagyobb a rizikó, viszont lényegesen kevesebbért meg lehet őket venni.

És vannak költségkímélő technikák, a sokszorosított grafikák például, amelyek szintén komoly vizuális értéket képviselhetnek, de egy olajkép töredékéért megvásárolhatóak. Vagy ott van például a fotóművészet is, amit ma Magyarországon még kifejezetten pénztárcakímélő gyűjteni. "Akár néhány tíz-, néhány százezer forintból is el lehet kezdeni műtárgyakat vásárolni, nem kell a gyűjtés kezdetekor gazdagnak lenni, sokat költeni. Igaz, gyakran tapasztalom, hogy aki elkezd gyűjteni, azt az érzelmek magukkal ragadják, egyre több figyelmet, pénzt áldoz erre, egyre többet utazik emiatt, külföldi vásárokat, galériákat látogat. Így aztán nyilván költségesebbé válhat a szenvedély". Vass László nem tudja és nem is akarja megbecsülni gyűjteménye értékét.

Rejtőzködők és kultúraterjesztők

Kollekciójának két darabja a Szépművészeti Múzeumban van letétben, a többi pedig a veszprémi Modern Képtárban látható a Vass László Gyűjteményben. "Nem akartam Budapesten helyet keresni, itt túl nagy rohanás van. Vidéken jobban van idő mindenre. Sokat vagyunk a Balaton mellett, Veszprém ideális volt. Ott elcsendesedett állapotban lehet megnézni a gyűjteményt, és ebben van szerénység is, nem akarom én a Budai Várat elfoglalni".

De legalább ilyen fontos volt neki a pedagógiai szempont. "Jönnek az iskolások csoportosan, így lehet terjeszteni a kultúrát. Ne álljanak majd értetlenül egy külföldi múzeumban, mert nem tudnak semmiről semmit. Így mondhatják, hogy láttam már hasonlót, ismerek ilyen képeket. Számtalan példa volt arra is, hogy később a gyerekek hozták a szüleiket, nagyszüleiket vissza a kiállításra".

Persze nem minden gyűjtő ilyen, Ledényi Attila bőven ismer olyanokat is, akik nem szívesen mutatják meg a gyűjteményüket. "A gyűjtői motivációk legalább annyira sokrétűek, mint a művészet maga. Van példa erre is, arra is. Vannak bujkáló gyűjtők, akiket nehéz felkutatni annak ellenére, hogy elképesztő értékű gyűjteményük van. Akadnak olyan komoly gyűjtők, akik számos alkalommal szembesítve lettek azzal, hogy milyen minőségű a gyűjteményük, de ők továbbra is azt mondják magukról, hogy nem is gyűjtenek, csak vásárolnak néha".