Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA nagy magyar művészet szertefoszlik
További Kultúr cikkek
Ha van valaki, aki még nálunk is kíváncsibb Török Ferenc új filmjére, a Senki szigetére, az Bánfalvi Eszter. Ő játssza a film egyik fontos szerepét, de a kész filmet még nem látta. Már dolgozott Török Ferenccel korábban, akkor az Isztambult készítették együtt. Ez azonban nem jelentette azt, hogy automatikusan megkapta a Senki szigete szerepét. A rendező és Sándor Pál producer többször megnézték az akkor még a Nemzeti Színházban játszó színésznőt színpadon. "Nincs automatizmus. Az igazi alkotó embereknél adott egy személyiség, ami le van írva a forgatókönyvben, aztán ahhoz keresik a legalkalmasabb színésznőt".
Bánfalvi Eszter
1979-ben született, 1999-2001 között stúdiós volt az Új Színházban, később ugyanitt színész. Ötödszörre vették fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahová 2003-tól 2007-ig a járt. A zenés színész osztályban végzett, tanárai Ascher Tamás és Novák Eszter voltak. Játszott a HOPPart társulatban, majd az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház társulatának tagja lett. Az igazgatóváltás után a szabadúszást választotta, de ettől az évadtól már a szombathelyi Weöres Sándor Színház tagja.
És hogy milyen ez a személyiség ebben az esetben? "Egy taxislány, aki egyedül él, akinek egyedül kell megküzdenie mindennel. Egy kemény csaj, akin páncél van, aki valószínűleg sérült, vannak rossz tapasztalatai. Sűrű élet van mögötte, és azért melózik nagyon keményen, mert elvágyódik innen. El akar menni, másmilyen életet akar élni. Ezt elég konkrétan kitalálta magának, és bármit megtesz érte. Az, hogy megtalálja azt, amire vágyik, nem pont úgy fog történni, ahogy eltervezte, de nem is ez a lényeg. Önazonos csaj, ismeri magát, próbálja az ösztöneit, a vágyait követni".
De az elvágyódó fiatalokon túl van egy akciódúsabb, krimiszál is a filmben, ami a Stohl András játszotta maffiózóhoz kötődik. "Amikor azt mondtam, hogy a taxislány mindent megtesz, hogy innen eltűnhessen, úgy értem, hogy tényleg mindent. Vannak persze erkölcsi határok, de kevés, kemény ügyekbe megy bele. A taxi amúgy is kiszolgáltatott helyzet, pláne, ha nő a sofőr".
Eszter mögött nincs túl sok nagyjátékfilm, de nem csak ezért izgult a forgatás előtt.
Nagyon megörülök a feladatnak, aztán rövid időn belül elkezdek szorongani, hogy én meg a szerep hogy fogunk találkozni. Aztán nekiesek és melózok rajta. De nálam soha nem jön el az a pont, amikor megnyugszom, mindig marad bennem drukk. Így jön ki rajtam a felelősség, hogy ábrázolnom kell egy embert".
Nyilván ez is volt az oka, hogy csak az ötödik próbálkozásra vették fel a Színművészeti Egyetemre, akkor, amikor eldöntötte, hogy ez lesz az utolsó kísérlet. Ascher Tamás rendező a negyedik alkalom után azt mondta neki, hogy teljesen alkalmatlan a felvételizésre. Színész lesz, de ne felvételizzen többet. "Megfelelési kényszerem volt. Bepánikoltam attól, hogy egy év várakozás után tíz percben kell megmutatnom a képességeimet, nem is adtam esélyt, hogy a felvételiztetők lássák, hogy ki vagyok". Szerinte akkor sem volt igazán jó, amikor végül felvették Novák Eszter és Ascher Tamás zenész színész osztályába. Volt itt népzenei, operett-, opera-, jazz- és musicaloktatás is, Eszter mégis inkább prózai színész lett, bár van olyan volt osztálytársa, akiből operaénekes és olyan is, akiből musicalszínész lett.
Eszter, mint Scarlett Johansson
Nemrég csodálkoztunk rá arra, hogy mennyire illet Scarlett Johanssonhoz Bánfalvi Eszter hangja a Lucyban."Ez is komoly feladat, szinkronizálni. Az a nagy szerencsém, hogy olyan szinkronrendezők vannak, mint Báthory Orsi, Aprics László, Majoros Eszter vagy Dessewffy Rajz Katalin. A Lucyt például Nikodém Zsigmonddal csináltuk. Alázat kell hozzá, hogy úgy próbáljam alakítani magamat, hogy hozzátegyek ahhoz, amin az adott színésznő melózott hónapokon keresztül". Egyszer már szinkronizálta Scarlett Johanssont, ami furcsa volt eleinte, hogy éppen ő adja a hangját ennek a szőke, kék szemű nőnek. Aztán, amikor meghallotta, hogy az adott filmben Scarlett hangja még az övénél is mélyebb, megnyugodott.
