Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMEgymillió eurós zenés akciómese Alföldivel
Egyedülálló, eventjellegű esemény
ilyen színházat akart csinálni, bármit is jelentsen ez, Illés Gabriella producer, amikor évekkel ezelőtt elhatározta, hogy színházzal fog foglalkozni a tévés pályája után. A Megasztár és A Nagy Duett korábbi producere egy londoni westendes színházi élménye után döntötte el, hogy nagyszabású színházat szeretne itthon is. 2013-ban talált befektetőket , akik "hisznek a csodában" és létrehozta a Tulipán Tündér nevű céget. A decemberben bemutatásra kerülő zenés akciómese, A Játékkészítő csak az első vállalkozásuk, több más mesét is színpadra akarnak vinni később.
Hogy A Játékkészítő mitől zenés akciómese, az nem derült ki pontosan. A készítők szerint a tavaly nyári István, a király óta nem volt ilyen volumenű színházi vállalkozás Magyarországon. Vegyíteni fogják a prózai színházat, a musicalt, a cirkuszt, lesznek táncos betétek, a közönség pedig aktív részese lesz az előadásnak. A történet elsőre elég meredek: adott egy csomó mesehős, olyan klasszikusok, mint Piroska, Jancsi és Juliska, a Dzsin, Hüvelyk Matyi vagy a Kismalac. Ők a mesefigurák ügynökségénél dolgoznak, és rémülten veszik észre, hogy már nincs rájuk túl nagy kereslet. A mai gyerekek ugyanis inkább a Verdák vagy a Harry Potter hőseiért rajonganak.
Pénzes szülők előnyben
Az előadásra speciális jegyeket is árulnak. A Varázsjegy birtokosa "egy különleges élmény részesévé válik az előadás során", a Csodajegyé a főszereplők segítője lehet és hatással lesz az előadás cselekményére is. Van úgynevezett Titokjegy is, akinek ilyenje lesz, az kap egy Mese csomagot, amit hazavihet az előadás után.
Elrabolnak egy kisfiút, hogy segítsen nekik, de hiába, mert a gyerek már nem néz ilyen meséket, azt sem tudja, hogy hőseink kicsodák. Ekkor elhatározzák, hogy elmennek a Játékkészítőhöz (őt Alföldi Róbert játssza), hogy megkérjék, csináljon róluk videójátékot. Ha lesz videójáték, akkor lesz egésze estés mozifilm, ha lesz mozifilm, akkor lesznek uzsonnásdobozok is a képeikkel - okoskodnak a játékok. A Játékkészítő (a mostanában az RTL Klubon újrainduló X-Faktorban zsűriző színész-rendező Alföldi Róbert) tehetségkutatót tart a játékoknak. Eddig mesélték el a sajtótájékoztatón a sztorit, a többit majd megnézhetjük decemberben.
A Játékkészítő
ebből összesen hat előadás lesz december 27, 28, 29-én és 30-án (az első két napon napi kettő) a novemberben átadásra kerülő újbudai Tüske Csarnokban. A jegyárak borsosak: az előadás honlapja szerint nyolc különböző jegytípus lesz, a legolcsóbb 4450 forintba, a legdrágább pedig 49800 forintba kerül.
A főszereplő tehát Alföldi, de rajta kívül többek között
- Pokorny Lia (Piroska szerepében)
- Szabó Győző (Kismalac)
- Nagy Feró (Rettentő Borodin)
- Oroszlán Szonja (Aquatánia)
- Hajdú Steve (Dzsin/Animátor, Vizelő Bíboros)
- Bereczki Zoltán (Hüvelyk Matyi)
- Király Viktor és Király Linda (Jancsi és Juliska)
- Radics Gigi (Hajasbaba)
- Herrer Sára (Aranyka, a királylány)
Piros szemüvegen át
A producer szerint aki még nem képes teljesen átérezni A Játékkészítő világát, az vegye fel azt a piros keretes szemüveget, ami az előadásban is nagy szerepet kap majd. Egyelőre a színészek nagy része inkább a fejére tolta, ami nem csoda, mert Pokorny Lián kívül szinte senkinek sem állt jól.
játszanak az előadásban. Alföldi Róbert azért mondott igent a felkérésre, mert úgy vette észre, hogy a történetet hallva a legkülönbözőbb korú és nemű emberek is elmosolyodnak. Bár már dolgozott gyerekekkel ("Ugráltattam őket"), eddig még soha nem játszott gyerekdarabban. Az is izgatta, hogy a karaktere gonosz, akiknek szerinte mindig nagyobb sikere van. Nagy Feró elmondta, hogy nem igaz, hogy mindent elvállal, és valamiért azt is hozzátette, hogy "lojális vagyok a csatornámhoz egyelőre". Hajdú Steve pedig megjegyezte, hogy reméli, meztelen jelenete is lesz Oroszlán Szonjával.
A darabban játszó színészek egy része a zenék írásában is részt vesz, Bereczki Zoltán, Király Viktor és Király Linda például a saját szerzeményeiket is fogják énekelni. A színészeket, énekeseket a Magyar Virtuózok Kamarazenekar negyven fős csapata kíséri. Az író Divinyi Réka (Csak szex és más semmi, Szabadság, szerelem, Valami Amerika 2.), a dalok nagy részét Rakonczai Viktor írja, a dalszövegeket pedig Orbán Tamás. A rendező Magács László lesz. Az előadás lemezen is megjelenik majd a Warner gondozásában.