Diploma után nem váltak szét, hanem létrehoztak közösen egy társulatot, a HOPPartot. Ennek persze részben a kényszer volt az oka, a színházakban létszámstop volt, a friss diplomások egyszerűen nem kaptak állást. Közben izgatta is őket a független létezés, a HOPPart nem véletlenül létezik a mai napig. Az már más kérdés, hogy mennyire tudtak megélni belőle, Eszternek például el kellett mennie egy kocsmába pultozni. "Romantikusan hangzik, de ez egy brutális meló, napi 14-16 óra, mégis jót tett nekem. Amilyen élet egy kocsmában éjjel 11-12 után zajlik, abból lehet profitálni színészként. Meg abból is, hogy
Ezután jött a Nemzeti Színházas korszak, az akkori igazgató, Alföldi Róbert néhány osztálytársával együtt Esztert is odahívta. Itt aztán jöttek a jobbnál jobb szerepek a Bánk bán - juniorban, az Úri muriban, az Egyszer élünkben, Az ember tragédiájában és a Szent Johanna címszerepe, ahol kopaszra borotvált fejjel játszott. "Éreztem egy idő után, hogy komolyan gondolkodnak bennem, de nem a nagy vagy a kis szerepek miatt, hanem, mert nagyon különböző típusú nőket osztottak rám. Igyekeztem vele élni, de nem siker, pénz, csillogásként, hanem komoly melóként éltem meg. És nagyon fontos lett nekem a csapat, jó volt ott létezni".
Nem is tudja rangsorolni a szerepeit, mert neki ez az öt év egyben volt érdekes. "A Szent Johannának brutálisan örültem, körülbelül addig, amíg ki nem értem a Robi irodájából. Aztán jött a szorongás csimborasszója, hogy most mi lesz velem, most nagy baj van. De neki kellett menni kőkeményen". Azt mondja, hogy sok jó iránytűje volt a színházban, de az egyik legfontosabb a Papa, vagyis a 2012-ben meghalt Hollósi Frigyes volt. "Életem egyik legnagyobb találkozása, legfontosabb embere a mai napig.
Ez az egyik legfontosabb muníció nekem. Egy mérhetetlenül pózmentes, nagybetűs ember, aki nem simogatta a buksimat, hanem előadás után, ha nem tetszett valami, szólt, hogy gyere ide, és elmondta. Hihetetlenül jó orra volt".
Bár korábban többször is dolgozott Vidnyánszky Attilával, az igazgatóváltáskor egyértelmű volt, hogy nem marad. "Minden tiszteletem, hogy ő letette a voksát egy értékrend mellett, de én ehhez nem tudok csatlakozni. Ezt mondtam Attilának, aki maximálisan elfogadta. Nem volt kérdés, hogy eljövök, de ebből nem lett sem sértődés, sem konfliktus". Bár eddig csak egy előadást látott, a többi nemzetis produkcióra is kíváncsi, az új Johannára is, amiben most Tompos Kátya a címszereplő.
A Nemzeti után szabadúszó lett. "Borzalmas érzés, de állandóan jelen van minden színész életében, hogy kellek-e, gondolkodnak-e bennem. Nincs biztos közeg, a szakma létalapja a bizonytalanság. Amikor megkapsz egy szerepet, akkor sem tudod előre, hogy siker lesz vagy bukás, hogy jó próbafolyamat lesz, vagy tönkre fogsz menni bele. Ezzel, bár kibírhatatlan, muszáj együtt élni". Ettől az évadtól a szombathelyi Weöres Sándor Színház tagja lett. Korábban már dolgozott Jordán Tamás társulatával, mostantól hivatalosan is a csapat tagja. Két bemutatója lesz, egyrészt Mohácsi Jánossal Pintér Béla Parasztoperáját, másrészt Alföldi Róberttel a Makrancos Katát mutatják be. Eszter lesz a címszereplő. Emellett dolgozik Pesten is, függetlenekkel és az Orlai Produkcióban. Láthatjuk többek között szeptember 18-tól a Szkénében, a Rosencrantz és Guildenstern halott-ban.
De játszik a Rózsavölgyi Szalonban is, ahol a Színházak Éjszakáján egy különleges előadással készül. Nádasdy Ádám író-költő-műfordító őt kérte fel arra, hogy csináljanak valamit együtt ebből az alkalomból. Hogy pontosan mit, azt még Eszter sem tudja, mert egyelőre nem látta Nádasdy szövegét. "Tűkön ülök, mert olyan nincs, hogy ne készüljek fel alaposan, remélem, hogy jó sokan eljönnek majd". Egyébként éppen most határozta el, hogy sokkal többet fog színházba járni, mert egy csomó készülő előadásra kíváncsi, például az Egy csemegepultos naplójára Ötvös Andrással, vagy az új Mohácsi-bemutatója az Örkényben.
(A Színházak Éjszakája szeptember 20-án lesz, a Senki szigetét pedig október 16-tól játszák a mozik.)